Szijjártó biztosította Lapidot, hogy Izrael továbbra is számíthat Magyarországra

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A magyar külügyminiszter telefonon beszélt izraeli kollégájával.

Szijjártó Péter a saját Facebook-oldalán számolt be minderről:

Ma telefonon beszéltünk Yair Lapid izraeli kollégámmal, akivel először még 2013-ban találkoztam, aki akkor még pénzügyminiszter volt, én pedig miniszterelnökségi államtitkár.

Köszönetet mondott nekem az Izrael melletti folyamatos kiállásunkért, én pedig arról biztosítottam őt, hogy Izrael továbbra is számíthat ránk.

Mindig fel fogunk lépni a nemzetközi szervezetekben az Izrael-ellenes kritikával szemben, mindig fel fogunk lépni az Izrael-ellenes politikával szemben, és mindig ki fogunk állni amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát a terroszervezetekkel és azok támadásaival szemben.

A végén abban maradtunk, hogy minél előbb igyekszünk összehozni egy személyes találkozót, úgyhogy remélem hamarosan vendégül láthatom kollégámat Budapesten.

– írta.

“Szijjártó biztosította Lapidot, hogy Izrael továbbra is számíthat Magyarországra” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Le a kalappal Szíjjártó külügyminiszter Úr előtt!! Bár a helyében nem bíznék Yair Lapid elnökben.

          • Mivel mindketto politikus, es nem a Gandhi fajtabol, eleve megbizhatatlanok az en kispolgari vilagombol nezve. De Lapid eddig nem igazan volt kikezdheto sulyosabb stiklikkel, Szijjartoval komoly problemaim vannak. A legsulyosabb, hogy a Fidesz es Orban udvaranak egyik legfontosabb figuraja, amit en nagyjabol egy bunszovetkezet tagjakent ertelmezek. De nem csupan partkatonakent megkerdojelezheto a tisztessege, a maganeleteben is akadtak mar problemak. Csak egy peldat ideznek:
            „2014-ben, külügyminiszterré történő kinevezése után nyilvánosságra került, hogy az év tavaszán – az eddigi 3 lakóingatlana mellé – Dunakeszin egy 167 millió forint értékű luxusingatlant vásárolt. A ház nem szerepel vagyonnyilatkozatában, és eddigi vagyonnyilatkozatai alapján nem követhető a vásárlásra fordított összeg eredete sem. Ezért az Együtt-PM vagyonnyilatkozati eljárást, valamint vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett ellene.”
            Somogyvari aggalyat azert sem ertem, mert a cikk szerint csak Szijjarto kotelezte el magat Izrael mellett, Lapid meg mindossze koszonetet mondott.

          • Értem, köszönöm.
            Maradva a cikk témájánál, itt a megbízhatósága arra vonatkozott, legalábbis számomra, hogy továbbra is ki fog állni Izrael mellett, ahogy eddig is tette (ahogy a kormány is). Erre azért számtalan példa volt, szóval ebben a tekintetben egyáltalán nem gondolom megbízhatatlannak, s nem gondolom, hogy egy esetleges váltás esetén ebben lesz folytatólagosság (a honi „baloldalon” sokkal fontosabb a brüsszeli valagak fényezése, mint egy attól eltérő álláspont, lényegében bármilyen kérdésben – ők még az előző rendszer hagyatékaként rájuk maradt szokásokat nem tudták levetkezni, ti. ha jön az „iránymutatás” akkor ők abba az irányba fognak állni, vagy menni is, ha kell).

            Én sem értek sok mindenben egyet az általa vitt külügyel, de úgy gondolom, hogy az ország legjobb külügyére a ‘váltás óta, az egyik legnagyobb munkabírású ember ebben a kormányban, aki mint külgazdasági miniszter komoly munkát végez.

            Nem tudom, állítólag a szülei adtak neki kölcsön, gondolom ezt a szülei le is igazolták a NAV felé. Nem ismerem a családját, nem tudom milyen úton tettek szert a vagyonukra, de talán még mindig jobb, mint egy egykori zsidó villából osztani részegen az észt a Rózsadombról, legalábbis az én szememben (igen, itt a csótányra gondoltam, aki az anyósa hitelei által csemegézhetett a vadprivatizáció idején).

