Blinken nem zárta ki egy katonai beavatkozás lehetőségét Iránnal szemben

„Minden opció terítéken van” – szögezte le az iráni atomalku kapcsán.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nem zárta ki egy katonai beavatkozás lehetőségét Iránnal szemben, ha a perzsa atomprogram megállításáról van szó – derült ki a CBS News-nak adott vasárnapi interjújából, amiről az Israel Hayom is beszámolt.

Ahogy az izraeli lap felidézi, Blinken a római G20-as találkozóról beszélt, amikor úgy fogalmazott, hogy hazája „szükség szerint más opciókat is megvizsgál, ha Irán nem hajlandó jóhiszeműen, gyorsan visszatérni a 2015-ös nukleáris egyezmény újjáélesztését célzó tárgyalásokhoz”.

A riporter, Margaret Brennan ezután megkérdezte, ebbe egy katonai opció is beletartozik-e. Blinken válaszul pedig azt felelte:

„Nos, mindig azt mondjuk, hogy minden opció terítéken van”.

Nemzetközi akarat

Mindeközben Blinken egy másik interjúban arról beszélt a CNN-nek, hogy hazája Nagy-Britanniával, Németországgal és Franciaországgal összhangban kezeli az iráni kérdést. Egy nappal korábban pedig a fenti országok együttesen szólították fel Teheránt a 2015-ös egyezmény betartására „egy veszélyes eszkaláció” elkerülése érdekében.

„Ez valójában azon múlik, hogy Irán komolyan elkötelezett-e rá”

– mondta Blinken a tárgyalások megújításáról.

„Az országaink, amúgy Oroszországgal és Kínával együttműködésben, mélyen hisznek abban, hogy ez lenne a legjobb út”

– tette hozzá.

Izrael kész a földdel egyenlővé tenni Irán atomprogramját

Iránnak többféle rakétája van, amellyel elérheti Izrael területét, köztük a Khorramshahr 2, amelynek hatótávolsága eléri a 2000 kilométert.

Technológiai konfliktus

Az iráni atomprogram nem az egyetlen jelenlegi feszültségforrás az Egyesült Államok és Irán között. Pénteken az amerikai vezetés újabb szankciókat helyezett kilátásba az Iszlám Forradalmi Gárda drónprogramjaival szemben.

Vasárnap pedig Joe Biden elnök maga is megerősítette, hogy az USA „válaszolni fog” azokra az iráni lépésekre, amik sértik Washington érdekeit – utalva azokra a dróncsapásokra, amiket amerikai katonai bázisok ellen hajtottak végre a Közel-Keleten, legutóbb Szíriában.

Az amerikai, brit, francia és német vezetők szombaton leszögezték, hogy tárgyalásos megoldást szeretnének a kérdésben.

„Ugyanakkor nem tudjuk még, hogy Irán hajlandó-e értelmes módon visszatérni [a tárgyalóasztalhoz]”

– fogalmazott Blinken.

Irán válaszolt

Vasárnap Irán külügyminisztere is megszólalt a nemzetközi tárgyalások kapcsán. Husszein Amirabdollahian azt mondta, ha Biden úgy dönt, hogy szeretne visszatérni a paktumhoz ott, ahol elődje kilépett, akkor elég lenne kiadnia egy „végrehajtási utasítást”.

„Amennyiben komoly szándéka van Washingtonnak, hogy visszatérjünk a megállapodáshoz, egyáltalán nincs szükség ezekre a tárgyalásokra”

– fogalmazott a perzsa vezető.

Borítókép: U.S. Pacific Fleet/Flickr

Körözött terrorista az új bel-, keményvonalas diplomata az új iráni külügyminiszter

Összeállt az új iráni kormány: keményvonalas külügyminiszter és körözött terrorista a Forradalmi Gárdából. Nő természetesen nincs az új kormányban sem.