Keresztények és muszlimok fogtak össze, hogy eltüntessék a zsidó temetőből a graffitiket

Zsidók, keresztények és muszlimok összefogtak, hogy együtt fessék le a horogkereszteket az argentin zsidó temetőben – írja az Arutz7.

Miután a múlt héten náci graffitiket találtak egy argentin zsidó temetőben, a helyi zsidó közösség többet akart tenni, mint egyszerűen csak átfesteni azokat.

Ezért pénteken a Buenos Airestől mintegy 300 mérföldre északnyugatra fekvő Sante Fe tartomány helyi zsidó közössége összehívta más vallási csoportok képviselőit egy vallásközi szertartásra, hogy eltávolítsák a temetőbe festett horogkereszteket, amelyek egyike a holokauszt áldozatainak emlékére szentelt területen található.

A szertartáson evangéliumi keresztények, katolikusok és muszlimok, valamint számos helyi csoport képviselői vettek részt, és az eseményt online is közvetítették. Egy videófelvételen látható volt, amint többen eltüntetik a horogkereszteket, majd a különböző csoportok képviselőinek beszédei következtek.

„Ezek gyűlöletcselekmények, és nem maradhatnak büntetlenül”

– mondta Horacio Roitman, a DAIA argentin zsidó csoport Santa Fe-i képviselője

A Santa Fe-i zsidó temetőben elkövetett vandalizmus az ország legnagyobb zsidó temetőjében, Buenos Airesben történt incidens-sorozat után történt. Ott ugyan nem találtak náci vagy más módon antiszemita jelképeket, azonban a zsidó vezetők elítélték a biztonsági intézkedések hiányát.

Kegyeletsértő módon Anna Frank képével illusztrálták egy dalt Argentínában, botrány lett belőle

Az eset után a műsor néhány producere, valamint a műsorvezető is ellátogatott a Buenos Aires-i Anne Frank-házba.