Nagyobb veszélyt jelenthet a kamaszokra a Pfizer oltása, mint a koronavírus

Az egészséges 12 és 15 év közötti tinédzsereknél négyszer-hatszor magasabb az esélye a kórházba kerülésnek a Pfizer–BioNTech vakcinájával történő oltás után, mint a koronavírus-fertőzés miatt.


Egészséges kamasz fiúknál gyakrabban jelentkezhet a Pfizer–BioNTech vakcinájának egy ritka mellékhatása: a szívgyulladás – ismerteti a The Guardian cikkére hivatkozva a Kaliforniai Egyetem erről szóló kutatását az Index.

A vizsgálatok szerint a 12 és 15 év közötti tinédzsereknél, akiknek semmilyen egészségügyi problémájuk nincsen, négyszer-hatszor magasabb az esélye annak, hogy szívizomgyulladás miatt kórházba kerülnek, mint hogy koronavírus-fertőzés miatt vigyék be őket. Márpedig azoknak a 86 százalékát, akiknél kialakul ez a mellékhatás, kórházba kell vinni.

Hogyan homályosította el a Kelet és a Nyugat a Covid-19 eredetét

„Húsz hónappal a koronavírus járvány kitörése után még mindig homály fedi a vírus eredetét. Ennek egyik fő oka Kína erőteljes elterelő kampánya. Azonban bármily furcsának tűnhet, jelentős segítséget kaptak ebben a kínaiak azoktól az amerikai és brit egészségügyi kutatóktól, akik félrekezelték és kisiklatták a vírus eredetével kapcsolatos nyomozást”.