Macron csatlakoztatná az EU tagjait a francia nukleáris erőhöz

A francia elnök egyúttal azoknak az országoknak is üzent, amelyek a NATO-ra építik a biztonságpolitikájukat.

A jelenleginél komolyabb védelmi kapacitást kellene kifejlesztenie az Európai Unió erre nyitott tagországainak, így csökkentve a függőséget a nemzetközi színtéren egyre inkább visszavonuló Egyesült Államok védelmi ernyőjétől — jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök pénteken, hozzátéve, hogy a közösségnek csatlakoznia kellene a francia nukleáris elrettentő stratégiáról folytatott párbeszédhez.

Kiemelte, hogy az európai országok nem elégedhetnek meg a megfigyelői szereppel az új nukleáris fegyverkezési versenyben, amelynek a kontinens lehet az egyik fő színtere.

Macron a hadsereg, valamint a külügyi és a védelmi tárca vezetői előtt tartott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Brexit után Franciaország vált a közösség egyedüli nukleáris hatalmává, azonban hozzátette, hogy országa ilyen képességei kizárólag elrettentésre szolgálnak.

„Legyünk egyértelműek: Franciaország elemi érdekeinek mostantól európai dimenziója van” — hangsúlyozta a párizsi katonai egyetemen a francia államfő. „Ebben a szellemben stratégiai párbeszédet szeretnék kialakítani a nukleáris elrettentő stratégiánknak az európai közös védelmi politikában betöltött szerepéről, azokkal az európai partnerekkel, akik erre készen állnak” — tette hozzá.

A francia elnökség egyelőre nem kívánt részletekkel szolgálni arról, hogy milyen formában képzeli el Franciaország az érdekelt európai országok csatlakozását, és mely államokról lehet szó. Azt azonban kizárta, hogy a francia atomarzenált az Európai Unió közös erejévé tennék. Macron egyébként megerősítette, hogy Párizs és London között a brit kiválás „semmit nem változtatott az együttműködésben a nukleáris kérdések területén”.

„Az elmúlt évtizedben a stratégiai, politikai, gazdasági, technológiai, energetikai és katonai egyensúlyok teljesen felborultak, és jelenleg ismét láthatjuk megszületni azt, ami veszélybe sodorhatja az annyi tragédia után elért békét a kontinensen”

— hívta fel a figyelmet a francia elnök.

Macron úgy látja, hogy a világnak „az Egyesült Államok és a Kína közötti globális versennyel” és „a nemzetközi jogrend felgyorsult szétesésével” kell szembenéznie, ami az Európára érvényes fegyverkorlátozási egyezmények felmondását is eredményezi. Ezekre a kihívásokra a francia elnök szerint Európának „nagyobb stratégiai autonómiával” kell válaszolnia.

„Franciaország meggyőződése, hogy Európa hosszú távú biztonságát az Egyesült Államokkal kialakított erős szövetség biztosíthatja” — jelezte az elnök, elsősorban azon tagállamoknak üzenve, amelyek mindenekelőtt a NATO-ra építik a biztonságpolitikájukat. „A biztonságunk erősítéséhez azonban elengedhetetlen a jelenleginél komolyabb és autonómabb európai védelmi kapacitása” — fűzte hozzá.

1958 óta hagyományosan minden francia elnök legalább egy alkalommal megfogalmazza álláspontját a nukleáris elrettentésről, amely az ország védelmi politikájának alapját jelenti. Két évvel ezelőtt Emmanuel Macron már jelezte, hogy az elrettentést a francia védelmi politika szerves részének tekinti, és 2035-ig a teljes nukleáris arzenált meg kívánja újítani. Ennek érdekében a katonai fejlesztéseket a 2019-től 2025-ig terjedő időszakra előíró törvény mintegy 37 milliárd eurót — a védelmi büdzsé több mint tíz százalékát — szán erre a célra. (MTI)

A „szigorúan elégséges” elrettentést alapelveként meghatározó Franciaország fokozatosan 300 nukleáris töltetre csökkentette az arzenálját, amely a francia elnök szerint példamutató lépés a leszerelés terén.