Kevesen imádkozhatnak a Siratófalnál az idei nagyünnepeken

Közel tizenegyezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt a koronavírus-járvány negyedik hullámával küzdő Izraelben. Ez a szám a legmagasabb a járvány kezdete óta – írja a zsido.com.

150 ezer teszttel 10 947 új fertőzöttet azonosítottak hétfőn Izraelben, azaz 7,65 százalék volt a fertőzöttek aránya. Az eddigi csúcs a harmadik hullám tetőpontján, január 18-án mért 10 118 új vírushordozó volt.

Az új fertőzöttek egyharmada tizenkét év alatti gyermek volt, és 54 százalékuk oltatlan (a gyerekek még nem vehették fel az oltást). Jelenleg 83 542 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1122-en vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 719, és már 172-en szorulnak lélegeztetőgépre.

A rekord ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató augusztusban 20 nap alatt 1,36-ról 1,09-re csökkent, vagyis száz új fertőzött már csak 109-nek adja át a vírust. Az előző hullámhoz képest jelentős különbség, hogy az oltottak magas száma miatt csökken, vagy bizonyos napokon alig emelkedik a súlyos esetek száma. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

Egy nappal az iskolakezdés előtt 91 ezer tanuló házi karanténban van, vagyis nem mehet el majd a tanévnyitóra,

csak az internetes oktatásban vehet részt. Hétfőn 5461, 18 év alatti diák tesztje lett pozitív, arányuk a teszteltek körében tíz százalékos volt. Mellettük 308 pedagógus is vírushordozónak bizonyult, és az ő pozitivitási arányuk is magasabb volt az átlagosnál: 9,2 százalék.

Aggodalommal készülnek a nagyünnepekre a haredi közösségek

Vasárnap délelőtt — a „narancssárga” jelzésű Beitar Ilit kivételével — Izrael összes haredi városát vörös járványügyi kóddal jelölték meg.

A „vörös”, vagyis az erősen fertőzött településeken csak azokban az osztályokban indulhat meg a jelenléti oktatás, ahol a 12 éven felülieknek már legalább 70 százalékát beoltották, ellenkező esetben csakis távoktatásban tanulhatnak.

Hétfő este a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet jóváhagyta a zöld címke kiterjesztését a közszféra ügyfélfogadással foglalkozó dolgozóira, a pedagógusokra és az egészségügyi dolgozókra. Ez azt jelenti, hogy csakis oltottak, gyógyultak, vagy friss negatív tesztet felmutatók jelenhetnek meg a munkahelyeiken.

Emellett jóváhagyták a Siratófalnál imádkozók számának korlátozását is a zsidó újévi ünnepek, a jom kipur és a sátoros ünnep idejére. Egyszerre legfeljebb tízezren lehetnek majd a Siratófalnál egymástól paravánokkal elszigetelt csoportokban, noha hagyományosan ezekben a napokban több tízezren szoktak együtt imádkozni ezen a helyen.

A Siratófal előtti teret több részre osztják a szlichotok idejére

Egyszerre legfeljebb 10 000 imádkozót engednek be a térre.