Gyász: Elhunyt Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségi Föderáció tiszteletbeli elnöke

89 esztendős korában elhunyt Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségi Föderáció (FCER) tiszteletbeli elnöke, volt parlamenti képviselő — értesült a maszol.ru erdélyi hírportál.

Aurel Vainer élete során a romániai zsidóság szörnyű üldöztetéseken ment keresztül, de ő a közösség vezetőjeként mégis optimista maradt. A tavaly visszavonult közgazdász hosszú évtizedeken keresztül szolgálta a helyi zsidó közösséget és 2004-ben még a parlamentbe is bejutott.

Aurel Vainer mindig próbált átlépni a kulturális és etnikai ellentéteken és igyekezett megőrizni a helyi zsidó örökséget. Nemzetközi zsidó szervezetek segítségével több fontos zsidó épületet sikerült restaurálniuk.

Romániában a háború előtt több, mint 800 ezer zsidó élt, mára a közösség 5000 főre csökkent.

Az 1932-ben született elismert szakember és köztiszteletben álló politikusról, közösségi vezetőről Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megemlékezett Facebook-oldalán.

„Kollégánk és küzdőtársunk volt a parlamentben, aki közösségét itthon és külföldön egyaránt felelősségteljesen és nagy büszkeséggel képviselte. Azok közé tartozott, akiknek sajnos meg kellett tapasztalniuk a legionárius gyilkosok szörnyű tetteit, a puszta öldöklési vágyat, amely közössége ellen irányult. Egész életében arra intett, hogy meg kell küzdeni a felejtéssel, emlékeztetett, szabadok csak akkor lehetünk, ha a mellettünk, a körülöttünk lévők is szabadok. Isten nyugosztalja!”

– írta a szövetségi elnök.

Egy ember, aki maceszt adott Románia egyik legantiszemitább politikusának

Aurel Vainer élete során a romániai zsidóság szörnyű üldöztetéseken ment keresztül, de ő a közösség vezetőjeként mégis optimista maradt.