          • Talán észrevehetné, mester, hogy a fülesgulyás kormány, inkluzíve Kakadu külügyér nem általában Izrael, és főleg nem a zsidóság mellett álltak (állnak?) ki, hanem csak annak szélnacionalista részhalmaza mellett. Vegye észre továbbá, hogy ők milyen messze vannak Herzl klasszikus (bizony baloldali – mondtam valami újat, netán?) cionizmusától! Fülesgulyás úr szívesen húzogatná fejére a kipát, csak, hogy elhitesse, országa egyszerű, dolgos népét hasonló veszélyek, vagy legalábbis azonos nagyságrendű veszélyek fenyegetik, mint Izraelt. És, hogy ezen veszélyektől kizárólag Fülesgulyás úr bírja megvédeni az ő egyszerű, dolgos népét. Remélem, hogy a zseniális Bibi bukásával az izraeli külügy (természetesen a jóízlés és a diplomáciai etikett által szabott határok között) helyreteszi ezt a lényegét tekintve antiszemita társaságot.
            (Ha most valaki azt gondolná, hogy hát Gerson ea ugyanúgy gyűlölködik, mint Disqus Theo mester, amikor éppen csótányozik, annak szíves figyelmébe ajánlanám ama urat a Moszkva térről, aki annyira kiütötte magát, hogy végbelének záróizmaira sem volt képes ügyelni. Ő nem gyűlöletes, hanem undorító Ezen állapot gyökeresen megváltozik, amint kijózanodik és megtisztálkodik. Úgyhogy a Fidesz híveinek is csak azt tudom ajánlani: józanodjanak ki és tisztálkodjanak meg.)

          • Kedves Gerson ea!
            Az izraeli elitben sokkal több dologban ért egyet, mint a magyar, így a bal- és a jobboldal sem áll annyira messze egymástól (s most az arab pártoktól eltekintenék).
            Nem tudom, hogy mi a pontos célja Vektor Izrael politikájának (akár az is lehet, amit Ön is írt), de a fenti cikk arról szól, hogy kormányokon átívelően függetlenül támogatni kívánják Izraelt az EU-ban és az ENSZ-ben. Nem dolgom és nem tisztem megvédeni a fidesz poltikáját, de arra nem emlékszem, hogy az izraeli helyzetet egy az egyben hasonlították volna, vagy erre bármilyen próbálkozás történt volna.
            Jogunk van megvédeni a határainkat, ahogy minden más országnak. Jogunk van szabályozni, hogy ki léphet az országunk területére, s ki nem. Ennyi erővel útlevél se kellene. Néhány szélliberális rábök a vaktérképen pár országra, s akkor onnan jöhetnek, nem? Ennyire Izrael barát kormány még nem volt Magyarországon, szóval, ha Ők antiszemiták, akkor milyenek voltak a többiek?
            Milyen a megfelelő magyar, s a megfelelő magyar kormány Gerson ea számára?

            (A csótány az csótány. Nem hívhatom lepkének, ez valami haladónak nevezett pc-s hülyeség. Az egész élete a hazugságra és lopásra alapszik. Az igazság kimondása nem lehet gyülöletes. Ki volt ez az „Úr”, akire célzott, mert nem jöttem rá? Továbbá, nem vagyok fideszes, bár eme (vég)következtetést már sikeresen levonta. Sajnos a rendszerváltás nem zárult még le, számos okból kifolyólag [luxusnyugdíjak, ügynökakták, egyéb titkosított iratok, amiként 2006 felelősei, kárvalottjai, üldözöttjei sem kapták meg maradéktalanul azt, ami nekik jár].)

          • Tisztelt Vitapartnerem, kedves Disqus Theo!
            Megpróbálok válaszolni Önnek, mondanivalómat néhány pontban összefoglalva:

            1. Úgy vélem, hogy jobb és baloldal fogalma ma Magyarországon talán még nehezebben értelmezhető, mint Izraelben. Az ellenzéki pártok között sem igazán találok baloldalit, meg jobboldalit sem. Van néhány tradicionális (nemzeti?) konzervatív, és néhány liberálisra hajazó alakulat. Igazából meglehetősen zavaros ideológiákat látok, amiben egy közös vonás van, nevezetesen, hogy élesen(?) szemben állnak a mára rablóbandává transzformálódott MSZMP utódpárt Fidesz – KDNP-vel. Ha egy makimajom tüntetné el ezeket, akkor arra szavaznék, ha egy „csótány”, akkor arra. Amúgy Gyurcsányt én sem tartom sokra. Ha igazi államférfi lett volna, akkor nevezetes beszédét nem Őszödön mondja el, hanem az országgyűlés előtt, és utána azonnal beadja a lemondását. Ám, ha Gyurcsány egy csótány (én nem nevezném így), akkor mégis miféle életforma szolgálhat metafora gyanánt Orbán és köre jellemzésére?

            2. Izraelnek természetesen joga van megvédeni magát, Sőt! Mivel a nemzetállam, mint politikai entitás a XX. század háborúba (és egyáltalán nem véletlenül, hanem a nemzetállam lényegi, mondhatni vaskövetkezetességű folyományaként a holokausztba) torkolló konfliktusaiban végletesen diszkreditálta magát, egyedül Izrael bírt támadhatatlan erkölcsi alappal a nemzetállam megalakítására. (De például a katalánok nem és a palesztinok főleg nem.) A nyugati nemzetállamok sajnos súlyosan és túl gyakran (ám talán nem végzetesen) félreértik Izrael szándékait, politikáját. Ám ugyanolyan súlyos (remélhetőleg azért nem végzetes) hiba középkorba ragadt arab és protofasiszta kelet-európain autokráciáknál keres szövetségest. Az amerikai demokraták, és az Európai Unió nem ellenségei Izraelnek, miden súlyosan felróható politikai hibáik ellenére sem. Az USA, vagy Németország nem Irán, és ha már hasonlóságot keresünk, akkor Magyarországot illetően inkább találunk ilyent. Talán nem tudja, de Magyarország és Irán között együttműködési szerződés van érvényben az atomenergia békés felhasználását célzó kutatásokra. De – úgy tudom legalábbis – hogy Irán céljai egyáltalán nem békések.

