Egy muszlim doktornő női körülmetéléseket végzett, mégis felmentette a bíróság

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A nő 9 hét éves kislányon végezte el a csonkítást, és a vádak szerint része volt egy olyan hálózatnak, amely titokban végezte az Amerikában 25 éve betiltott gyakorlatot. 

Évek óta tart egy indiai-amerikai doktor elleni pereskedés, aki kislányokon végzett nemi csonkítást. A bíróság annak ellenér mentette fel, hogy a női körülmetélést a Kongresszus betiltotta.

Dr. Jumala Nagarwala csütörtökön jelent meg a bíróság előtt és az ügyészség azzal vádolja, hogy hazudott arról, hogy kilenc kislányon nemi csonkítást végzett. A vádirat szerint a nő része egy hálózatnak, amely beutazza az Egyesült Államokat, hogy elvégezze az embertelen beavatkozást – írja a Daily Mail.

Nagarwalát egyszer már felmentették, miután 2018-ban egy állami bíró azt állította, hogy a női körülmetélés tiltása alkotmányellenes.

Mivel a körülmetélések miatt már nem állíthatják bíróság elé, most az ügyészség azzal vádolja, hogy a kihallgatások során hazudott az FBI-nak.

A nő szerint csak „bosszút akarnak rajta állni az ügyészek, amiért elvesztették az ügyet ellene”

A női körülmetélésben egy másik muszlim orvos segédkezett neki. Michigan államban él egy kisebb indiai közösség, amely egy olyan muszlim szektához tartozik, ahol elfogadott gyakorlat a kislányok megcsonkítása.

Egy 1996-os törvény betiltotta a női körülmetélést az Egyesült Államokban, amit azonban a michigani bíró „alkotmányellenesnek” titulált, és felmentette az orvost. A döntés komoly problémát jelenthet a jövőre nézve, hiszen precedensként lesz használható és számomkérhetetlenné teszi azokat az orvosokat, akik szülői kérésre elvégzik a nemi csonkítást.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

A hallgatás bűne – migráció, iszlám és a női jogok felszámolása

A muszlim bevándorlás következtében Európában kezd gyökeret verni egy olyan értékrend, amely nem tekinti egyenlőnek a nőket a férfiakkal. Hajdú Tímea recenziója.

“Egy muszlim doktornő női körülmetéléseket végzett, mégis felmentette a bíróság” bejegyzéshez 13 hozzászólás

    • Csak, hogy tudd, mekkora baromsag a sunyi celzasod. Az USA-ban az ujszulott fiuk korulmetelese, vallastol teljesen fuggetlenul, egeszsegugyi megfontolasbol, meglehetosen altalanos. Vannak allamok, ahol a „default” a korulmeteles a korhazakban, es a szuloknek jelezni kell, ha nem akarjak. Jellemzoen az ilyen szulok tobbsege zsido, akik a vallasi eloirasok szerinti akarjak a szertartast. A fiuk korulmetelesevel ellentetben, a nok korulmetelesenek nem egeszsegugyi oka van, es, finoman szolva, nem teszi szebbe az illto eletet.
      De legalabb igyekeztel, hogy valami gusztustalan, antiszemita celzassal iderondits.

  1. A rabbinikus és qar’aita zsidóság, továbbá a szamaritánus hitközség csak a penisz körülmetélését ismeri p’shát értelemben (akárcsak a muszlimok közül a hanafiták és a si’íták többsége), de a falasha hitközség Wajiqr’á 12. fej. egy célzása nyomán (nyilvánvalóan „minimalista”, csak a csikló fölötti bőrredő levágását értve alatta, amely homológ a férfiak előbőrével) gyakorolta a női körülmetélést. Egyébként a muszlimok csiklókimetszése és egyéb devianciái a feketék törzsi vallásaiból (a „bozótiskolából”) erednek, és nincs semmi közük a Név és Ávráhám szövetségéhez…