Joe Biden amerikai elnök Afganisztánból való gyors kivonulása miatti európai megdöbbenés újra felerősítette egy közös uniós hadsereg létrehozására irányuló javaslatokat. Míg a „stratégiai autonómia” hívei szerint Kabul elestének ébresztőként kellene hatnia, addig mások nem látnak benne egzisztenciális fenyegetést, és megelégszenek azzal, hogy az amerikai katonai erő európai partnerei maradjanak – írja a France24.
Az európai országoknak nem volt más választásuk, mint hogy az USA-val együtt kivonuljanak ők is Afganisztánból. Washington NATO-szövetségesei az amerikai logisztikától és légi támogatástól függtek afganisztáni katonai szerepvállalásukban – majd polgáraik biztonságos evakuálásában is.
Egyesekben ez a helyzet újjáélesztette az európai hadsereg gondolatát.
„Az afganisztáni események után még soha nem volt olyan nyilvánvaló, hogy több európai közös védelemre van szükség”
– mondta Josep Borrell, az EU külügyi képviselője újságíróknak, amikor a blokk kül- és védelmi miniszterei csütörtökön Szlovéniában találkoztak, ahol az afganisztáni katasztrófa megvitatása kiemelt helyen szerepelt.
Borrell szerint az EU-nak 5000 katonából álló „gyorsreagálású erőket” kell létrehoznia.
Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter is támogatta a javaslatot, annak ellenére, hogy novemberben a Politico című lapnak írt egy véleménycikket, amelyben azt állította, hogy „az európai stratégiai autonómiával kapcsolatos illúzióknak véget kell vetni”, és hogy „az európaiak nem lesznek képesek helyettesíteni Amerika kulcsfontosságú szerepét a világban biztonságának garantálásában”.
Emmanuel Macron francia elnök akkor kijelentette, hogy „mélységesen” nem ért egyet AKK megjegyzéseivel.
A „stratégiai autonómia” Macron Európára vonatkozó víziójának kvintesszenciája – ami a katonai, gazdasági és technológiai függetlenség az USA-tól.
Ez a kifejezés kedden ismét előkerült, amikor Macron az Élysée-palotában Mark Rutte holland miniszterelnökkel tárgyalt Afganisztánról. A két vezető közös nyilatkozatban sürgette az EU-t, hogy fejlessze ki „stratégiai autonómiáját”, hogy „nagyobb felelősséget vállalhasson a saját biztonságáért és védelméért”.
A retorika mögött azonban továbbra is az a kérdés, hogy az afganisztáni kudarc elég lesz-e, hogy az EU az ötletektől eljusson a megvalósításig.
„Az európaiaknak nagyjából minden téren javítaniuk kell fegyveres erőiknek a felkészültségét” – mondta Rafael Loss, az Európai Külkapcsolati Tanács berlini irodájának szakértője.
„Különösen a válságkezeléshez hiányoznak olyan kulcsfontosságú eszközök, mint a stratégiai légiszállítás a nagy létszámú erők és felszerelésük gyors mozgatásához, valamint a műholdas képességek a hírszerzés, megfigyelés és felderítés biztosításához a bevetések előtt és alatt”
– mondta Loss.
Az európai országok alacsony védelmi kiadásai a kontinens „stratégiai autonómiájának” másik fő akadálya.
Az Egyesült Államok kivételével valamennyi NATO-ország növelte a GDP-arányosan a védelmi kiadásait, amióta Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet – ennek ellenére a becslések szerint idén a 28 európai tagország közül csak kilenc teljesítette a kitűzött, a GDP 2 százalékát magába foglaló célt.
„Németország növelte védelmi kiadásait a Krím orosz annektálása óta, de ez nem elég”
– jegyezte meg Claudia Major, a Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének védelmi szakértője.
„Németország valószínűleg nem fogja elérni a NATO azon célkitűzését, hogy 2024-re a GDP 2 százalékát költse védelemre”.
Végső soron minden a fenyegetés érzékelésén múlik, mondta Major:
„Az olyan országok, mint Németország, azért nem költenek annyit, mert nem érzik magukat egzisztenciálisan fenyegetve. Nem vagyok benne biztos, hogy Afganisztán sok európai számára ébresztőt fog-e jelenteni”
– mondta Major.
„Afganisztán valószínűleg nem sokat fog mozgatni a védelmi kiadások növelésében; a legtöbb európait az elmúlt évtizedben nem nagyon érdekelte Afganisztán. Az európai döntéshozóknak más érvekkel kell majd megnyerniük választóikat”
– fogalmazott Loss.
A Washingtontól függetlenül működő európai fegyveres erők támogatóinak a blokkon belüli szkeptikusokat is meg kell győzniük; a balti államok és Lengyelország különösen óvatosak egy olyan európai védelmi apparátussal szemben, amely kizárná az Egyesült Államokat.
„Még nem tudni, hogy bármilyen európai katonai beavatkozásra az EU zászlaja alatt vagy egy olyan ad hoc koalíción keresztül kerülne-e sor, mint amilyet Franciaország hozott össze, amikor 2013-ban beavatkozott Maliban”
– mondta Joshi.
A katonai fellépéshez szükséges egyhangúság vagy akár többségi támogatás megkerülése mellett az uniós struktúrákon kívüli fellépés lehetővé tenné, hogy a kontinens legnagyobb védelmi kiadásokkal rendelkező és a hírszerzési képességek terén világelső, Nagy-Britannia is szerepet vállaljon bennük.
