20 hónap után ma nyitja meg határait Izrael a turisták előtt

2020 májusa óta először nyitja meg határait Izrael a külföldi turisták előtt, az országba látogatók 6 hónapnál nem régebbi oltással és negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük. A lépést létfontosságúnak tekintik a világjárvány és az azt kísérő korlátozások által tönkretett izraeli idegenforgalmi ágazat helyreállítása szempontjából.

Az Idegenforgalmi Minisztérium üdvözölte a hétfői újranyitást, mondván, hogy „a globális koronajárvány idején továbbra is nagy volt az érdeklődés az Izraelbe látogatás iránt, és az izraeli turisztikai minisztérium keményen dolgozott, hogy kreatív megoldásokat találjon a turisták biztonságos visszatérésének elősegítésére”.

A minisztérium közölte, hogy az elmúlt hónapokban próbaprogramot indítottak el, amelyben „több ezer turista, elsősorban az Egyesült Államokból és Európából kereste fel Izrael vallási, történelmi, kulturális és természeti helyszíneit biztonságos és turistabarát környezetben”.

Azonban nem minden turista lesz azonnal jogosult Izrael látogatására, és azok, akik mégis a beutazásra vállalkoznak, korlátozásokkal szembesülnek majd — írja a Times of Israel.

Csak olyan országokból érkező turisták engedhetők be, amelyek a magas fertőzési arány miatt nem minősülnek „pirosnak”, bár jelenleg nincs ilyen címkével ellátott ország.

Az új szabályozás értelmében csak azok a turisták léphetnek be Izraelbe, akik 180 napon belül kapták meg az oltást, a Pfizer vakcina esetében hét napnak kell eltelnie az utazó második vagy harmadik oltása és Izraelbe való beutazása között, a Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson, Sinovac és Sinopharm esetében 14 napnak. November közepétől Izrael engedélyezi az orosz Szputnyik V COVID-19 oltóanyaggal beoltott látogatók belépését is az országba.

Nachman Ash, az egészségügyi minisztérium főigazgatója szerdán közölte, hogy a Szputnyik V-vel beoltott személyeknek szerológiai vizsgálaton kell részt venniük a szokásos PCR-vizsgálatokon kívül, amelyeket minden látogatónak el kell végeznie, mielőtt felszállna a bejövő járatára és Izraelbe érkezéskor is. Az antitesteket kimutató szerológiai teszt azt fogja igazolni, hogy az országba belépők valóban be vannak-e oltva a koronavírus ellen – mondta.

Eddig a turisták szervezett csoportokban kezdtek érkezni május óta, bár nagyon korlátozott létszámban, ezenkívül az izraeli állampolgárok vagy lakosok legközelebbi hozzátartozói kérhettek engedélyt az országba való utazásra.

Mind a jelenlegi, mind az új szabályozás értelmében minden Izraelbe utazónak PCR-tesztet kell végeznie az indulást követő 72 órán belül, és egy második tesztet is el kell végeznie, amikor leszáll a Ben Gurion repülőtéren. A beoltott utazóknak karanténban kell maradniuk 24 órán át, vagy addig, amíg negatív teszteredményt meg nem kapják. A be nem oltottaknak 14 napig karanténban kell maradniuk, amely két negatív teszttel hét napra rövidíthető.

Vasárnap 218 súlyos COVID-19-es esetet regisztráltak Izraelben, az egy hónappal ezelőtti közel 750-hez képest. Ateszteltek mindössze 0,64 százaléka volt pozitív, ez az arány július eleje óta a legalacsonyabb.

Izraelben eddig összesen 1 327 458-ra nőtt a járvány kezdete óta, a halálos áldozatok száma 8100.

Már a demokraták is arra kérik Bident, hogy ne nyisson külön konzulátust a palesztinoknak

A konzulátus megnyitása Izrael Jeruzsálem feletti szuverenitásának megsértését jelenti, mert a nagykövetség áthelyezése annak idején Jeruzsálem fővárossá nyilvánítását jelentette.