Magyarország az első EU-s állam, amely bejelentette az idei durbani konferencia bojkottját

Az ENSZ eseménye rendszeresen antiszemita üzenetek platformjaként működik.

Huszadik alkalommal fogják idén megrendezni Durbanben az ENSZ rasszizmusellenes konferenciáját, ami szinte kezdetektől antiszemita és Izrael-ellenes üzenetek fórumaként működik.

A Jerusalem Post tegnapi cikkében foglalkozott a hírrel, miszerint Magyarország idén az első EU-s tagállamként jelentette be távolmaradását a rendezvénytől. Az izraeli lap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert idézte, aki a Simon Wiesenthal Központ egyik vezetőjének, Mark Weitzmannak írt levelében indokolta a bojkott melletti döntést.

„A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és teljes mértékben elkötelezett abban, hogy garantálja a zsidó nép biztonságát – ezt a nemzetközi fórumokon is következetesen képviseljük” – írta Szijjártó.

Majd hozzátette: ennek szellemében hazánk nem támogatta a Durbani Nyilatkozatot sem, amit tavaly év végén fogadott el az ENSZ Közgyűlése.

Ahogy az izraeli lap felidézi, több ország – köztük az USA, Kanada, Olaszország, Ausztrália, Izrael és Németország – is bojkottálta már a rendezvényt korábbi években. 2011-ben összesen 14 ország demonstrált ilyen úton a dél-afrikai városban megrendezett esemény ellen.

A konferencia nyilatkozatának első tervezete egyenlőségjelet tett a cionizmus és rasszizmus között, ami azonnal az USA és Izrael kivonulását vonta maga után. Végül a tervezetből kivették a cionizmusra vonatkozó részt, de az izraeli-paleszin konfliktus továbbra is az egyetlen megnevezett példája a „rasszizmusnak, faji diszkriminációnak, xenofóbiának” a fórum listáján.

Múlt héten az Egyesült Királyság jelentette be, hogy – az USA-hoz, Kanadához és Ausztráliához hasonlóan – nem vesz részt szeptemberben a konferencián. Továbbá sajtóhírek szerint hamarosan Franciaország is távolmaradását jelenti be, egy német külügy egyik képviselője pedig nemrég azt mondta, hogy Berlinben sem döntöttek a kérdésről véglegesen.

Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete a hónap elején azt mondta, tervben van egy alternatív konferenciaesemény megszervezése, ahol érdemben kívánnak foglalkozni a rasszizmus okozta kihívásokkal.

Az Egyesült Királyság is bojkottálja a „zsidógyűlölet fesztiválját”

A durbani konferenciát „a zsidógyűlölet fesztiváljának” nevezték el, mivel az antiszemitizmust népszerűsíti.