Mark Rutte szerint tüntetésnek álcázott erőszak tombol a holland utcákon

Mark Rutte holland ügyvivő miniszterelnök „tüntetésnek álcázott erőszaknak” nevezte az újjáéledő koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni, zavargásba torkolló hétvégi tüntetéseket – jelentette hétfőn a helyi sajtó.

A kormányfő a médiának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: „mindig is harcolni fogok a tüntetés jogáért, ez része demokráciánknak, jogállamiságunknak, de elfogadhatatlan, hogy idióták erőszakot alkalmaznak a rendfenntartók és a mentősök ellen azzal az ürüggyel, hogy elégedetlenek a korlátozó intézkedésekkel”.

Hozzátette: az igazságszolgáltatás mindent megtesz annak érdekében, hogy az erőszakos cselekmények mögött állókat felelősségre vonják.

Hollandia a múlt héten ismét részleges zárlatot és egy sor – elsősorban a vendéglátást érintő – korlátozást vezetett be a járvány erősödése miatt.

A hágai kabinet azt is tervezi, hogy a nem beoltott emberek számára megtiltja bizonyos helyszínek, köztük éttermek és bárok látogatását. Hétfői értesülések szerint a rendőrség 80 embert – köztük több fiatalt és kiskorút is – letartóztatott, az egyszerre több holland városban tartott tüntetések során, ahol a randalírozók gyújtogattak, több üzlet kirakatát megrongálták, füstbombákat és tűzijátékokat hajítottak a rendfenntartókra.

A rendőrség „figyelmeztető lövéseket” adott le, amelyek hét embert sebesítettek meg.

A rendőri szakszervezetek is elítélték a zavargásokat, és azt hangsúlyozták, hogy a rendőrségnek „kíméletlen erőszakkal” kellett szembenéznie.

Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester „erőszakorgiának” nevezte a városában zajló tüntetéseket

Több európai városban tiltakoztak szombaton a koronavírus-járvány miatt bevezetendő újabb korlátozások ellen.

Címlapkép: Mark Rutte holland miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Hágában 2021. január 15-én, ahol bejelentette az általa vezetett koalíciós kormány lemondását. A lemondás hátterében a családtámogatási botrány áll. 2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt.
(Forrás: MTI/EPA/ANP/Bart Maat)