Az elmúlt tíz évben a Kínai Népköztársaság szinte megállíthatatlannak tűnő felemelkedésének lehettünk tanúi mind gazdasági téren, mind a nemzetközi politika porondján. Talán nem túlzás azt állítani, Hszi Csin-ping elnöksége új korszakot nyitott az ország történetében. Hszi elnöksége alatt töretlenül folytatódott az új évezred kínai gazdasági menetelése. A rezsim belpolitikai konszolidációja megnyitotta az utat Hszi hatalmának bebetonozásához. Emellett az elmút években Kína egyre többször adta jelét regionális egyeduralomra való törekvésének. Sokan „új hidegháborút” emlegetnek, mások a csendes vetélkedés esetleges katonai konfliktussá durvulása miatt kongatják a vészharangokat. Cikkünkben a „megállíthatalan Kína” narratíva ellenpólusaként, részben a Foreign Affairs magazin júliusi-augusztusi számát szemlézve arra keressük a választ, milyen bel- és külpolitikai tényezők vethetnek véget Kína felemelkedésének.
***
Termelékenységi csapda és kiárazódás
Már-már közhelynek számít a megállapítás: „Kína gazdasági felemelkedése az ország világkereskedelembe való becsatlakozásának volt köszönhető”. Az olcsó kínai munkaerő, a fejlett és egyre inkább fejlődő infrastruktúra vonzó gyártási hellyé tették Kínát a külföldi vállalatok számára. A GDP-arányos kínai export a kétezres évek közepén érte el csúcsát (36%), azóta pedig folyamatosan csökken (jelenleg 18,5%). Az exportarány csökkenése egybeesett a kíni gazdasági növekedés visszaesésével, a növekedést pedig egyre nagyobb részben a belső kereslet növekedése fűtötte. A jelenség önmagában még nem jelentene problémát Kína számára, ugyanakkor a jelenség mögött meghúzódó tényezők már több aggodalomra adnak okot.
Az elmúlt tíz évben nem csupán a növekedés lassulásának, az exportarány csökkenésének lehettünk tanúi, de a teljes tényezőtermelékenység (TFP) növekedési üteme is jelentősen lassult. Ez azt jelenti,
a kínai gazdaság egyre rosszabban teljesít a rendelkezésre álló tőke és munkaerő felhasználásában.
Ennek egyik fő oka az lehet, hogy a termelékenyebb diplomások aránya a teljes népességhez képest közel fele annak, amit például az Egyesült Államokban láthatunk. A termelékenység csökkenése és a bérek növekedése a kínai munkaerő „kiárazódásához” vezet, az „olcsó összeszerelés” gazdasági stratégiájának korlátai megmutatkoznak az elmúlt évtized csökkenő ütemű növekedésében, illetve az exporthányad csökkenésében. A fizikai infrastruktúra építése mellett a „humánberuházások” is kiemelkedően fontosak lennének a kínai versenyképesség fenntartása szempontjából.
Az exporthányad csökkenése azt mutatja, az elmúlt évek gazdasági növekedésében egyre jelentősebb szerepet játszott a belső kereslet növekedése. A kérdés persze adja magát: honnan származik a belső kereslet növekedése? A válasz elvezet bennünket listánk második tényezőjéhez.
Hitelválság a vállalati szektorban
Az elmúlt tíz évben a kínai gazdaság példátlan eladósodásának lehettünk tanúi. A belső, nem állami hitelállomány átlagosan évi szinten 11%-kal növekedett, míg a kibocsátás növekedése évi szinten átlagosan 6,8% volt. A növekedési ütemek közti különbségből adódóan a GDP arányos nem állami hitelállomány a 2012-es 153,9%-ról 2020-ra 221,8%-ra növekedett.
A hitelállomány dinamikus bővülése önmagában nem jelent problémát, azonban ahogy az adatokból is látszik az adósságállomány jelentős mértékben „túlnőtte” a gazdaságot, azaz egységnyi új hitelre egyre kevesebb plusz kibocsátás jut.
Ez azt jelenti, a bankok egyre kevésbé találnak jövedelmező beruházásokat, ami a bankok csökkenő jövedelmezőségén túl szintén egy intő jel. A kínai bankszektor betétellátottságát tekintve jelenleg igen jól áll, ami a magas kínai megtakarítási rátának is köszönhető, azonban a hitelállomány további dinamikus, a gazdasági növekedést meghaladó bővülése hamarosan komoly finanszírozási kérdések elé állíthatja a kínai bankokat.
A rendszer politikai karakteréből adódóan feltehetően igen sok vállalkozó jut hitelhez kenőpénzért cserébe, vagy pusztán politikai alapon. A folyósított hitelek igen rosszul térülnek meg, a „rossz minőségű” bankok túlélését kizárólag az állami szabályozás biztosítja (gondoljunk csak például a betéti kamatok állami maximálására). Amennyiben a bankszektor piaci alapon működne, úgy a rossz hiteleket nyújtó bankok hamar komoly pénzügyi gondokkal szembesülnének, a betétesek elvinnék pénzüket más, jövedelmezőbb, magasabb betéti kamatokat nyújtó pénzintézetekhez. Érvényesülne a piaci tisztulási mechanizmus. Ez azonban potenciális gazdasági visszaeséssel járna, illetve politikailag is igen kedvezőtlen lenne. Fontos látnunk azonban, hogy a kínai bankrendszer jelen formájában egy időzített bomba, melyet a benne megbúvó feszültségek idővel biztosan szét fognak vetni. A kérdés csak az, hogy mikor.
