Török harcidrónokat tesztelt a Magyar Honvédség a pápai repülőtéren

A török VESTEL hadiipari vállalat KARAYEL-SU elnevezésű, felfegyverezhető drónját tesztelhetik az MH Pápa Bázisrepülőtéren – írta meg az lhsn.hu

A repülőtéren szolgálatot adó kutató-mentő helikopter csütörtöki, napnyugtától kezdődő kiképzési repülését megelőzően, a repülőtéren földi gurulópróbát tartottak az egyébként már a kecskeméti repülőnapon is kiállított dróntípussal.

Az esemény azért is érdekes, mert a sajtóban már többször elhangzott, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében komolyabb drónok beszerzését is fontolgatják, a török gyártó pedig az egyik esélyes befutó között lehet.

Pénteken délutántól napnyugtáig pedig népes delegáció számára mutatták be a török VESTEL hadiipari vállalat KARAYEL-SU elnevezésű, felfegyverezhető drónját az MH Pápa Bázisrepülőtéren. A látottak alapján immáron nem csak a földön, hanem a levegőben is bemutathatta képességeit a pilóta nélküli légijármű, mely megközelítőleg másfél órát töltött a repülőtér légterében.

A drón pápai teszteléséről képek itt.

Erdoğan új fejezetet nyitna a drónhadviselésben, hadrendbe állítják Bayraktar Akıncı-t

Az Akıncı amellett, hogy egyedülálló képességekkel debütál, jelentősen bővíti Törökország meglévő pilóta nélküli harci képességeit is, az olyan rendszerek mellett, mint a Bayraktar TB2 és a TAI Anka.

Címlapkép: Youtube/Screenshot