Ausztráliát általában nem szokták a nagyhatalmi rivalizálás fontos résztvevőjének nevezni, de az Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok által bejelentett új AUKUS biztonsági partnerség az USA és Kína közötti versengés egyik központi szereplőjévé tette a szigetországot – írja Yossi Mekelberg a Chatham House kutatója.
Ezen országok vezetői a katonai szövetség virtuális bejelentésekor gondosan elkerülték Kína név szerinti megemlítését, de erre nem is volt szükség. Kína megfékezése az Indo-csendes-óceáni térségben az USA és szövetségesei számára elsődleges prioritássá vált, és Ausztrália nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal való felszerelése ennek az egyik legújabb része.
Van valami káprázatos abban a gyorsaságban, amellyel a jelenlegi amerikai kormányzat megkeveri a stratégiai kártyákat. Gyorsan új, ambiciózus és határozott nemzetközi agendát állít fel, amely könyörtelen és kevés figyelmet fordít a kritikákra. Amerika nem éppen dicsőségesen vonult ki Afganisztánból, az elhamarkodott és kaotikus evakuálás, valamint az AUKUS gyors tető alá hozása az USA globális újrapozícionálásának új határozott voltát mutatja.
A Biden-kormányzatot, akárcsak Boris Johnson londoni és Scott Morrison canberrai kormányát zavarják Kína egyre növekvő katonai képességei és külpolitikai magabiztossága – egyesek szerint agresszivitása. Nemzeti érdekeik képviseletében mindhárom ország hajlandó volt felbosszantani Franciaországot azzal, hogy Ausztrália felmondta 90 milliárd dolláros tengeralattjáró-szerződését, amely csupán járulékos veszteség, melyet érdemes volt elszenvedni az „örök partnerség” érdekében, ahogy azt Morrison hangoztatta.
Az AUKUS nem meglepő fejlemény, hanem inkább egy evolúciós lépés (vagy visszalépés) a két világhatalom között növekvő feszültségekben, amely néhány szembetűnő és aggasztó hasonlóságot mutat az amerikai-szovjet hidegháborúval.
Az AUKUS együttműködés geostratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségű fejlemény és lenyűgöző eredmény mindhárom érintett ország számára, de hordoz magában kockázatokat is. Biden ígéretet tett elnöksége elején, miszerint „Amerika visszatért”, és hogy az amerikai vezető szerep a világban többek között azt jelenti, hogy szembeszáll az előretörő tekintélyuralmi rendszerek kihívásával, „beleértve Kína növekvő ambícióit, hogy az Egyesült Államokkal rivalizáljon”.
Míg Biden szereti hangsúlyozni a diplomácia visszatérését az amerikai külpolitika eszköztárába, addig az AUKUS-t inkább katonai szövetségnek lehet nevezni. Különösen figyelemre méltó, hogy a közelmúlt afganisztáni eseményeinek tükrében Ausztrália a hosszú távú biztonságát az USA-val kötött szövetségre bízza, és általában véve annak tudatában, hogy Amerika egy pillanat alatt képes otthagyni szövetségeseit, amint azok betöltötték céljukat, vagy Washington szemében kellemetlen teherré váltak.
Ausztrália nem hagyott magának mozgásteret, mielőtt csatlakozott volna ehhez a biztonsági trojkához. Miniszterelnöksége első napjaiban Morrison megpróbált a Kínával és az Egyesült Államokkal való szoros kapcsolat fenntartásának kötéltáncát járni. Kitartott amellett, hogy Ausztrália meg tudja őrizni szoros kapcsolatait legnagyobb kereskedelmi partnerével, Kínával anélkül, hogy a szoros szövetségesével, az Egyesült Államokkal való kapcsolatai sérülnének. Canberra azonban 2017 óta a kínai szándékok miatti aggodalmak miatt az USA mellé állt, és kész vállalni az ezzel járó gazdasági kockázatokat.
A Huawei kínai távközlési óriáscéggel szembeni hivatalos ausztrál tiltás volt az első, amelyet bevezetettek a világon, és amely a mai napig ingerültséget vált ki Pekingben. Canberra külföldi beavatkozás elleni törvénye elsősorban Kínának szólt, majd Morrison mindenki mást megelőzve felszólította a világot a koronavírus-járvány eredetének kivizsgálására, ami a Washington és Peking közötti rivalizálásban szorosan az USA mellé állította Ausztráliát.
Míg az USA és az Egyesült Királyság történelmileg erős kulturális kötődésekkel rendelkező szövetségesnek tekinti Ausztráliát, Kína számára Ausztrália a hátsó udvar. Ugyanakkor Kína gazdaságilag terjeszkedik, politikai befolyását más, számára létfontosságú területeken, többek között Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is növeli. Azzal, hogy Kína gazdasági erejét a világ legnagyobb (bár nem feltétlenül a legerősebb) haditengerészetének kiépítésével egészíti ki, felveti a klasszikus realista „biztonsági dilemmát”, hogy szándékai védelmi vagy hódító jellegűek-e.
A Nyugat számára valódi aggodalomra ad okot Kína elnyomó és tekintélyelvű magatartása is. Peking számára Hongkong és Tajvan inkább belpolitikai, mint külpolitikai kérdésnek számít, és mindkét területet előbb-utóbb kínai katonai beavatkozások érhetik. Az AUKUS az egyik válasz erre a stratégiai elgondolkodásra, és amely a katonai eszközökbe történő hatalmas beruházásokban nyilvánul meg.
Bárki, aki ilyen partnerséget köt az Egyesült Államokkal, legalább egy szemernyi kétséget kell, hogy tápláljon afelől, hogy ez az elkötelezettség a jelenlegi kormányzat után is megmarad-e, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen hosszú időre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy a regionális erőviszonyokban valódi változás álljon be. Amerika jelenlegi ingatag politikai rendszere nem garantálja, hogy bármelyik kormányzat egy ciklusnál tovább maradjon hatalomban, és ahogyan az a legutóbbi kormányzat esetében is nyilvánvalóvá vált, az új elnökök nem feltétlenül érzik kötelességüknek, hogy az elődeik által tett kötelezettségvállalásokhoz tartsák magukat.
További aggodalomra ad okot, hogy az AUKUS minden bizonnyal felgyorsítja a térségben már zajló fegyverkezési versenyt, és egyelőre nehéz megmondani, hogy ezt figyelembe vették-e szövetség megkötése során. Ezen túlmenően a katonai képességek AUKUS révén történő növelése szükséges lépés lehet, de vajon túlmutathat-e az elrettentésen, és vezethet-e diplomáciai tárgyalásokhoz a Washington és Peking között növekvő feszültség csökkentése érdekében? Egyelőre inkább a kölcsönös gyanakvást és a másik félre agresszorként nézést erősíti.
Kína washingtoni nagykövetsége úgy reagált az új háromoldalú paktumra, hogy azt tanácsolta az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Ausztráliának, hogy „rázzák le magukról a hidegháborús mentalitást és az ideológiai előítéleteket”. Ez egy kínai tisztviselő szájából talán érdekesen hangzik. Azonban a mindkét oldalról elhangzott beszédekből ítélve úgy tűnik, hogy a hidegháborús hangulatú szólamok már jelen vannak, és az AUKUS nem több, mint ennek a kínai-amerikai hatalmi versengés legújabb manifesztációja.
