Tarhonyától a vadászbombázóig: Izrael útja a bojkottoktól startup-nemzetig

A Ben & Jerry’s, amerikai fagylaltgyártó, mely gyárral rendelkezik Izraelben is, Twitter-oldalán jelentette be, hogy megszünteti termékeinek értékesítését „a megszállt palesztin területeken”. A BDS mozgalomnak behódoló cég döntése nagy vihart kavart és számos kritika érte. De hogyan hat Izraelre egy ilyen bojkott? — veti fel a kérdést Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő a zsido.com-on megjelent elemzésében.

A Siratófal kegyetlen zsidó gyarmatosítói valószínűleg komoly erkölcsi csapásként élik majd meg, hogy útban a Kotel felé nem élvezhetik többé a Ben and Jerry’s-féle Chunky Monkey léleknemesítő hatását. Az is elképzelhető, hogy a Häagen-Dazs kúra gyötrelme lassan rákényszeríti őket arra, hogy elgondolkodjanak morális értékrendjük tarthatatlanságán. Még az sem kizárt, hogy ez a keménynyakú népség egyszer majd megnyitja a szívét, és Cohen meg Greenfield urak tanítása termékeny talajra talál. Az aranykor kapujából visszatekintve senki sem fog megakadni azon, hogy voltak idők, amikor a Fagylaltkirályok feltétel nélkül osztották a fagylaltot még a kutyáknak is (tökmag, illetve mogyoró ízekben), de a zsidóknak kizárólag a megfelelő telekkönyvi kivonat bemutatása ellenében. Nem kizárt, hogy mindez egyszer valóssággá válik.

Másrészt, ha a történelmi tapasztalatból kiindulva próbáljuk megjósolni a fagylalt-válság kimenetelét, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a Ben and Jerry’s-féle bojkott megvetette egy új izraeli jégkrém-nagyhatalom alapjait.

Az elmúlt másfél évszázad során, a Jisuvnak és később Izrael Államának a tiltások, embargók és bojkottok egész sorával kellett szembenéznie. Paradox módon ahelyett, hogy csírájában fojtotta volna el a zsidók harcát az önrendelkezésért, ez a gazdasági hadviselés volt az, ami megteremtette a „startup nemzetet”.

A neves brit történész, Arnold Toynbee kihívás-válasz elmélete szerint a civilizációk a kihívásokra adott kreatív válaszok által fejlődnek. Izrael első éveiben ezek a kihívások az élet minden területén éreztették hatásukat, a banálistól kezdve a rendkívüliig.

A „BEN GURION”-RIZS

Mi lehet banálisabb egy kiló rizsnél? Kevés dolog, tekintve, hogy napjainkban éppen ez a gabonaféle vált az üres beszéd szinonimájává.
Izrael első évtizedében a rizshiány súlyos gasztronómiai-gazdasági válsággal fenyegetett. Az arab bojkott sújtotta fiatal ország egyszerűen nem rendelkezett se valutával, se megfelelő hitellel a rizs-import megoldására. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy néhány év leforgása alatt hétszázezer zsidó menekült érkezett azokból az afro-ázsiai országokból ahol a rizsevésnek gyökeres-magvas hagyományai vannak. A kialakuló társadalmi-kulturális feszültségeket továbbélezte egy fo­ko­zódó gasztronómiai verseny a nyu­gat búzája és a kelet rizse között.
A rizsválság időzített bombája egyre fenyegetőbben ketyegett.

Ha meg akarjuk érteni Ben Gurion politikai filozófiáját, a kreativitás, a kompromisszum és a csodavárás keverékét, akkor csupán egyetlen egy dologra van szükségünk. Egy kiló tarhonyára. Arról nem szól a fáma, hogy az „Öreg” ismerte-e a magyar konyhaművészet klasszikusát. Az viszont elégé közismert tény, hogy 1953-ban Ben Gurion felkérte az Osem céget, hogy próbáljanak búzából rizst készíteni. Az eredmény, ami „Ben Gurion-rizs” néven híresült el, páratlan sikert aratott, és a ptitim azóta megtalálható az óvodákban, a hadsereg tábori konyháiban és a legtrendibb nyugati éttermek étlapján is.

HADIIPAR HÁZTÁJIBAN

A gabonaféléken túl hasonló folyamat zajlott le a hüvelyesek terén is. A ’20-as évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem babra megy a játék, és a babon kívül egyéb hüvelyesekre is szükség lehet. Elsősorban töltényhüvelyesekre.

A növekvő arab ellenállással mit sem törődve a brit mandátumi hatóságok mindent megtettek, hogy megakadályozzák a zsidók önvédelmi fegyverkezését. Ezt elsősorban egy általános hadianyag-behozatali tilalommal kívánták elérni.

A Jisuv vezetősége számára nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen egy önálló hadiipar kiépítése. A mandátumi hatóságok éberségét kijátszandó, a manufaktúrák meglévő ipari létesítmények és kibucok árnyékában szerveződtek. A földalatti műhelyek eleinte lőszert és kézigrá­nátokat gyártottak. Az első kezdetleges gránátok testét vas helyett betonból öntötték, és hosszú időbe telt, ameddig beindult a végletekig leegyszerűsített Sten géppisztolyok helyi gyártása. A kezdetleges, de nagyhangú Dávidka típusú aknavető, a szó legszorosabb értelmében, kirobbanó sikernek bizonyult.

