Alta Fixsler, az agykárosodással született fiatal zsidó lány esete mély szomorúsággal tölti el az embert az élet tragikus természete miatt. Az eset az életről és a halálról szóló viták középpontjába került, különösen az eutanáziáról szóló viták során – írja Henry George az UnHerd oldalán.
A Manchesteri Királyi Gyermekkórház jogi támogatást kapott Alta életfenntartó rendszereinek lekapcsolásához. Szülei, haszid zsidók, nem értettek egyet, mely nézeteltérésük a hitükben gyökerezik. Az ügy a kórház azon érvén alapul, hogy Alta „állandó fájdalmat” érez. A szülők tiltakozása ellenére, miszerint Alta nem szenved, a klinikusok azzal érveltek, hogy ez egyszerűen csak a gyógyszeres kezelés miatt van, amely elnyomja a fájdalmat.
Mégis, ahogy Dominic Lawson érvel a The Timesban, hogyan alapulhat ez az ítélet az Alta által tapasztalt fájdalmon? Idézi Dr. Rajesh Munglani vezető fájdalomszakértőt, aki szerint képtelenség a fájdalomra hivatkozva megvonni valakitől a kezelést. Alta Fixsler valójában nem képes megtapasztalni a szenvedést: az egy magasabb kognitív funkció. Nagy valószínűséggel azért nem tudja megtapasztalni a fájdalmat, mert a sérült agya ezt megakadályozza.
Mindez eljutott a társadalmi vitáink lényegéhez is, hogy milyen az az élet, amit érdemes élni, és mi az a halál, és mi az amiért érdemes meghalni.
Sokan, akik az asszisztált öngyilkosság mellett érvelnek, ezt az elviselhetetlen szenvedés enyhítésére hivatkozva teszik. Ez érthető, de nem feltétlenül ez a valódi motiváció. Az Egyesült Államokban, Oregonban, ahol az asszisztált öngyilkosság legális, 2020-ban 53%-a mondta azt a megkérdezetteknek, hogy azért választotta ezt az utat, hogy ne jelentsen terhet.
A fájdalomnak, mint az asszisztált halál melletti érvelés eszközeként való felhasználása magának a fájdalomnak a kulturális félreértelmezéséről árulkodik. Mivel genetikai eredetű, törékeny bőrbetegségem van, az Epidermolysis Bullosa, közelről ismerem a fájdalmat annak különböző formáiban, a fárasztóan krónikustól a gyötrelmes akut fájdalomig – írja Henry George.
Ezt a terhet természetesen senkinek sem kívánom. De számomra maga a fájdalom nem ok a kétségbeesésre vagy az életbe vetett remény elvesztésére. A lényeg az, hogy az én fogyatékosságom egy sajátos, koncentrált példája annak az egyetemes fájdalomnak, amellyel mindannyian szembesülünk, tekintve, hogy mindannyian azon a szinten létezünk, amelyet Alasdair MacIntyre a „fogyatékossági skálának” nevez.
Az életet egyszerűen az élet minőségének mércéjeként szolgáló fájdalomra és szenvedésre redukálni rideg haszonelvű számítás, amely nélkülözi az élet (és a halál) összetettségét – írja George.
Visszatérve Alta Fixslerhez, a kérdés az, hogy vajon emberi személynek minősül-e, az ebből fakadó jogokkal és kötelességekkel együtt. Mivel szülei úgy vélik, hogy igen, ezért haza akarják vinni, hogy otthon haljon meg. Továbbá, hogy a hozzám hasonlók személynek minősülnek-e, vagy sem? Ha a fájdalom és a szenvedés az élet fő mércéje, akkor az ennek enyhítésére irányuló könyörületes erőfeszítés a szenvedés teljes eltörlésére irányuló érzéketlen lépéssel végződik: azzal, hogy a szenvedés forrásaként magukat a személyből lénnyé redukált embereket távolítjuk el. Ez már most is történik olyan helyeken, mint Oregon, Hollandia és Belgium. Nem szabad követnünk őket – zárja gondolatait Henry George.
