Az új német kancellárjelölt-sztár a szocialista Olaf Scholz

Feladata a radikálisok elött megnyitni a hatalomhoz vezető utat — írja elemzésében Krisztina Koenen.

Alig három héttel a szövetségi választások elött a véleménykutató intézetek közül egyesek már csak 19 százaléknál látják a kereszténydemokrata-keresztényszocialista pártszövetség választóinak arányát. Úgy tűnik, hogy az állami és rendszerhű TV-adók, valamint a nyomtatott sajtó közös kampánya a CDU/CSU megsemmisítésére meghozza gyümölcsét. A Merkel nélküli CDU-val szemben az elnyomó többségében zöld-bal média nem ismer kegyelmet. Laschetet és Södert, a CSU szerencsétlenül tevékenykedő, a Zöldek elött csúszómászó elnökét kifigurázzák, fotókon teszik nevetségessé, miközben egy újabb baloldali kancellárjelöltet kezdtek el isteníteni: Olaf Scholzot, a jelenlegi koalíció szürke, szociáldemokrata pénzügyminiszterét.

A zöld-bal média szívéhez legközelebb álló kancellárjelöltet, Annalena Baerbockot kénytelenek voltak ejteni, miután kiderült, hogy többszörösen hazudott az életrajzában, könyvében oldalakat másolt le mások műveiből és ezen felül még „elfelejtett” többezer eurónyi jövedelmet az adóhivatalnak bevallani. Néhány hete még a vízcsapból is szolgai Baerbock-interjúk folytak, most ugyanez történik a szocdem Olaf Scholzzal. Igaz, Scholz nem olyan tökéletes, mint Baerbock volt, mivel férfi, elég idős (63 éves) és még csak nem is vonzó külsejű, viszont jól áll neki az öltöny („Remek öltöny, a győztes öltönye!” írta egy hódolója twitteren).

Az állami TV naponta több többórás adást szentel a szociáldemokrata politikus népszerűsítésének, minden híradóban legalább egy-két „hír” szolgál Scholz pozitív bemutatásának, és ugyanez történik az államhű sajtóban is. Az eredmény nem is maradt el: a zöldek messze visszaestek volt 25-27 százalékos eredményükhöz képest 15-17 százalékra, pontosan oda, ahol a Baerbock hisztéria előtt is voltak. Az eddigi Baerbock hódolók úgy tünik átnyergeltek Scholzra, és így most a szociáldemokraták kezdtek el mintegy csoda folytán szárnyalni. Pár hónappal ezelőtt reszkettek, hogy még kétjegyű eredményt sem fognak elérni, most a felmérésekben az SPD a legerősebb párt, 25 százalék közül mozog azok száma, akik most rájuk szavaznának.

A választók áramlásának rejtélyét egyszerű megfejteni: Miután az összes rendszerpárt ugyanazzal a programmal indul – klímaharc, gender-egyenlőség, globalizmus, államosítás – a kancellárjelölt személye lett az egyetlen döntő különbség közöttük. És valóban, kancellárjelöltjük újdonsült népszerűsége az SPD szárnyalásának egyetlen magyarázata. Ma Olaf Scholzra 30 százalék, Baerbockra 15 százalék és Laschetre 9 százalék szavazna. Nagyon sokat árul el a kandidátusok minőségéröl és a választók józanságáról, hogy a megkérdezettek 46 százaléka egyiküket sem szeretné kancellárnak.

A szociáldemokraták programja azonos a többi állampárt programjával: 2050-re Németországnak „klímasemlegességgé” kell válnia, az áramtermelést 2040-ig teljesen át kell állítani a „természetes” forrásokra: szélenergiagenerátorokra és napelemekre. A fosszilis energiahordozókat hidrogénnel fogják felváltani. Már eldöntött kérdés, mivel törvénybe lett iktatva, hogy jővő év végéig le fogják állítani az összes atomerőművet és kikapcsolnak több szénerőművet. Szakemberek kiszámították, hogy ha az áramot csakis szélgenerátorokkal és napelemekkel akarnák megtermelni, akkor Németország teljes felületén minden négyzetkilométeren egy generátort kellene működtetni. A terv irrealitásától eltekintve egyre minden bizonnyal számíthatunk: a németek fogják továbbra is a világon legmagasabb áramárat fizetni, tovább emelkedő tendenciával – anélkül, hogy bármilyen kihatása is lenne a klímára.

A szocdemek programja további részeiben a gazdaság és a társadalmi élet szinte teljes államosításáról szól. Az eddigi személyes befizetéseken nyugvó kötelező egészségügyi biztosítást megszüntetnék, az egészségügy teljesen átkerülne az állam kezébe. A privát biztosítás lehetőségét szintén teljesen megszüntetnék. A munkanélküli és szociális segélyek rendszerét, amelyben a segélykérőnek valamilyen szükséghelyzetet kellett bizonyítania, szintén eltörölnék, helyette egy úgynevezett „polgári jövedelmet” vezetnének be, ami nem más, mint a feltétel nélküli alapjövedelem. A jövedelem magasságáról eddig nem tudtunk meg sokat, csak ennyit: „A polgári jövedelem elég lesz az élet fenntartásához és a társadalmi életben való részvételhez.” A bérminimumot 12 euróra fogják felemelni, ennek a foglalkoztatottságra kiható, közismerten káros következményeit meg sem említik.

