Olyan sok vízerőművet épített Irán az elmúlt évtizedekben, olyan elhibázottan vezeti a vízgazdálkodását, hogy súlyos vízhiány fenyegeti és húsz éven belül elvesztheti termőföldjeinek 70%-át.
Az Afganisztáni események megmutatták, hogy is fest azt, ha egy rezsim összeomlik. Milíciák róják az utakat, a katonák helikopterekkel kapaszkodnak fel, hogy az idővel harcolva megmeneküljenek az lent pusztító anarchia elől. Néha nem ennyire látható bukás. Afganisztán szomszédságában van egy másik iszlamista teokrácia: Irán, amely jelenleg veszélyes vízhiánnyal küzd. Egy keményvonalas muszlim rezsim éppen felemelkedik Közép-Ázsiában azonban könnyen lehet, hogy egy másik épp elindul az összeomlás felé – írja Ivor Roberts a The Spectator World oldalán.
Júliusban Iránban hatalmas szárazság pusztított, amely ahhoz vezetett, hogy az olajban gazdag Huzisztán provinciában tüntetések robbantak ki. A provinciában a vízhiány kritikus szintre lépett és 700 faluban egyáltalán nem volt víz, és 28 millió embert érintett a vízhiány. Még az állami média is elismerte, hogy a helyzet válságos. A szerző szerint a tüntések a jövőben megszaporodhatnak.
Ez a válság egyedül Teherán hibája – állítja a szerző.
Az ajatollah-ok az iráni-iraki háború óta azzal próbálják megtartani a Forradalmi Gárda támogatását, hogy megpróbálják őket a békeidőben is „aktivizálni”. Protekciós IRGC tagoknak adtak a gátak megépítési szerződéseket függetlenül attól, hogy ez hány emberre volt negatív hatással. A Sah alatt összesen 13 gátat építtettek. 1979 óta azonban több, mint 600-at, amelyek elterelik a vizet a szegényebb településektől.
Hiába az ökológiai válság az építkezések folytatódnak. Azonban a lakosság elkezdett lázadozni. A túlzottan kiaknázott víztartó rétegek, a folyók elterelése és a korrupt vízgazdálkodás az elmúlt 40 évben 85 százalékkal kimerítették Irán talajvizét, így a fennmaradó talajvíz nagy része használhatatlanná vált. Irán a világ legrosszabb szabálysértője a megújuló vízkészletek fogyasztása tekintetében, 92 százalékot használnak – ami jóval az ajánlott 40 százalékos határ felett van.
Azonban mivel Irán vezetői megszállottjai az „önellátás” gondolatának, nyomást helyeznek a gazdálkodókra, hogy növeljék a termelést. A kormány aláásta mezőgazdasági régiókat azzal, hogy vízigényes növények, például búza, rizs és cukornád termesztésére ösztönözte a gazdákat. Ennek eredményeképpen 780 000 mély kutat ástak – ebből 430 000 illegális, éjszaka használt és nappal fedett, az ellenőrök pedig elfordulnak. Huzisztán egykor termékeny mezőgazdasági területein, ahol Irán olajkészletének 80 százaléka és gázkészleteinek 60 százaléka található, a termés zsugorodik, a tenyészállatok pedig szomjan halnak.
Issa Kalantari korábbi iráni mezőgazdasági miniszter szerint, aki jelenleg a környezet tárcát vezeti, Irán elvesztheti a termőföldjeinek 70%-át a következő 20-30 évben. Hosszútávon ez potenciális migrációs válsághoz is vezethet, ha a föld lakhatatlanná válik a haldokló folyók és az apadó talajvíz miatt.
A vízhiány visszafordíthatatlan károkat okozhat a földnek a minőségében, mivel kiszárítja a talajt, ami valószínűbbé és intenzívebbé teszi a természeti katasztrófákat, például a földrengéseket.
A vízhiányt az is fokozta, hogy egyre több vízerőművet építettek, mint például a Huzisztánban található Karun folyón. A mezőgazdasági területek felé terelték a vizet anélkül, hogy ellátták volna a terület vízi élővilágát és tágabb ökoszisztémáját. Az eredmény? Az ország évente kétmilliárd tonna talajt veszít.
A jelenlegi tiltakozási hullám középpontjában az a vád áll, hogy a kormány olajfúrásra fordítja a vizet. Korábbi gyakorlatuknak megfelelően a rezsim vaskézzel fojtotta el az ellenvéleményt, és elmúlt hetekben legalább nyolc civil halt meg a tüntetéseken.
A korábbi tiltakozásokkal ellentétben azonban a rezsim nem tudja a végtelenségig elhallgattatni a szomjas embereket. Ha az embereknek nincs mit inniuk, akkor nincs vesztenivalójuk – írja a szerző.
Ivor Roberts szerint a tiltakozások elsodorhatják az iráni rezsimet.
Irán vezetői megpróbálhatják maguk is megoldani a problémát, de mindig a rövid távú megoldásokat részesítik előnyben, mint például a jelenlegi vízszállító tartályhajók importját. Ez nem sokat segít a mögöttes problémán.
A kialakuló válság segíthet abban, hogy a Nyugat visszakényszerítse Iránt a tárgyalóasztalhoz. A súlyos vízválság és az általa okozott zavargások arra ösztönözhetik Iránt, hogy elfogadja, hogy segítségre van szüksége. A víztechnológiával és beruházásokkal kapcsolatos nyugati együttműködés felajánlását Teheránban nagyobb valószínűséggel üdvözölnék, mint bármilyen más ajánlatot – zárja Roberts.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
