Egy fiatal külpolitikai elemző szerint a probléma gyökerénél jó eséllyel túlértékelt szakértőket találunk.
„Az afganisztáni kudarc egyszerűen elképesztő. Hiszen a háborúk történetében még sosem volt ekkora erőkülönbség a szembenálló felek között, és ennek ellenére az Egyesült Államok támogatását élvező kormányzat még az amerikai csapatok kivonásáig sem húzta ki. Vajon a kudarc okai csak erre a háborúra vonatkoznak, avagy vannak általánosabb tanulságok is az amerikai külpolitikával kapcsolatban?” – ismerteti Richard Hanania külpolitikai elemző az afganisztáni összeomlásra vonatkozó kérdését a Metazin.
Kevés kivételtől eltekintve szinte minden elemző az Egyesült Államok megalázó vereségeként értékeli az afganisztáni tálib hatalomátvételt. Sokan – így utólag – már előre látták, hogy eleve reménytelen a terrorizmus ellen indított, majd demokráciaexporttá alakított küldetés. Mások szerint esély éppenséggel lett volna, csak Washington és szövetségesei rossz stratégiát választottak.
Hanania szerint bármelyik magyarázat is a helyes,
Amerika hatalmas erőfölénye ellenére szenvedett vereséget. Olyan, mintha Zambiával versenyzett volna űrkutatásban, és alulmaradt volna
– szemlélteti az erőviszonyokat Hanania. Hogyan lehetséges, hogy Amerika annak ellenére nem volt képes elérni a céljait vagy belátni azok nyilvánvaló elérhetetlenségét, hogy tanult szakértők, agytrösztök és elemzők hada segítette? Hiszen még Gáni elnök is a Princetonon szerzett doktorátust. A tálibok vezetői között pedig egyetlen egy sem akad, akinek lenne PhD-ja, sőt, a legtöbben csak vallásos oktatásban részesültek.
Ahogyan a koronavírus-járvány esetében, úgy az afganisztáni demokráciaexporttal kapcsolatban is csúnyán leszerepeltek a szakértők.
A szerző Philip Tetlock politológus 2005-ös monográfiájában véli megtalálni a magyarázatot. Tetlock – a tömegek bölcsességét vizsgáló korábbi szerzőkhöz hasonlóan – azt mutatta ki, hogy a tanult szakértők semmivel sem tudják jobb eséllyel megjósolni a geopolitikai konfliktusok kimenetelét, mint a kérdéshez alig konyító laikusok. A politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok akadémiai diszciplínája elszakadt a valóságtól – vonja le a következtetést Hanania. A tudományos életben csak az juthat előre, aki nagyon jól körülhatárolt kérdésekre specializálódik, és ezeket kifinomult módszertannal vizsgálja. Csakhogy az így kapott eredmények tudományos szempontból hiába elegánsak, sem a valóság megértésére, sem előrejelzésre nem alkalmasak, hiszen csak egy leszűkített részproblémát tárgyalnak – folytatja a Metazin cikke. A politikatudományba is betörő divatos posztmodern sületlenségek (Hanania a „feminista nemzetközi kapcsolatok” elméleteit említi példaként) sem segítenek a politikai helyzetértékelésben és cselekvésben. A nagyívű elméleteket a tudomány nem veszi komolyan – Mearsheimer és Kennan ma talán nem is publikálhatna szaktudományos folyóiratban.
Márpedig a józan észre, a tapasztalatra és a történelmi ismeretekre hagyatkozó elemzések nélkül nem sokat ér az agyonspecializált geopolitikai szakértők tudása a való világban.
Ahelyett, hogy az ideológiai és az etnikai sokszínűséget erőltetnénk, inkább arra kellene törekednünk, hogy olyanok foglalkozzanak politológiával, akik képesek megújítani a tudományt, és visszaterelni eredeti céljához – véli Hanania.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el.
