Tucker Carlson szerint „lakosságcsere” történik Amerikában

A Rágalmazássellenes Liga a műsorvezető kirúgását követelte az állításai miatt, amire Tucker így reagált egy interjúban: „Ó, b*ssz*k meg!”

Tucker Carlson keményen odaszólt a Rágalmazásellenes Ligának (ADL) egy interjúban, miután a szervezet felszólította a Fox Newst, hogy rúgja ki a műsorvezetőt – írja a Daily Wire.

„Ó, b*ssz*k meg. Az ADL egy olyan nemes szervezet volt, egy nagyon határozott céllal, ez pedig az antiszemitizmus ellen harc volt. Ez egy jó cél. S ebben egészen sikeresek is voltak. Most pedig egy olyan fickó vezeti, aki csak a demokrata párt bábja”

– mondta a riporter Megyn Kelly korábbi Fox News műsorvezető podcastjében.

A Liga azután szólított fel Carlson kirúgására, hogy beszélt a „nagy kicserélés” teóriáról. A Fox News konzervatív műsorvezetője szerint érthetetlen, hogy az ADL egyáltalán reagált a szavaira, szerinte a nagy lecserélés nem teória, hanem demokrata program.

„A nagy kicserélési teória” nem teória hanem olyasmi, amivel a demokraták állandóan menőznek, beleértve a jelenlegi elnököt. Egyetlen mondatban: ahelyett, hogy meggyőznénk a jelenlegi lakosságot, hogy működik a politikánk, és szavazzanak ránk, mi nem szórakozunk ilyesmivel, hanem megváltoztatjuk a lakosság összetételét és behozunk olyan embereket, akik majd ránk szavaznak. Tehát nem is faji alapja van, nem is értem mi köze van ehhez az ADL-nek, semmi köze hozzá”

– mondta Carlson.

A riporter nemrég műsorában levetített egy klipet, amelyben Joe Biden 2015-ben „folyamatos” bevándorlást követelt és hangsúlyozta, hogy a „fehér rész” hamarosan kisebbség lesz, ami „nem rossz dolog”, hanem az „erőnk forrása”.

„Az erőnk forrása a nem fehér DNS? Most komolyan, hogy mondhat valaki ilyet? Tényleg? Tehát az ember értékét az ország számára a DNS-e és a bőrszíne határozza meg? Ez amolyan náci dolognak hangzik”

– mondta Carlson a Kellynek.

A műsorvezető szerint, aki ilyen beszédet mond, nem alkalmas az elnökségre, bármelyik fajról is beszél.

„52 éves vagyok. Egy olyan országban nőttem fel, amely nagyon kemény megpróbálta, ha nem is mindig sikerült neki, a hivatalos politika részeként azt, hogy színvak legyen, hogy az embereket ne a kinézetük alapján ítélje meg, hanem abból, hogy milyen döntéseket hoznak, milyen a személyiségük, a belső erkölcsi értékrendjük”

– jelentette ki Tucker Carlson.

Kelly megjegyezte, hogy sok szakértő rámutatott, hogy gyakran politikai célja van a bevándorlás támogatásának. Például a kubaiak gyakran jobboldaliak, ezért a demokraták nem akarják, hogy elinduljanak az USÁ-ba. Carlson azt is hozzátette, hogy nem véletlen, hogy az új bevándorlókat hagyományosan republikánus államokban telepítik le, mint Texas, Maine és Tennessee.

Carlson nem is hallott arról, hogy a Liga a kirúgását követeli, a hírt Kelly közölte vele.

Tucker Carlson magyarországi útja és az amerikai média

Szokatlan felháborodást okozott az amerikai sajtóban a Fox News műsorvezetőjének magyarországi látogatása. De ki ő és mit tett Tucker Carlson, hogy ilyen reakciót váltott ki? Hajdú Tímea írása.