Ultraortodox zsidók Bennettnek: A Siratófal nem a Karmel piac, nem képezi alku tárgyát

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy a Siratófalat politikai célokra használják a kormány ellen – írja az Újkelet.live

„A Siratófalat, ezt a szeretett helyet, amely minden egyes zsidó számára oly fontos, a helyet, amely nemzedékről nemzedékre egyesít bennünket, különösen azután, hogy izraeli katonák felszabadították az [1967-es] hatnapos háború során, egy politikai kampányra használják a kormány bírálására”

– írta Bennett pénteken Facebookon.

A szefárd ultraortodox Sasz párt válaszul arra felszólította a miniszterelnököt, hogy utasítsa el a reformköveteléseket.

„Épp most írt Bennett a Siratófalról: ‘Meg kell őriznünk a szentség szigeteit – van, amihez nem nyúlunk’. Száz százalékban egyetértünk vele. Nincsenek problémák a Siratófalnál, és nincs szükség ‘párbeszédre’. A Siratófal nem a Karmel piac, nem képezi alku tárgyát”.

„Bennett, minden nehézséged ellenére próbálj meg ragaszkodni ahhoz, amit írtál. Ne nyúlj a szent Siratófalhoz. Ne változtass semmit.”

Hétfőn több pártvezető is foglalkozott az izraeli vallási status quo reformjával, ideértve a 2017-ben leállított, vitatott megállapodáshoz való visszatérést, amely lehetővé tette volna a férfiak és nők közös imádkozását a Siratófalnál.

Avigdor Liberman pénzügyminiszter (Jiszráel Beitenu), Jáir Lapid külügyminiszter (Jes Atid) és Merav Michaeli közlekedési miniszter (Munkapárt) eltökélt szándékát fejezte ki a Siratófal egyenlő felosztása mellett, míg a Sasz elnöke, Arje Deri közölte, hogy a megjegyzések „hadüzenetnek minősülnek az ország zsidó identitása ellen”.

A cikk folytatása itt olvasható.

Hatalmas tiltakozással fenyegetnek a harédi pártok, ha a kormány teret enged a reform közösségeknek a Siratófalnál

„Ha a kormány folytatja a tervet, tömegesen megyünk ki, hogy tiltakozzunk a szent hely meggyalázása ellen.”