Az amerikai képviselőház költségvetési bizottságának vezetője szerdán törvényjavaslatot terjesztett elő, amely 1 milliárd dollárt biztosítana Izraelnek az „Iron Dome” rakétavédelmi rendszerének feltöltésére, egy nappal azután, hogy a finanszírozást kivették egy szélesebb körű kiadási törvényjavaslatból — írja a The Jerusalem Post.
A képviselőház legliberálisabb demokrata képviselői közül néhányan ellenezték a rendelkezést, és közölték, hogy a széleskörű kiadási törvényjavaslat ellen fognak szavazni. Ez veszélyeztette annak elfogadását, mivel a republikánusok felsorakoztak a szövetségi kormány december 3-ig történő finanszírozásának és az ország hitelfelvételi korlátjának megemelését célzó terv ellen.
Az eltávolítás miatt a republikánusok Izrael-ellenesnek bélyegezték a demokratákat annak ellenére, hogy az amerikai kongresszusban nagy hagyománya van annak, hogy mindkét párt erőteljesen támogatja a zsidó államot, amelynek Washington évente több milliárd dollárnyi támogatást küld.
A Kongresszusi Kutatószolgálat tavalyi jelentése szerint az Egyesült Államok már több mint 1,6 milliárd dollárt biztosított Izraelnek a Iron Dome rendszer kifejlesztésére és kiépítésére.
Egyes liberális demokraták idén aggodalmuknak adtak hangot az amerikai-izraeli politikával kapcsolatban többek között arra hivatkozva, hogy a Hamász májusi rakétatámadásaira adott izraeli válaszlépéseknek számos palesztin áldozata volt.
Izrael szerint a konfliktus során Gázából kilőtt 4350 rakéta nagy részét a Vaskupola elfogórakéták lőtték ki az égből.
A Rosa DeLauro képviselő által szerdán előterjesztett törvényjavaslat 1 milliárd dollárt biztosít a konfliktus során használt rakétaelhárítók cseréjére.
Steny Hoyer, a képviselőház többségi vezetője kedd este közölte, hogy még a héten a képviselőház elé terjeszti az Iron Dome törvényjavaslatot.

Ha a JPost a „legliberálisabb” alatt a legantiszemitábbat és a legostobábbat érti, akkor igazuk van. Egyébiránt csak félrebeszélnek, avagy tudatosan ferdítenek, ami manapság már egyre inkább feltűnik, még adott esetben a tájékozatlanabb olvasóknak is.
: D
https://twitter.com/VINNews/status/1441112911854727170