Befizeti-e valaha a Vatikán az Izraelnek járó adókat?

A modern Izrael Államot az ENSZ 1948-ban ismerte el nemzetközileg. A Szentszéknek 45 évbe telt, mire 1993 decemberében végre elismerte Izraelt. Ettől függetlenül a katolikus egyház (mint mindenki más) annak az országnak a törvényei alá tartozik, amelyben működik – írja a The Jerusalem Postban megjelent véleménycikkében David S. Levine.

A katolikus egyháznak össze kellene hangolnia tetteit saját tanításaival: Az Újszövetség szerint Jézus azt mondta, hogy „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré” (Márk 12,17 és Lukács 20,25), és „Mindenkinek fizessétek meg, amivel tartoztok: adót, akinek adót kell fizetni, bevételt, akinek bevételt kell fizetni, tiszteletet, akinek tiszteletet kell fizetni, tiszteletet, akinek tiszteletet kell fizetni” (Róma 13,7)

Izrael Állam megalakulása óta azonban a katolikus és más keresztény egyházak megtagadták az Izraelnek és önkormányzatainak járó adók megfizetését az egyházi tulajdonú ingatlanok és jövedelmek után. 2002-ben a Knesszet eltörölt bizonyos adómentességeket a (bármely felekezethez tartozó) vallási intézmények számára, amelyek egészségügyi, vendéglátási és jóléti szolgáltatásokat nyújtanak (kivéve az imaházakat, mint a zsinagógák, templomok és kolostorok), a rituális fürdőket és az oktatási intézményeket, amelyek nem kereskedelmi tevékenységet folytatnak.

Míg az imaházak, rituális fürdők és oktatási intézmények adómentessége ésszerűnek tűnhet, a tisztességes verseny nemzetközileg elfogadott szabályaival ellentétes a szállodák, üzletek, éttermek, szállók, panziók, vendégházak, kórházak, szociális szolgáltatások és az egyházakhoz tartozó lakások bérbeadásának adómentessége.

Ezek úgy működnek, mint a rendes kereskedelmi vállalkozások és nem kapcsolódó üzleti tevékenységnek minősülnek. Ezért adókötelesek. Az egyházak, mecsetek és zsinagógák kötelesek adót fizetni Izraelben az iskoláik, szállodáik, szállásaik, kórházaik által Izraelben elért nyeresége után. Továbbá adózniuk kellene az olyan ingatlanok után is, amelyek nem imahelyek.

2017 decemberében a jeruzsálemi önkormányzat 650 millió sékel (kb. 186 millió dollár) összegű be nem fizetett kereskedelmi adó megtérítését követelte, és befagyasztotta az egyházak bankszámláit. Válaszul a Szent Sír Egyház és más egyházak démonizálták Izraelt, egészen odáig mentek, hogy azt sugallták, Jeruzsálem nem a zsidó államhoz tartozik.

A Szentszék és más egyházak számára az az érv, hogy Jeruzsálemet nemzetközivé kell tenni, és corpus separatum (latinul „különálló test”) kell, hogy legyen, azért olyan értelmetlen, mert (1) Jeruzsálem Izrael fővárosa, amióta Dávid király i.e. 1003-ban (kb. 1300 évvel a kereszténység Konstantin által Kr.u. 313-ban történt megalapítása előtt) azzá tette. És (2) a katolikus és más keresztény egyházaknak Jeruzsálemen kívül is vannak ingatlanjaik, akkor miért csak Jeruzsálemre vonatkozik ez a követelés?

A CUFI (Christians United for Israel – A keresztények Izraelért egyesület) 2018. március 13-i cikkében Nir Birkat, Jeruzsálem polgármestere így nyilatkozott: „De vajon logikusnak tűnik-e bárkinek is, hogy a kereskedelmi területek, mint a szállodák, esküvői termek és üzletek is részesüljenek ebben a mentességben, csak azért, mert az egyházak tulajdonában vannak? Miért kellene a Mamilla Hotelnek kommunális adót fizetnie, míg a szemközti Notre Dame Hotel mentesül?”.

Lelki bandaháború a katolikus egyházban

Ferenc pápa lényegében leszámol az Istentől kinyilatkoztatott vallás „szent maradékával”, a maroknyi hagyományhű pappal és hívővel, ezek közösségeivel és intézményeivel. Gallai Tamás írása.

Shimon Shetreet, volt alpolgármestert és a Héber Egyetem jogászprofesszorát a World Israel News idézte: „Különbség van az istentiszteletet szolgáló létesítmények és az egyházi tulajdonban lévő kereskedelmi létesítmények között. Sok évvel ezelőtt volt egy hasonló kérdés a jesivákkal (zsidó oktatási intézmények, amelyek a Tórára és a Talmudra összpontosítanak), amelyeknek esküvői rendezvénytermük van. Továbbá ott volt az Ügyvédi Kamara esete is, amelynek volt egy rendezvényterme. Az imahelyek nem adóznak. A bulik helyszínei adókötelesek. Vannak egyházak és zsinagógák tulajdonában lévő üzletek is, amelyek adót fizetnek. Miért ne tennék? Az imaházakat senki sem adóztatja, így ezek a tiltakozások teljesen félrevezetők”.

Miért ragaszkodnak az egyházak ahhoz, hogy nem kötelesek adót fizetni a zsidó államnak, annak ellenére, hogy a Szentírás szerint “…alá kell vetni magunkat a hatalomnak, nemcsak a büntetés elkerülése végett, hanem lelkiismereti okokból is” (Róma 13:5)?

Az egyház semmibe veszi a (nemzetközi és izraeli) törvényeket, valamint a saját tanításait, ami azt jelenti, hogy az izraeli polgárok, legyenek zsidók, keresztények vagy muszlimok (Jeruzsálemben és máshol) a rájuk esőnél többet fizetnek a csatornázásért, a szemétszedésért, a kommunális szolgáltatásokért és más adókért, mert az egyház tulajdonában lévő kereskedelmi vállalkozások (üzletek, szállodák és éttermek) nem fizetnek adót. Ironikus módon ez nehezebb gazdasági terhet ró a szegényekre, éppen azokra, akiket az egyház elkötelezett szolgálni.

Ezen kívül meg kell említeni, hogy a Vatikáni levéltárban megszámlálhatatlanul sok és felbecsülhetetlen értékű zsidó műtárgy van, amelyeket az évszázadok során raboltak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy az összes rablott zsidó műtárgyat, szöveget és műtárgyat vissza kell szolgáltatni.

Zsidó szemszögből nézve mindezek a rablott tárgyak a zsidó identitás, történelem és szent vallási gyakorlatok részét képezik. Számos eredeti héber szöveg betekintést nyújt a judaizmusba, hogy hogyan és miért gyakorolják azt ma. Ezek a szent vallási tárgyak és műtárgyak a zsidó közösségi életet ábrázolják az idők folyamán.

Ha a Vatikán adóterhe 2017-ben 650 millió NIS (kb. 186 millió dollár) volt, mennyivel tartozik most, beleértve a kamatokat és a büntetéseket is?

Talán Izrael Állam alkut köthetne a katolikus egyházzal, és felajánlhatná, hogy a zsidó kincsek Izrael Államnak történő visszaszolgáltatását az adószámlába beszámítja.

Ferenc, az osztályharcos pápa

A pápa szerint a tulajdonhoz való jog másodlagos az emberi méltósághoz képest, nem az emberi méltóság biztosítéka. Gallai Tamás publicisztikája.