A lakáspiacot gyakorlatilag államosítani fogják („a lakhatás emberi jog”), a gazdaságot az állami befektetések eszközével erősebben fogják irányítani. Ez persze mind pénzbe, sok pénzbe fog kerülni, amely az adók emeléséből fog befolyni. A németek fizetik időközben egész Európában a legmagasabb adókat, de úgy látszik, ez még mindig nem elég. Az SPDqueer webportálon ezenkívül megtudhatjuk, hogy az SPD a következő kormányzási periodusban „akciótervet fog végrehajtani a homo-, bi-, transz- és interfóbia valamint az LSBTIQ közösségek elleni erőszak ellen.”

E fontos kérdéssel ellentétben a program mélyen hallgat a migrációról. Eddig az SPD a még nagyobb migráció buzgó híve volt, szociáldemokrata polgármesterek rendszeresen követelik, hogy még több migránst szeretnének településeiken befogadni. Hallgat a program ezenkívül a nemzetvédelem és a NATO-tagság kérdéséröl, az inflációról, a nemzeti szuverenitás kérdéséről, az autóipar megsemmisítésének következményeiről, és még sokról másról.

Ha Scholzot ezekről a támákról kérdezik, kerül minden konkrétumot. Egyrészt tudja, hogy ezek a témák a választóknak csak egy kis része számára vonzóak, a klasszikus szociáldemokrata választó számára pedig kimondottan taszítóak. Ezért igyekszik úgy tenni, mintha minden ellentmondás feloldható, minden érdek kielégíthető lenne, csak elég pénz kell hozzá. „A jővő mindenkié” – e semmitmondó általánosság mögé rejti az SPD és Scholz a párt rendszerváltó programját. Fontos kérdés az is, hogy az SPD hajlandó lesz-e a volt Német Szocialista Egységpárt utódszervezetével, a Die Linke-vel koalícióra lépni, ha csak így tudna többséget szerezni. Erre a kérdésre Scholz eddig nem volt hajlandó válaszolni.

Olaf Scholz klasszikus karriert futott be a szociáldemokrata pártban. 2001-ben Hamburg városállam belügyi szenátora volt, majd 2004-ig SPD főtitkár lett, 2009-ben már szövetségi munkaügyi és szociális miniszter, 2011-töl 2018-ig Hamburg első polgármestere (ez egy szövetségi állam miniszterelnöki pozíciójának felel meg). A mostani kormányban Merkel kancellárhelyettese és pénzügyminiszter.

A kancellárjelölt jellemzéséhez mindenképpen hozzátartozik, hogy két bűntetőeljárásban is vizsgálat folyik ellene. Az úgynevezett cum-ex-ügyben újabb dokumentumok bizonyítják, hogy hamburgi polgármestersége alatt a vele baráti viszonyban álló Warburg bankháznak jogtalanul 47 milliónyi adóvisszafizetést engedett el. A milliókat a bankház az állam becsapásával zsebelte be, és ezért kellett volna az összeget visszafizetni. A másik eset a Wirecard cég csaló csődjére vonatkozik, ahol Scholz mint pénzügyminiszter nem tett eleget felügyeleti kötelezettségének. De hát az ilyen apróságok ma már Németországban mit sem számítanak, ha a jelölt a baloldalhoz tartozik.

Scholz ugyanúgy, mint Laschet gyenge személyiség. A két évvel ezelőtt indult az SPD elnöki választásán, és elbukott két baloldali radikális ellenében. A párt erös alakja Saskia Esken, a két győztes pártelnök egyike, a szélsőbaloldali pártfunkcionáriusok minden képzettség nélküli képviselője, aki eddigi pályafutása során kizárólag mint szülői munkaközösségi tag tett szert valamiféle élettapasztalatra. Viszont lelkesen támogatja a szocializmust, Kubát, Venezuelát és a radikális Antifa-mozgalmat. A másik erös ember Kevin Kühnert, az ifjúszocialisták vezére, Esken szövetségese, aki szintén nem dolgozott eddig sehol, viszont az általános államosítás és a magántulajdon megszüntetésének híve. Scholz kettőjük és az általuk képviselt szélsőbal bábja, ők csináltak belőle kancellárjelöltet. Egyetlen feladata, hogy a komoly és megbízható politikust alakítsa és megnyissa a terepet Esken és Kühnert elött. Ezt eddig (öltönyeinek köszönhetően) remekül csinálja.

Az egykor hatalmas CDU már csak árnyéka önmagának

A kereszténydemokraták gyengülése megnyitotta egy baloldali zöld hatalomátvétel lehetőségét Németországban. Krisztina Koenen írása.