Negyedik oltást javasol az izraeli egészségügyi miniszter, hogy elkerülhető legyen az újabb hullám

Nitzan Horowitz izraeli egészségügyi miniszter arra buzdítja a szülőket, hogy oltassák be a gyerekeket, miután beindult az 5-11 éves korosztálynak szóló oltási kampány Izraelben. Horowitz szerint korai ötödik hullámról beszélni ugyan, de az esetszámok elővigyázatosságra adnak okot.

Horowitz szerdán azt mondta, hogy az izraelieknek valamikor szükségük lehet egy negyedik COVID-19 vakcina beadására, ha az esetek esetszám ismét növekedni kezd és arra figyelmeztetett, hogy az ország egészségügyi szakemberei közül sokan már az ötödik fertőzési hullám kezdetét vízionálják.

„Nem ésszerűtlen azt gondolni, hogy szükségünk lesz egy negyedik vakcinára” – mondta Horowitz a 12-es hírcsatornának adott interjújában, miután az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a kedden diagnosztizált új esetek 9 százaléka megkapta a harmadik emlékeztető oltást.

A Times of Israel szerint a legtöbb aggodalom azonban nem a háromszoros oltásban részesült felnőttek, hanem a még beoltásra váró gyermekek miatt van. Izrael e héttől a már 5 éveseket is elkezdte beoltani mert a jelek arra utalnak, hogy a gyermekek körében nő igazán a fertőzési arány.

Egyes kommentátorok „gyermekhullámként” emlegették a fertőzések jelenlegi növekedését.

Salman Zarka a koronavírus elleni védekezés vezetője is úgy véli, hogy Izrael már a fertőzések új hullámában van.

„Nem a hullámok között vagyunk, hanem egy új hullám elején” – mondta Zarka szerdán a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak.

„Amikor az ötödik hullámra gondoltunk, nem gondoltunk ilyen magas esetszám növekedésére, sokkal inkább a vírus egy új, külföldről importált változatára, hasonlóan ahhoz, ami most Európában történik” – mondta Zarka. „A mostani növekedés túl korai és túl gyors, de egyelőre nem akarom ötödik hullámnak nevezni, vagy egyáltalán bármilyen hullámnak.”

Szerdán Izraelben 6606 fertőzöttet tartottak számon, közülük 122 beteg állapota súlyos. Az elmúlt héten 14 halálos áldozat volt, így mostanáig a koronavírusban elhunyt izraeliek száma 8180.

Bocsánatot kértek a jeruzsálemi terrortámadásról szóló „megdöbbentő” szalagcímért

„Egy palesztint lelőttek a szent helyen elkövetett gyilkosság után” — kiütötte a biztosítékot a Manchester Evening News szalagcíme.