Bekerült a washingtoni Kongresszusi Könyvtárba a Zsima vezetőjének könyve

A washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteményének része lett Róna Tamás neológ főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (ZSIMA) elnökének egyik publikációja, a 2018-ban kiadott A magyarországi zsidóság története című könyve – írja Zsima közleményére hivatkozva a Librarius.hu

Róna Tamás még egy elismerést kapott. Saját, úgynevezett Library of Congress Control Numbert, vagyis kongresszusi könyvtári számot, ami azt jelenti, hogy ettől kezdve a jövőben publikációinak egy-egy példánya a több mint 150 millió kötetet számláló könyvtár készletét gyarapítja.

A washingtoni Kongresszusi Könyvtár az Egyesült Államok nemzeti bibliotékája, amelyet 1800-ban hozták létre John Adams amerikai elnök javaslatára. A négy épületben működő gyűjtemény a világ legnagyobb könyvtára mind fizikai méretei, mind tárolt könyveinek, dokumentumainak száma szerint.

Az intézményben mintegy 150 millió publikációt tartanak jelenleg, polcrendszere körülbelül 1400 kilométer hosszú. A Föld minden országából mintegy négyszázötven nyelven íródott anyagot találhatnak meg ott az érdeklődők.

A Kongresszusi Könyvtárba kétféle úton kerülhetnek be könyvek. Elsőként egy olyan akvizíciós program révén, amely világszerte több mint 15 ezer megállapodást tartalmaz a külföldi kormányokkal és kutatóintézetekkel. A másik módja, hogy

a könyvtár munkatársai folyamatos kutatómunkát tartanak világszerte és azokat a könyveket keresik, ami egy adott nemzetnek, közösségnek vagy az egész világnak értéket ad.

Róna Tamás munkája olyan hungarikumokhoz csatlakozott, mint a 14. századi latin kódex, a Nekcsei-Lipóczi Biblia, Thúróczi János Chronica Hungariae című munkájának augsburgi és brünni kiadása (mindkettő 1488-ban jelent meg). Érdekesség, hogy a Kongresszusi Könyvtár egyik legnagyobb nyelvtudású könyvtárosa Sólyom C. Lajos volt, aki 1868-tól haláláig, 1913-ig végzett a könyvtárban rendszerező és feldolgozói munkát.

A Mazsihisz szerint nincs köze taghitközségéhez, Nagykőrös milliókat követel

Tovább folytatódik a konfliktus a Mazsihisz világi vezetése és rabbitestületének elnöke, Róna Tamás neológ főrabbi, illetve a világi vezetés és a nagykőrösi hitközség között.