Az antiszemitizmus vádját tagadta, aztán mégis lemondott a holland műsorszolgáltató vezetője

Antiszemitizmus vádja miatt lemondott Taco Dankers, a holland jobboldali Ongehoord Nederland (ON!) műsorszolgáltató egyesület vezetője – közölte csütörtökön a NlTimes helyi hírportál Dankers bejelentését idézve.

Az ON! felügyelőbizottságának elnöke azért kényszerült lemondásra, mert az NRC Handelsblad című napilap szerdán megjelent cikke szerint a Gefira elemzőintézet igazgatójaként „rendszeresen antiszemita nézeteket terjesztett”.

„Maradásom ártana az ON! fontos küldetésének” – írta Dankers sajtóközleményében, az antiszemitizmus vádját ugyanakkor határozottan elutasította.

A holland közmédia-alapítvány megdöbbenését fejezte ki az üggyel kapcsolatban, míg az ON! igazgatótanácsa megerősítette: „szavakban és tettekben” egyaránt kiáll az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Arie Slob holland oktatási és kulturális miniszter a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: „bölcs dolog, hogy Dankers távozik az ON! – tól, az antiszemitizmusnak nincs helye semmilyen rendszerben”.

Az Izraellel kapcsolatos információkra szakosodott, hollandiai központú CIDI intézet csütörtökön közölte, hogy amennyiben jogilag lehetséges, feljelentést kíván tenni Dankers és a Gefira agytröszt ellen. A CIDI igazgatója szerint Dankers kijelentéseiben „mindenért a zsidókat hibáztatja”, ezért „nincs joga arra, hogy Hollandiában közjogi tisztséget tölt be”.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzeti koordinátora, Eddo Verdoner az NRC-nek elmondta: az ügyészséghez fog fordulni a Gefira ügyében, mert véleménye szerint az intézet „színtiszta gyűlöletet terjeszt”.

Azt mondta, hogy az agytröszt egyik legfrissebb, szeptemberi kiadványa egy második világháborús antiszemita pamfletre emlékeztet.

Az ON! műsorszolgáltató 2018-ban jött létre, és idén júliusban csatlakozott a holland közmédiarendszerhez. Célja, hogy olyan kérdésekről készítsen műsorokat, mint a tömeges bevándorlás, a holland kultúra meggyengülése vagy az Európai Unió hatalmi terjeszkedése.

Az ON!-t korábban Geert Wilders és Thierry Baudet euroszkeptikus és bevándorlásellenes politikusok is támogatták.

Holland képviselő: A zsidók nem sajátíthatják ki a holokausztot és a világháborút

Thierry Baudet mostani antiszemita akciója azért is különös, mert eddig folyamatosan Izrael-párti módon szavazott a parlamentben, sőt, két éve még kipában tüntetett.