Álomtemetőben

A szemünk előtt kibontakozó belső intifáda nem csak embereket fog eltemetni, hanem egy sor álmot is a Közel-Kelet jövőjével kapcsolatban. Robert C. Castel írását a Facebookon publikálta, most engedélyével közöljük újra.

Az első ilyen álom arról szólt, hogy ha Izrael megszűnik zsidó államnak lenni és ehelyett az „összes polgára államává válik”, akkor ez lezárja a százéves arab-izraeli konfliktust.

Izrael arab lakosai még sohasem voltak ilyen közel az álom megvalósításához, mint néhány nappal ezelőtt. Az Ábrahám-egyezmények remek megélhetést ígértek, a gazdasági es kereskedelmi kapcsolatok új munkalehetőségeket nyitottak az arabul beszélő és a térség kultúráját ismerő izraeli arabok előtt. A politikai életben a kisebbségi pártok váltak a mérleg nyelvévé. A politikai elit végre számottevő erőforrásokat biztosított az arab közösségek belső problémáinak megoldására.

Mindennek ellenére, a csúcsra érve, az izraeli arab közösség hátat fordított a jövőnek és visszatért a múltba.

A második ilyen álom Simon Peresz látomása volt, az új, Európai Unió-típusú Közel-Keleté. Az Unióhoz hasonlóan ez a terv is egy gigantikus megvesztegetési ügyleten alapult. Ha majd a Közel-Kelet népei megízlelik az anyagi jólétet, akkor lemondanak az atavisztikus törzsi fixációikról és dühödt nacionalistákból jóllakott fogyasztóvá lényegülnek át. Izraelnek a Japánt is meghaladó 41 ezer dolláros egy főre eső nemzeti jövedelme hegyként magasodik a környező országok nyomora fölé. Mégsem volt elég arra, hogy „megvesztegesse” az arab kisebbséget.

Ők inkább az 1700 dolláros gázai modellt választottak.

Omer Tabib izraeli katona temetése, aki a gázai határon esett el. FOTÓ: EPA/ABIR SULTAN

A harmadik álom, ami makacs kórokozóként kapaszkodik a nyugati értelmiség elméjébe, arról szól, hogy tulajdonképpen ők a teremtés koronája és végső soron mindenki olyan akar lenni, mint ők. A világ neanderthali kövületei előbb-utóbb belátják tévedésüket és megtérnek a liberális demokrácia keblére. Mi több, egy determinisztikus folyamatról van szó, ami szükségszerűvé teszi, hogy a világ egyre inkább olyanná váljon mint pl. Svédország. Eszerint az elmélet szerint Izrael arab kisebbsége a legjobb úton haladt efelé a cél felé és csupán a zsidók primitív politikai ösztönei állják útjukat.

Az izraeli arab kisebbség ennek is hátat fordított és inkább a Hamász-féle jövőmodellt választotta.

A negyedik ilyen álom az Osloi Révület, mely azt próbálta elhitetni velünk és a világgal, hogy a százéves háború nem Lodról, Jaffóról es Akkóról szol, hanem Ramallárol es Hebronról. Hogy amit a Jordán és a tenger között élő arab lakosok akarnak, az a status quo ante 1967, és nem a status quo ante 1948. Hogy háromnegyed évszázad után a Függetlenségi Háború véget ért.

1948 óta első alkalommal újra Lod, Jaffo és Akkó birtoklásáért folyik a harc. Ha ez nem egy elég világos beszéd, akkor nem tudom, hogy mi az.

Biztos lesznek olyanok, akik az illúzióikat mentve megpróbálják újra a zsidókra hárítani a felelősséget. Objektíven szemlélve, ez egy elég lekezelő, talán rasszista hozzáállás Izrael arab lakosaival szemben. Nem magatehetetlen kiskorúakról van szó, hanem egy büszke es magabiztos közösségről, amelyik nem szégyelli az etnikai identitását.

Zsabotyinszkij a Vasfal című írásában ennél sokkal több tisztelettel és hozzáértéssel elemezte az arabok politikai kultúráját és sohasem hitt abban, hogy meg lehet őket vásárolni jóléttel, liberalizmussal, egyenlőséggel stb. Ezekkel a nyugati luxuscikkekkel csupán annyit sikerült elérnünk, hogy elhalasztottuk a robbanás időpontját.

Ami a szemünk előtt kibontakozik, az a Közel-Kelet többi országából jól ismert törzsi tél, amit a javíthatatlan széplelkek anno Arab Tavasznak neveztek.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

„Az izraeli arabok nem integrálódnak”

Raphael Israeli professzor, az izraeli arab társadalom kutatója szerint az anticionista arab politikusok igenis választóiknak nézeteit képviselik.