Állami adósságválság
Az elmúlt tíz évben nem csupán a vállalatok és a háztartások, de a kormányzat (központi és helyi) is jelentős mértékben eladósodott. A kormányzati hitelállomány átlagosan 10,8%-kal növekedett évente, ami szintén meghaladja a kibocsátás növekedésének évi átlagos 6,8%-kát. Az ütemek különbsége ahhoz vezetett, hogy az állami szektor eladósodottsága a 2012-es GDP-arányos 35%-ról közel 70%-ra emelkedett. Az állami és nem állami szektor eladósodása miatt a GDP-arányos teljes hitelállomány az elmúlt években meg is haladta az Amerikai Egyesült Államokban szintjét.
Amennyiben ilyen ütemben halad a hitelkihelyezés, úgy Kína egy súlyos adósságválság közepén találhatja magát, akár pár éven belül.
Az állami adósság jelentős részét önkormányzati adósság teszi ki. Az elmúlt évtizedek nagy infrastrukturális fejlesztéseit is igen nagy részben az önkormányzatok eladósodása finanszírozta. Az önkormányzatok által bérbe adott földek jelentős részén ingatlanberuházásokat végeztek, az ingatlanbefektetők pedig sok esetben kenőpénzekkel biztosították a saját földhöz jutásukat. Az ingatlanberuházások, bár rövid távon lecsapódnak a gazdasági növekedésben, a hosszú távú növekedést és a termelékenység javulását nem támogatják, ami szintén gazdasági lassulást hozhat a jövőben. Így az önkormányzatok nem csupán burjánzó adósságállományuk miatt, de a korrupciós kockázatuk miatt is aggodalomra adhatnak okot a következő évtizedekre.
Tajvani konfliktus
Az elmúlt években a külpolitikai sajtó egyre többet foglalkozott Tajvan kínai megszállásának lehetőségével. A félelmek jogosak, hiszen friss közvéleménykutatások szerint a kínaiak jelentős része támogatja a fegyveres újraegyesítést, jelentős részük pedig már 3-5 éves távon is katonai konfliktust vizionál. A kérdés egyértelmű megítélését persze nehezíti, hogy egy hasonló konfliktus kimenetele igen bizonytalan. Egy megszálló hadművelet esetén Kína aligha kerülheti el a fegyveres konfliktust az Egyesült Államokkal, a harcok elmélyülése pedig könnyen széleskörű nagyhatalmi összecsapáshoz is elvezethet.
A siker Kína számára egyáltalán nem garantált. A kínai vezetésnek még a katonai műveletek sikeres kivitelezése esetén is számolnia kellene bizonyos mértékű nemzetközi elszigetelődéssel. Ennek súlyossága persze attól is függene, az Egyesült Államok milyen eredményesen tudna Kína-ellenes szankciókat koordinálni egy hasonló eseménysor esetén. Az USA számára a legrosszabb forgatókönyvet az jelentené, ha egy meglepő kínai győzelem hatására az amerikaiak regionális szövetségesei nem vennének részt az agresszor Kína elleni szankciókban, ami könnyen ahhoz vezethet, hogy törekvéseivel az Egyesült Államok egyedül marad.
Egy sikertelen támadás, majd nemzetközi elszigetelődés persze komoly megrázkódtatást jelentene Kína és a kínai rezsim számára, az ebből fakadó belpolitikai és gazdasági feszültségek pedig komoly veszélyt jelenthetnek a rendszer túlélésére nézve.
Demográfia
Kína számára az egyik legnagyobb kihívást a demográfia jelenti. A születési arányszám 1,6, ami jóval alacsonyabb a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es értéknél. Egyes előrejelzések szerint a kínai termékenység akár a világ legalacsonyabbja is lehet pár év távlatában. Az alacsony születésszám a társadalom elöregedéséhez, a szociális és egészségügyi kiadások növekedéséhez, a gazdasági növekedés lassulásához vezet. A legnagyobb kockázatot a nyugdíjkassza kimerülése jelenti, melyet kizárólag a nyugdíjkorhatár emelése lesz képes orvosolni, azonban ez komoly politikai kockázatokat hordoz magában. A születésszám növelése újabb anyagi áldozatokat követelhet a kínai kormánytól, azonban ahogy fentebb is tárgyaltuk, az eladósodás mértékéből adódóan a mozgástér igen korlátozott és az sem biztos, hogy az anyagi ösztönzők képesek megoldani a nagy demográfiai problémát.
Kína az elmúlt évtizedben kimagasló lendülettel vált meghatározó világgazdasági és világpolitikai tényezővé. A Kínai Kommunista Párt, élén Hszi Csin-pinggel rég nem látott belpolitikai konszolidációt hajtott végre. Kína külpolitikáját tekintve is egyre agresszívebbé vált. A kínai sikertörténet felett azonban gyűlnek a sötét fellegek: a termelékenység növekedésének lassulása, az állami és vállalati szektor indokolatlanul magas eladósodása, a kedvezőtlen demográfiai tendenciák, egy esetleges tajvani konfliktus bizonytalan kimenetele mind komoly hatalomtechnikai kihívást jelenthetnek a kínai pártállam számára. Kína sikerrel vette az elmúlt évtizedet, jövője pedig pusztán azon múlik, mennyiben lesz képes reagálni a fentebb vázolt kihívásokra.
