Az elmúlt hétvégén mindkét állami TV-adó több órás vitaműsorban mutatta be három állampárt kancellárjelöltjét: Olaf Scholzot, a szociáldemokraták, Armin Laschetet, a CDU/CSU kandidátusát, és Annalena Baerbockot, a Zöldek jelöltjét. Sok mindenről esett szó a hosszú távon kínzóan unalmas „vitában”, a leghosszabban természetesen a klímakatasztrófa feltartóztatásáról elmélkedtek a kandidátusok. Mindegyikük igyekezett a másik kettőt túlszárnyalni: még több tiltással, a német ipari bázis még gyorsabb szétzúzásával, még nagyobb adóemelésekkel, még több „önkéntes” nélkülözéssel.
Egy témáról viszont csupán egy mellékmondat erejéig értekeztek, mégpedig a migrációról, Németország egyik legsúlyosabb, illetve talán a jövőt tekintve legsúlyosabb problémájáról. Laschet dícsérte Merkel migrációs politikáját, mintegy demonstrálva, hogy miért alig 20 százalék szavazna a szövetségi választáson közös pártjukra, a CDU-ra. Hogy valójában milyen súlyos a probléma, az a Die Welt pár napja közölt cikkéből derült ki, amelyben a szerző azt vizsgálja, hogy hogyan alakult a migráció Merkel 16 éves kancellársága alatt.
Az ENSZ legújabb adatai szerint az Egyesült Államok után Németországban a legmagasabb a bevándorlók aránya a népességben. Bevándorlónak számít az, aki nem abban az országban született, amelyikben él. Az USA-ban 50,6 millió bevándorló él, Németországban a 83 millió lakosból 15,8 millió a bevándorló. Ez az arány Merkel alatt látványosan romlott: 2005-ben, kancellársága kezdetén, még csak 9,4 millió bevándorló élt Németországban.
Még látványosabb a népességen belüli eltolódás, ha azt vizsgáljuk, hogy hány embernek van úgynevezett migrációs háttere. Migrációs háttere annak van, akinek egyik szülője nem német állampolgárként jött a világra. 2005-ben még 67,2 milliónak nem volt migrációs háttere, ma már csak 60,6 milliónak nincsen. Viszont a migrációs hátterűek száma ugyanebben az időben 15,3 millióról 21,2 millióra emelkedett.
Két irányból folyt és folyik továbbra is a bevándorlás Németországba: az EU-n belülről és kívülről. A 2015-ös határnyitást nemcsak az iszlám világból és Afrikából származó migránsok használták ki. Az Únióból mintegy 400 000-en kaptak a kínálkozó lehetőségen, egyedül Romániából több mint százezren vándoroltak be, nagy részük romák. Erre ugyan statisztikai bizonyíték nincsen, mivel egy ilyen megkülönböztetés rasszizmusnak számít, de a német utcakép változása legalább is ebbe az irányba mutat.
2015-ben hivatalosan mintegy 900 000 legális menedék kérő vándorolt be az iszlám világból és Afrikából. De már 2014 óta évenként több mint 100 000 menedékkérelmet nyújtottak be, ebben az évben augusztus végéig 85 000-t. Merkel politikájának sarkalatos eleme volt, hogy az illegális migrációt nem akadályozták meg, sőt, az illegális lehetőségek kihasználására buzdítottak.
A konzervatív AfD-n kívül minden párt többé kevésbé egyhangúlag támogatta és továbbra is támogatja ezt a politikát. A napokban a szociáldemokrata külügyminiszter 100 millió eurót utalt át az afgán talibán vezetésnek azért, hogy továbbra is engedélyezze az afgán migránsok „megmentését” (miközben az árvízkárosultak a mai napig várnak az igért segítségre).
A jövőben a népességen belüli eltolódás további migráció nélkül is fel fog gyorsulni. Ennek két oka van. Az egyik a bevándorlók magasabb termékenysége. A német nők termékenysége már majdnem 40 év óta 1,5 körül mozog, míg a szír és afgán bevándorlóké 3,5 és 4,5 körül van. A bevándorló nők átlagban 2,1 gyermeket szülnek. E számok alapján előre látható, hogy a német születésű lakosság aránya a jövőben még gyorsabb tempóban fog csökkenni, vagyis nem túlzás népességcseréről beszélni, mint ahogyan azt már több politikai elemző teszi.
A másik ok a német kivándorlás. 2005 óta 728.312 német hagyta el végérvényesen az országot. A kivándorlók száma évről évre emelkedik, a legtöbb kivándorló a jobban képzettekhez tartozik. Nem túl merész jóslat, hogy a kivándorlási kedv egy baloldali választási győzelem esetén még növekedni fog.
A migráció következményei időközben nyilvánvalóvá váltak. Az összes állampárt annak idején a migrációt üdvözölve új „gazdasági csodát” ígért. Ebből – mint az előre látható volt – semmi sem valósult meg. Ami megvalósult, az a szociális kiadások robbanásszerű emelkedése, az egészségügy és az iskolarendszer rogyadozása valamint a közbiztonság helyenkénti teljes összeomlása, és ez nyilvánvalóan csak a kezdet volt. De hát mit érdekli ez a kancellárjelölteket, ők globális méretekben gondolkodnak: a világot fogják megmenteni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.