Ukrajna bevetette az új Bayraktar csapásmérő drónjait a kelet-ukrajnai szakadárok ellen

Az ukrán fegyveres erők az ország szuverenitásának és területi integritásának védelme érdekben használják a török gyártmányú Bayraktar típusú drónt, azaz pilóta nélküli csapásmérő repülőgépet, és válaszul arra, hogy az ellenség megsértette a Donyec-medencei tűzszünetet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az elnök ezt újságírók előtt mondta, reagálva arra, hogy Moszkva után a német és a francia külügyminisztériumban is kifejezték aggodalmukat egy Bayraktar drón bevetése miatt a Donyec-medencében. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők a drónokat kizárólag védelmi célból veti be.

„Ukrajna saját területét és szuverenitását védi, ami a kötelessége az esküje szerint mindazoknak, akik ma (a hadseregben) szolgálnak, akik védik az ukrán államiságot. Nem támadunk, csak válaszolunk”

– idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az államfőt.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Kijev ezzel nem sérti meg a tűzszünetet.

„A tűzszüneti megállapodásoknak megfelelően reagálunk. Ukrajna ebben a formában fog fellépni”

– szögezte le, majd hozzátette:

 „Amikor az ukrán hadsereg úgy érzi, hogy meg kell védenie a földjét, megteszi. És a jövőben is pontosan ennek az elvnek megfelelően cselekszik”.

Közben az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége szintén reagált pénteken a török drón bevetésére. A külképviselet hazugságnak nevezte azokat a moszkvai kijelentéseket, amelyek szerint a drón bevetésével Ukrajna tovább élezte a Donyec-medencei válságot.

Bayraktar TB2-es török drónok ukrajnai gyártásáról tárgyalt egymással Kijev és Isztambul

Az ukrán külügyminiszter szerint egyetértettek török hivatali kollégájával abban, hogy a Fekete-tengeren biztosítani kell az egyensúlyt a biztonság és az érdekek között.

„Felszólítjuk a Donyec-medencei konfliktusban szemben álló mindkét oldalt, hogy tartsák be a tűzszünet feltételeit, de tisztázzuk: az oroszok által támogatott fél többször is bevetett tarack tüzérséget és drónokat az ukrán erők ellen, ezzel megsértve a tavaly elfogadott intézkedéseket. A hivatalos orosz retorika, miszerint Ukrajna súlyosbítja a helyzetet, nemcsak megtévesztő, hanem hozzájárul a feszültség fokozásához is”

– írta az amerikai nagykövetség a Twitteren.

Az ukrán fegyveres erők Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök utasítására október 26-án vetettek be első alkalommal Bayraktar csapásmérő drónt a kelet-ukrajnai szakadárok egyik állása ellen, és a kijevi katonai jelentés szerint megsemmisítettek egy tarackágyút. A támadást azután hajtották végre, hogy a szakadárok ágyúzása következtében egy ukrán katona életét vesztette, kettő pedig megsebesült. Az ukrán fél megpróbálta az EBESZ megfigyelői küldöttségén és diplomáciai csatornákon keresztül rábírni a szakadárokat, hogy tartsák magukat a tűzszünethez, és vessenek véget az ágyúzásnak. Mivel a támadó fél ezekre nem reagált, döntöttek a drón bevetéséről – közölte a kijevi hadműveleti parancsnokság.

Szerhij Najev, a Donyec-medencében harcoló Egyesített Erők parancsnoka egy lapinterjúban elmondta, hogy bár a Bayraktart eddig csak egyszer vetették be, ilyen drónok már több mint hat hónapja készenléti szolgálatban vannak éjjel-nappal, és nemcsak a Donyec-medencei frontvonalnál, hanem Ukrajna északi és déli határainál is végeznek megfigyeléseket velük.

Erdoğan új fejezetet nyitna a drónhadviselésben, hadrendbe állítják Bayraktar Akıncı-t

Az Akıncı amellett, hogy egyedülálló képességekkel debütál, jelentősen bővíti Törökország meglévő pilóta nélküli harci képességeit is, az olyan rendszerek mellett, mint a Bayraktar TB2 és a TAI Anka.