Kína bármire képes lehet, hogy elkerülje a demográfiai összeomlást, amely a teljes fejlett világot fenyegeti – írja Peter Franklin az UnHerd hasábjain.
1979-ben a kínai kommunista párt bevezette az egykepolitikát. Brutális módon tudták csak megvalósítani. Erőltetett sterilizációk, kényszerített abortuszok, és elhordozhatatlan pénzügyi terhek azokon, akik mégis több gyermeket vállaltak. Bizonyos helyeken a „családtervező” tisztviselők, akik tulajdonképpen a titkosrendőrség részei voltak, azzal büntették az „engedetleneket”, hogy lerombolták a házukat vagy elrabolták a gyerekeiket.
S mindezt a semmiért. A hosszútávú populációs növekedés ugyanúgy alakult volna, ha nincs a kampány, ugyanis Kelet-Ázsia szerte rohamosan zuhan a születések száma. Pedig más országokban nem volt egykepolitika. Ráadásul hiába szüntette meg az egykepolitikát Kína a kínai születési ráta nem kezdett el nőni, sőt ijesztően alacsonyak.
A kormány nem elég, hogy befejezte a lakosság számának kontrollásását, most azt akarja, hogy a családok több gyermeket vállaljanak. 2015-ben bevezették a „két gyermek politikát” majd idén a „három gyermek politikát”.
Azonban a legnagyobb jele a változó hozzáállásnak a héten történt mikor bejelentették, hogy betiltják az abortuszt Kínában, kivéve orvosilag indokolt esetekben. Ez mutatja leginkább, hogy Kína bármit megtesz, hogy elkerülje a demográfiai katasztrófát.
A szerző szerint egyértelmű az aggodalom, különösen mivel a hivatalos számok egyértelműen félrevezetőek. Általában ez történik, ha egy kommunista rezsim megpróbál elrejteni valamit: kezdve a rossz terméstől a tömeggyilkosságig.
A hivatalos kormánystatisztikák szerint a Világbank a kínai népszaporulatot 1,7 gyermek per nőnél határozza meg. Ahhoz, hogy fenntartsák a lakosság számát ezt 2-re kéne felvinni. Azonban egyes demográfusok szerint, a valódi szám 1,1 lehet. Ez azért számít mert a demográfiai matematika nem ismer kegyelmet.
Hogy lássuk milyen fontosak ezek a számok, érdemes három generációban gondolkozni. Ha a népszaporulat leesik akkor minden egyes generáció kisebb lesz az előzőnél. Például, ha mindig 1,7 a ráta, az azt jelenti, hogy a gyerekeid generációja a tiéd 85%-a lesz, az unokádé pedig már csak 72%-a. Ez jelentős csökkenés, de még kezelhető.
Most nézzük meg az 1,4-et, ez már a következő generációt 70%-ra csökkenti, és a harmadik generáció már csak az 50%-a lesz az elsőnek. Ez már komoly csökkenés, amelynek következménye lesz iskolák bezárása, munkáshiány, falvak és városok elnéptelenedése vagy elöregedése,
Vannak helyek, ahol ez már elkezdődött. Például Japánban Nagoro városa arról híres, hogy mivel folyamatosan csökken, az eltávozott lakosokat élethű babákra cserélik.
A babákat Tskukimi Ayano készítette, és egyesek a földeken „dolgoznak” mások az iskolában ülnek a padban, amit már egy évtizede be kellett zárni. Azonban ezek a bizarr babák kísérteties emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy mi történik a fejlett világ egy részében, és mi vár ránk is.
Az egykepolitika igazi demográfiai összeomlást eredményez. Ha átlagosan egy nő csak egy gyermeket vállal akkor minden egyes generáció megfeleződig. Néhány generáció elég egy nemzet eltűnéséhez.
A veszély egyre több országot érint. Észak-Koreának nem kell lebombáznia Dél-Koreát, elég megvárnia, hogy kiürüljön, hiszen az országban a születési ráta 0,86. (Magyarországon 1,55 szerk.)
Kína pánikja tehát érthető. Hszi Csin-ping pontosan tudja mi történt Japánnal, amely harminc éve úgy tűnt az Egyesült Államok első számú gazdasági kihívója lesz. A japánok a világ részvénypiacának 40%-áért voltak felelősek. A japán ingatlanpiac többet ért mint az összes amerikai földtulajdon. Ez természetesen nem tartott sokáig. A kilencvenes években lezuhantak az árak, és azóta folyamatos a stagnálás.
Fontos, hogy a buborék akkor volt a legnagyobb, mikor a születési ráta 1,57-re csökkent, amely történelmi mélypont volt.
A döntés, hogy az ember gyermeket vállal, az egyben a jövőbe vetett hitet jelzi. Hit nélkül, és természetesen egy új generáció nélkül, amely fogyaszt és előállít, egy ország nem tud gazdaságilag növekedni. Egy buborék gazdaságot nagyon nehéz fenntartani különösen, ha az ingatlan ár növekedésen alapszik. Mi értelme új házakat építeni, ha nem lesz aki lakjon benne?
Hszi Csin-ping valószínűleg jelenleg is agyal ezeken a kérdéseken. Jelenleg a legnagyobb gondot az Evergrande jelenti, amely Kína második legnagyobb ingatlanfejlesztője, és ami a csőd szélén áll. De nem csak a cég van veszélyben, hanem a teljes gazdaság.
Az elmúlt évtizedben megduplázódtak az ingatlanárak, az ország egy évben több lakást épít, mint Európa és az USA összesen. Ez a szektor adja a GDP negyedét. Mindezt egy óriási adóssághalmazra építik. Csak az Evergrande-nak 300 milliárd dollár kintlévősége van.
A kommunista pártnak mindent meg kell tennie, hogy stabilizálja a szituációt, vagyis az embereket rávegye, hogy szaporodjanak és sokasodjanak és töltsék be az üres házakat.
Más országok szülői adókedvezménnyel, különböző támogatásokkal próbálják az emberek motiválni a gyerekvállalásra. Azonban ezeknek sikere igen korlátozott. Ezek az országok azonban demokráciák. Kína nem az.
Hszi Csin-pingnek eddig sem okozott gondot beavatkozni a lakosok magánéletébe. Ha a pártja arra kötelezhette az embereket, hogy ne szüljenek, akkor miért ne kötelezhetné arra is, hogy szüljenek? Vajon képes lenne Kína állami erőltetett megtermékenyítést alkalmazni? Ha a túlélése múlik rajta lehet visszahozza a két gyermek politikát csak ezúttal ez lesz a minimum – zárja Franklin.
Borítókép: Unsplash
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