            (Tsztelt Vitapartnerem! Itt most abba kell hagynom, de hamarosan folytatni fogom. Addig is minden jót, jó éjszakát!)

          • Kedves Gerson ea!
            1. Valóban nehéz különböző ideológiák alapján rangsorolni a pártokat, főleg itthon, mivel a valós elképzeléseik/szándékaik/terveik számos alkalommal szöges ellentétben állnak azzal, amiket hangoztatnak (több kérdésben is, az üléspont adja meg az álláspontot is, pl. Paks II, amit anno még a csótány harangozott be; vagy az a cukiskodás, ami Putyinnal leművelt; vagy mikor gorbacsov itt volt horn gyula születésnapi buliján, szükséges volt a szovjet csapatok bevonulása,azaz a szabadságharc leverése, s erre egy rossz szavuk sem volt a házigazdáknak, csak a vastaps). A legtöbb politikai lózung gyártásához, pedig nem szükséges különösen nagy tehetség, csak valakik borsos árat tudnak érte kérni. Ennek okán fogalmaztam úgy, hogy az izraeli elit (üljön is a patkó bármelyik részén) lényegesen több dologban ért egyet, mint a magyar, ami számunkra egy elég komoly hátrány. Az mszmp utódpártjainak szűken véve is az mszp és a dk tekinthető, nem pedig a fidesz, ami egykor a szadesz ifjúsági tagozata volt, s a szakítás az szdsz-el számos ponton ténykérdés, viszont antikommunizmusuk hasonlóan lágy, ebben egy szinten vannak a másik esélyes tömörüléssel (moslék). Nem tudom, találjon nekik ki egyet. Rabló volt itt mindenki ’44 után, csak voltak akik kevésbé voltak éhesek. Egyébként az ezutáni időszakban három nagyobb kifosztást kellett átélnünk megszállók, bábjaink, vagy választottjaink által: 44-45, 48-54, 89-96. Ezekután már vagy nem nagyon volt mit ellopni, vagy egyszerűen nagyságrendi különbségekről beszélhetünk (a korrupció folyamatos volt, nehogy félreértsen).
            A gorbacsovos videót megkerestem a kedvéért:
            https://www.youtube.com/watch?v=nBr99b7tsnQ
            A Tax Justice Network szerint 1980 és 2010 között Magyarországról 242 milliárd dollár ment offshore-paradicsomokba. Ajánlom figyelmébe a következő videót ezzel kapcsolatosan, amiben Pogátsa Zoltán (baloldali közgazdász – nem sok dologban értek vele egyet, ám ez már szubjektív)- Ő vette egyedül a fáradtságot- egy interjút készített a nevezett szervezet vezetőjével, angol nyelvű, remélem ez nem gond:
            https://www.youtube.com/watch?v=4IRUBjpGXUc
            2. Hogyne lenne, ezt egy szóval sem vitattam. De nekünk is jogunk van rá.
            Egészen visszafogottan fogalmazott a nyugat-európaiak Izraellel kapcsolatos véleménye kapcsán, s a helyzet az, hogy a különböző eu-s „elítélő” határozataikat csak a mostani kormány miatt nem tudták elfogadni (emellett nem írtam sehol, hogy ők vagy az USA Izrael ellenségei lennének). A Trump által felrúgott iráni megállapodás előtt, például a franciák mellett számos más európai ország is, euró milliárdos befektetéseket tervezgettet ott, s ezért is siettették az egyezményhez való visszatérést, ennek hiányában főleg a kínaiak, s az oroszok nyomultak be a légüres térbe, kedvükre csemegézve a lehetséges projektek között.
            Írok egy érdekességet. A magyar-iráni kapcsolatok már nem sokkal az iszlám forradalom után szárnyra kaptak, ami úgy alakult, hogy közvetítő kapcsot láttunk el az usa és irán (!) között, még hozzá az olaj okán, ugyanis ebben az időszakban is olajembargóval sujtották, viszont amerika olajéhsége óriási volt. Természetesen ezzel is mi jártunk rosszul, a kis ügyesek meg igen jól (lásd tax justice network adatai). A témát Borvendég Zsuzsanna dolgozta fel, azt hiszem ebben a műsorban esik szó róla, de későre jár, így nem keresem ki a pontos időpontot:
            https://www.youtube.com/watch?v=3p24JE-yRWI