A TANK, AMELYIK ANGOLOSAN TÁVOZOTT

A szeretet-gyűlölet viszony, ami a zsidó államnak a „perfid” Albionnal való viszonyát jellemezte, a függetlenség kikiáltása után is döntően befolyásolta Izrael hadiiparát. Mikor a britek az ötvenes évek derekán egy új harckocsi kifejlesztésén kezdtek dolgozni, a hagyományos szövetségeseik helyett inkább a fiatal zsidó állammal kötöttek együttműködési szerződést. Az új Chieftain tank a koreai háború és az izraeli harctéri tapasztalatok alapján épült, és a maga idejében kiemelkedő harcjárműnek számított.

Az eredeti tervet a Chieftain tank izraeli gyártására azonban keresztülhúzta a politika. A brit kormány letiltotta az ügyletet és úgy döntött, hogy inkább Izrael közel-keleti ellenfeleinek adja el a „Törzsfőnököt”.

Izrael befektetése mégsem veszett kárba. A közös angol-izraeli projekt tapasztalatai vetették meg a belföldi harckocsigyártás technológiai alapjait. A külföldi partner megbízhatatlansága pedig megteremtette a politikai szándékot arra, hogy Izrael ezen a téren is a saját lábára álljon. A ’70-es évek végén a Markává tank hadrendbe állítása befejeződött, és az első típust három másik követte. A Markávát a világ legjobb harckocsijai között tartják számon, a Chieftain pedig angolosan távozott az élvonalból.

ELVESZETT CIRKÁLÓK ÉS ELLOPOTT VADÁSZGÉPEK

A románc Izrael másik patrónusával sem tartott sokáig. Az ország el­ső évtizedeiben a franciák harci re­pülőgépeket, páncélosokat és egyéb hadi felszerelést adtak el Iz­raelnek. Ezt a kapcsolatot a zsidó ál­lam további megrendelésekkel kíván­ta elmélyíteni. A megrendelések között új típusú hadihajók és harci repülőgépek is szerepeltek.

De Gaulle elnök azonban eldöntötte, hogy gyökeresen átalakítja or­szága közel-keleti politikáját. Az 1968-as bejrúti rajtaütés ürügyén Franciaország fegyverbojkott alá helyezte Izraelt és befagyasztotta a már megrendelt hadianyagok leszállítását.

Itt talán vége is lett volna a dalnak, ám hamarosan kiderült, hogy „nem özvegy Izrael”. A már kifizetett rombolókat az éj leple alatt sikerült kicsempészni a cherbourgi kikötőből. A Moszád megszerezte a Mirage III-as harci repülők tervrajzait, és a gépek helyi gyártása teljesen új szintre emelte az izraeli repülőgépipart.

OROSZLÁNKÖLYÖKBŐL STARTUP NEMZET

A francia tervek alapján továbbfejlesztett izraeli harci repülőgépek sikere felbátorította a zsidó államot, és még nagyobb fába vágta a fejszéjét. A Lavi (Oroszlánkölyök) projekt egy teljes egészében izraeli harci repülőgép kifejlesztését irányozta elő. A tervben rejlő „hucpa” megértéséhez tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy önálló harcirepülőgép-iparral csak a legnagyobb ipari és katonai hatalmak rendelkeznek. A zsidó állam lakossága ezekben az években alig négymillió lelket számlált. Mindennek ellenére az izraeli repülőgépipar töretlen önbizalommal vágott bele a munkába, és az első prototípusok minden várakozást felülmúltak.

A magasabb politika azonban közbeszólt. A vállalkozás technológiailag kivitelezhető lett volna, de gazdaságilag meghaladta Izrael erejét. Az Egyesült Államoknak nem állt érdekében konkurenciát teremteni a saját repülőgépipara számára, és a növekvő nyomás végül a projekt leállításához vezetett.

Az erőfeszítés mégsem volt hiábavaló. A program leállításával tudósok és mérnökök ezrei kerültek ki a munkaerőpiacra. Ők voltak azok, akik a Digitális Forradalmat meglovagolva Izraelt a startup nemzetté ala­kították át.

Hogy mik lesznek a Ben and Jer­ry’s-féle fagylalt-bojkott hosszú tá­vú hatásai? Korai lenne ezt még el­dön­te­ni. A történelmi tapasztalat azt mu­tatja, hogy ezek a bojkottok az objektív gazdasági nyomáson túl na­gyon erős motivációs erőt képvisel­nek. Egy olyan érzékeny pontot érin­tenek meg a zsidó pszichében, amely felébreszti a szunnyadó dacot, a davka és a kreativitás szellemét.

Robert C. Castel további írásai itt olvashatók a Neokohnon.

Álomtemetőben

A szemünk előtt kibontakozó belső intifáda nem csak embereket fog eltemetni, hanem egy sor álmot is a Közel-Kelet jövőjével kapcsolatban.