Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes rendszere

Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes nyilvántartási rendszere a tömeges védettségi-igazolvány-igénylés miatt, ezért elhalasztották pár nappal az új védettségi igazolványok bevezetésének határidejét.

Nem lehet letölteni és kinyomtatni vagy a telefonokra tölteni az új védettségi igazolványokat, helyi nevén a „zöld címkéket”, mert egy időben tömegek kérték QR-kódos igazolásukat az új igazolványok vasárnapi bevezetése miatt.

A minisztérium bejelentette, hogy ezért a következő néhány napban még érvényesek maradnak a régi igazolások, noha korábban azt ígérték, hogy vasárnap reggeltől csakis az új igazolványokkal lehet majd belépni a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre, a vendéglőkbe, az uszodákba, könyvtárakba, a tömegeket fogadó közösségi terekbe.

Az új igazolást csak azok kapják meg, akiket harmadszor is beoltottak, ha a második oltásuk óta legalább fél év eltelt. Ezzel mintegy kétmillióan elvesztették korábbi mentesítésüket és nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál nem régebbi újabb teszt felmutatásával mehetnek a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre.

A védettségi igazolványukat elvesztők közül mintegy másfél millió embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban, a többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem oltatták be magukat, és ezért vesztették el mentességüket a korlátozások alól.

Egy hónapos szünet után vasárnap ismét összeül Izraelben Naftali Bennett miniszterelnök vezetésével a koronavírus ügyeivel foglalkozó korona-kabinet. Nachman As, az egészségügyi minisztérium igazgatója bejelentette, hogy a minisztérium lemondott korábbi terveiről, és nem fogják javasolni a gyülekezési szabályok újabb szigorítását, hanem az iskolákban szükséges korlátozásokat és az új védettségi igazolvány ügyeit fogják megvitatni.

A harmadik oltás után Izraelben kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után

Az augusztusban indított harmadik kampányban a legalább öt hónappal korábban már kétszer is beoltottak közül is 3 404 619-en, a lakosság 36,61 százaléka kapott újabb oltást.

A még mindig viszonylag magas fertőzési adatok ellenére az utóbbi hetekben Izraelben lassult a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,74, vagyis száz új fertőzött már csak 74-nek adja át a vírust.

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak a legalább öt hónappal korábban, kétszer beoltottak számára először csak a 60 év felettiek, majd fokozatosan az egyre fiatalabbak körében 12 éves alsó korhatárig. A kampány nyomán eddig 3 472 304-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 37,34 százalékát jelenti.

A szombati munkaszüneti napon a viszonylag kevés, mintegy 60 ezer teszttel 1709 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, azaz 2,76 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 289 240 ember megfertőződését regisztrálták a hatóságok. Jelenleg 42 570 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 879-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 588, és 161-et tartanak életben lélegeztetőgéppel.

Izrael új egészségügyi minisztere fel akarja oldani a meleg férfiakat a véradásban akadályozó korlátozásokat

Jelenleg a személyes véradói kérdőív azt is firtatja a férfi donorjelölteknél, hogy az elmúlt 12 hónapban folytattak-e azonos nemű kapcsolatot