Iránról tárgyal Izrael és Oroszország a jövő héten

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök jövő héten Iránról tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Oroszországban — jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja kedden.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal keddi közleménye szerint Bennett október 22-én fog találkozni Putyinnal, Szocsiban, ahol számos politikai, biztonsági és gazdasági kérdést fognak megvitatni, valamint a közel-keleti térség ügyeit, élükön az iráni nukleáris programmal. A közlemény szerint az orosz elnök hívta meg az izraeli kormányfőt a szocsi látogatásra jövő péntekre. Szocsiban Bennett várhatóan ismerteti a 2015-ös iráni atomalku megújítása ellen szóló izraeli álláspontot. Az izraeli miniszterelnök a lap szerint várhatóan beszélni fog Putyinnal arról is, hogy miként lehet meghiúsítani Irán közel-keleti terrorcselekményeit.

Izrael igyekszik szigorítani a koordinációt és az együttműködést Oroszországgal a Szíriában végrehajtott izraeli támadások ügyében,

melyekben elsősorban az ott állomásozó iráni katonai egységeket veszik célba. Bennett először júliusban tárgyalt az orosz elnökkel biztonsági kérdésekről telefonon, amikor megköszönte szerepvállalását a regionális stabilitás fenntartásában, valamint az izraeli foglyok és eltűnt személyek felkutatásában.

Izrael és Oroszország 30 évvel ezelőtt állította helyre az 1967-ben, a hatnapos háború miatt megszakított diplomáciai kapcsolatokat. Putyin már Bennett kormányfői kinevezéséhez gratulálva látogatásra invitálta az izraeli miniszterelnököt. Izraeli részről viszont csak azt követően akartak találkozót az orosz elnökkel, hogy Bennett már találkozott az Egyesült Államok elnökével, Joe Bidennel, amire augusztusban sor is került.

Miért nem vett részt Oroszország a Moszad Ron Arad-akciójában?

Miért nem kérte Izrael az orosz részvételt Ron Arad szíriai keresésében, miközben Vlagyimir Putyin segített a többiek felkutatásában?