Szigd: Az etióp zsidó ünnep

Ma este köszönt be az etiópiai eredetű zsidó közösség, a Beta Jiszrael (Izrael Háza) egyik legkülönlegesebb hagyománya és ünnepe, az évenként megtartott szigd – eredeti írásmóddal: ሰግድ  – emlékeztet a zsido.com.

Az ünnep a jom kipuri böjtöt követő 50. napra esik, chesván hó 29-re. Amennyiben ez a nap szombat lenne, úgy két nappal korábban, csütörtökön ünneplik meg. A szigd 2008 óta hivatalos izraeli állami ünnep (bár nem munkaszüneti nap), ám ennek ellenére gyakorlatilag csak a mintegy 130 ezer főt számláló etióp izraeli közösség ünnepli. Az állami intézményekben, iskolákban, óvodákban megemlékeznek róla, és egyre több helyen tartanak családoknak szánt foglalkozásokat ezen a napon, hogy megismertessék az általános izraeli népességgel ezt a különleges ünnepet. Ahogy az Izraeli Etióp Zsidók egyik szervezete, a kohénok tanácsának igazgatója, Szemai Eliasz kesz, vagyis vallási vezető elmondta:

„Következő célunk az ünneppel kapcsolatban az, hogy megfelelő helyre kerülhessen a zsidó naptár ünnepei között, és ezzel adhassuk át ünnepélyes hozzájárulásunkat az ünnepeket nélkülöző márchesván hónapjához.”

Have you ever heard of the Sigd holiday?

Yesterday Ethiopian Jews celebrate the Sigd Holiday. The Sigd, which annually falls out 50 days after Yom Kippur, marks the renewal of the covenant between t…

A mai Izraelben az ünnep egység-tematikája továbbra is hangsúlyos. Más zsidó közösségek tagjait is szívesen látják maguk között az etióp zsidók, hogy velük együtt ünnepeljenek. A szigd napján etióp zsidók ezrei érkeznek Izrael egész területéről Jeruzsálembe, elsősorban az Óvárosra tekintő Ármon Hánáciv sétányra. Hófehérbe öltözött keszek tucatjai gyűlnek össze színpompás napernyők alatt egy izraeli és jeruzsálemi zászlókkal díszített emelvényen, és hatalmas transzparens üdvözli az érkezőket.

A keszek gééz nyelvű imákkal dicsőítik Istent, és megbocsátást kérnek Tőle a zsidó nép számára. Bibliai részleteket olvasnak fel a szináj-hegyi tóraadásról, valamint a zsidók visszatéréséről Izraelbe a babilóniai száműzetés után. A felolvasás nyelve gééz, és ezt utána amharára, az etiópiai közösség számos tagjának anyanyelvére fordítják, hogy mindenki megértse. Amikor a keszek lejönnek az emelvényről, az egybegyűltek százai gyűlnek köréjük, és tánccal, dallal, trombitaszóval kísérik őket a közelben felállított sátorhoz, ahol közösen törik meg a félnapos böjtöt, miután megtértek, és újfent elköteleződtek a zsidó népnek az Istennel kötött szövetsége mellett.

A teljes cikk itt olvasható.

Szigd, a mára izraelivé is lett etióp zsidó ünnep

Az ünnep az etióp zsidók egyre nagyobb számban történő Izraelbe menekítésével kisebb izraeli ünneppé is vált.