Offenzívát indítottak a tálibok Kandahár tartományban, kiakarják söpörni az Iszlám Államot

A tálibok offenzívát indítottak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyvereseinek feltételezett állásai ellen a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, legalább négy dzsihadista és két civil meghalt – jelentették helyi rendőrségi források.

A kandahári rendőrfőnök, Abdulgaffar Mohammadi közölte, hogy az Iszlám Állam Afganisztánban aktív, és az Iszlám Állam-Horaszán nevet viselő csoportja ellen éjfél körül, a tartomány négy körzetében indítottak támadást, és tíz terroristát letartóztattak.

Augusztus 15-i hatalomátvételük óta a tálibok többször leszögezték, hogy kiemelten fontosan kezelik az afganisztáni biztonsági helyzet megszilárdítását, elemzők szerint azonban az Iszlám Állam helyi csoportja – miután a korábbi afgán kormány csapatai és a velük szövetséges amerikai erők támadásai során korábban meggyengült – új erőre kapott a radikálisok hatalomra jutása után.

A terroristák afganisztáni központjának a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományi fővárosa, Dzsalalábád számít, de több támadást követtek el az északkeleti Kunduz tartományban élő síita kisebbségek ellen is. A szervezet vállalta magára továbbá Kandahár legnagyobb síita mecsetében októberben elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek legalább 60 halottja és több tucat sebesültje volt.

ISIS, al-Kaida, tálibok, éhínség – közeleg a tél Afganisztánban

Az Egyesült Államokat aggasztja az Iszlám Állam afganisztáni társszervezete által elkövetett támadások megnövekedése, valamint az al-Kaida folyamatos jelenléte.