Izraeliek elleni iráni merényletkísérletet hiúsítottak meg Cipruson

Az izraeli média arról számolt be, hogy a támadást bosszúból tervezték egy kulcsfontosságú iráni atomtudós 2020-as célzott meggyilkolásáért — írja a The Algemeiner.

„Vannak biztonsági fenyegetések. Nem mondom, hogy ami történt, az nem figyelmeztető jel, de a Moszad és a Shin Bet biztonsági erőink ott vannak, és tudják, hogyan kell kezelni őket”

— mondta Lapid újságíróknak.

„Az izraeliek továbbra is utaznak a világban és üzletelnek. Az a fontos, hogy az izraeliek óvatosak legyenek, és figyelmesen hallgassanak a biztonsági erők és a védelmi szervek figyelmeztetéseire. De összességében Izrael Állam tudja, hogyan védje meg polgárait”.

A megjegyzésekre azután került sor, hogy Naftali Bennett miniszterelnök hivatala hétfőn korábban nyilvánosságra hozta, hogy a napokban meghiúsult egy „Irán által Cipruson élő izraeli üzletemberek ellen irányított terrorcselekmény”, és letartóztattak egy feltételezett fegyverest.

„Irán továbbra is globális és regionális fenyegetést, valamint kihívást jelent Izrael számára”

— mondta Benny Ganz védelmi miniszter.

„Továbbra is mindenhol és minden fenyegetéssel szemben fellépünk polgáraink és Izrael Állam biztonságának védelme érdekében”.

Darabokban csempészte a Moszad Iránba a fegyvert, amivel megölték az iráni atomtudóst

Állítólag több mint húsz ügynök, köztük izraeli, illetve iráni állampolgárok hajtották végre a műveletet Farizade nyolc hónapos megfigyelését követően.

Közben az izraeli Kan hírcsatorna arról számolt be, hogy a merényletkísérlet Irán megtorlása lehetett a fő atomtudós, Mohszen Farizade 2020-as meggyilkolásáért. Nem világos, hogy az irániak azért akartak-e ártani az üzletembereknek, mert izraeliek voltak, vagy azt gondolták, hogy kapcsolatban állnak az izraeli biztonsági erőkkel – áll a jelentésben, anélkül, hogy az információ forrását megnevezték volna.

A Moszad hírszerző szolgálat részt vett a tervezett támadásról szóló információk továbbításában a ciprusi biztonsági szerveknek – áll a jelentésben.

„Irán a Quds Force-on keresztül továbbra is kísérletet tesz arra, hogy izraeli polgári célpontokat támadjon világszerte. Eddig Iránnak nem sikerült hatékony támadást végrehajtania Izrael határainál, ezért más cselekvési módokat keres”

— kommentálta az izraeli székhelyű Alma Research & Education Center, amely az ország északi határainak biztonsági kihívásait kutatja.

Irán ciprusi nagykövetsége a Reutersnek adott nyilatkozatában tagadta a felelősséget a támadásért, és Izraelre utalva azt mondta:

„ez a rezsim mindig ilyen alaptalan vádakat fogalmaz meg az Iráni Iszlám Köztársaság ellen”.

Azerbajdzsán cáfolja Izrael katonai jelenlétét

rán csütörtökön vádolta meg szomszédját a „cionista jelenléttel”, egy nappal később pedig az állami televízió harckocsikat, ágyúkat és helikoptereket mutatott, amint azok az ország északnyugati részén, a határ közelében lévő célpontokra lőttek.