Recsegnek a birodalom alapjai – a Pax Americana végnapjai

Még mindig az Egyesült Államoké a világ legnagyobb, legfelszereltebb hadserege, amit azonban — amint Afganisztánban nyilvánvalóvá vált –, nem tud, és nem is akar használni.

Az afganisztáni kivonulás katasztrofális körülményei, a kabuli repülőtér tragédiája és az amerikai vezetés egymásra mutogató kommunikációja mind megerősítették, hogy az „amerikai évszázad” (ahogy korábban Michael Lind és Joseph Nye nevezte) valóban a végéhez közeledik. Sok elemző már évek óta a hanyatlás rémképét vetítette előre. Ez a hanyatlás nem írható kizárólag az utolsó négy amerikai elnök számlájára, bár mindannyian hozzátettek valamit a folyamat felgyorsításához. W. G Sebald írta, hogy a hatalmas erődítmények és várak sokkal inkább magukon hordozzák a jövendő pusztulás árnyékát, mint a kis épületek. Ez igaz az erős, és nagy országokra, birodalmakra is.

Az Egyesült Államok a második világháború óta olyan ura a világnak, aki soha nem szerette volna ezt a pozíciót. Azonban a nagysága, a gazdagsága és az értékrendje képessé tették rá, hogy a jó hatalom szerepét játssza. Természetesen megoszlanak a vélemények, hogy mennyire lehet pozitívan tekinteni az amerikai beavatkozásokra, de nem volt még soha olyan birodalom a történelemben, mint az Egyesült Államok, amelytől a legtöbb ország segítséget várt, még ha nem is kapta meg.

A Szovjetunió összeomlása után egy röpke pillanatig Amerika a világ egyedüli urának tűnt. Az első öbölháború erődemonstrációja, majd a kivonulás jel volt:  ha kell, csapást mérnek az ellenségre, de nem mennek bele értelmetlen háborúba. Azonban a kilencvenes években, a Bill Clinton adminisztráció idején Amerika kétségbe vonható döntéseket hozott: nem avatkozott be Ruandában, viszont megkérdőjelezhető módon beavatkozott a délszláv háborúkba. Clinton elnöksége alatt épült ki az al-Kaida, és vált folyamatos veszélyforrássá. Több alkalom is adódott, amikor az amerikaiak tudták, merre rejtőzik Oszama bin Láden, de nem likvidálták. S így jutott el a világ szeptember 11-éig. Ezt követően a harcias tábornokokkal körülvett Bush erőt demonstrált, két országba is bevonult, azonban — a korábbi doktrínával szakítva — ahelyett, hogy gyorsan kivonult volna, inkább megpróbálkozott a demokráciaexporttal. Így az amerikai beavatkozások indokolatlanul elhúzódtak, és úgy rendezték át a Közel-Keletet, hogy azzal csak Amerika ellenségeinek kedveztek.

A jelenlegi fiaskó mindazonáltal valóban a Biden adminisztráció nehezen értelmezhető döntéseinek a következménye. Az idős Biden tökéletesen szimbolizálja a hanyatló Amerikát.

A hanyatlás nem azt jelenti, hogy Amerika nem lesz meghatározó erő a világban, azonban kérdés, hogy egyrészt a jövőben melyik amerikai elnök fogja vállalni a katonai beavatkozást, másrészt az is, hogy az ország szövetségesei mennyire bízhatnak benne, hogy a bajban a segítségükre siet.

Joe Biden egy bejelentés után elhagyja a termet. EPA/Ken Cedeno / POOL

Az amerikai hadsereg demoralizációja

Amerika vezető pozícióját elsősorban hatalmas gazdasági erejének köszönheti, ám ez a dominancia nem lett volna fenntartható elkötelezett, és jól felszerelt hadserege nélkül. Annyira természetessé vált a világ számára, hogy az Egyesült Államok hadserege bárhol bevethető, hogy sokan elfelejtették ennek az emberi oldalát.

A második világháború óta újabb és újabb fiatal amerikai generációk tagjai vállalták, hogy bevonulnak, és oda mennek, ahová az ország vezetése küldi őket.

Jelenleg is 1,3 millió aktív tagja van az amerikai hadseregnek, és több, mint 800 ezer tartalékosa. Azonban az elmúlt évtizedekben — ahogyan elkezdett átalakulni az amerikai politikai vezetés értékrendje –, a hadsereg tábornokai, és civil vezetése, valamint a harcoló egységek között egyre szélesedett az ideológiai szakadék. Amerikában sok katonacsalád van, ahol hagyománya van ennek a pályának. A legutóbbi népszámlálás szerint 17,3 millió veterán él az Egyesült Államokban. Ha figyelembe vesszük a családjaikat is, akkor az amerikai háborúk által személyesen érintett emberek száma eléri a több tízmilliót. Így nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben egyre több politikus ígérte meg, hogy véget vet a soha véget nem érő háborúknak.

Ennek ellenére az elmúlt években is jelentős számú önkéntes jelentkezett az amerikai hadseregbe, mivel sokan — különösen a második generációs bevándorlók –, kitörési lehetőségnek látják a hadsereget. A kultúrharc elérte az amerikai hadsereget is, amelynek a csúcspontja az idén érkezett el. A vezetés beleállt a demokrata pártban divatos ideológiákba, kezdve a „fehér bűnösségtől” az LMBTQ jogok kiterjesztéséig. Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője korábban elmondta, hogy a január 6-ai tüntetőket „fehér harag” motiválta, de kijelentette, hogy sértőnek tartja, hogy „woke”-nak nevezik a hadsereg vezetését.

A Pentagon az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt kezdett fektetni a tagjainak „sokszínűsítésére”, amely sok kritikát vont maga után. Egyre szaporodtak az esetek, amikor katonák kiszivárogtatták a sajtónak, hogy az oktatások során a kritikai fajelméletet tanítják nekik. Az állítólagos múltbéli bűnök állandó hangsúlyozása a vezetés által szintén demoralizálóan hat a hadseregre.

EMMA | THE CALLING | GOARMY

Raised by two loving and inspiring mothers, Emma excelled in school. But as a college student, she realized the challenge she truly sought required a surpris…

Egyáltalán nem mindegy, hogy mit tűz zászlajára az amerikai hadsereg. A katonák, akik készek meghalni Amerikáért, és az értékrendért, amit képviselt, nem biztos, hogy a gender ideológiák, a faji teóriák és egyéb baloldali eszmék terjesztéséért is hajlandók az életüket áldozni.

De nemcsak a hadsereg számára teljesen értelmetlen kultúrharcok demoralizálják a hadsereget, hanem az olyan vezetők is, akik olyan döntéseket hoznak, amelyekkel értelmetlenül bajba sodorják a katonákat. Ennek klasszikus példája az afganisztáni kivonulás, ahol nem elég, hogy nem tartották be a fokozatosságot, de otthagyták a stratégiailag fontos Bagram-légibázist, mielőtt kimenekítették volna az embereiket. Ráadásul a felszerelés hátrahagyásával a tálibokat jobban felfegyverezték, mint az átlag európai szövetséges országokat.

Max Abrahms on Twitter: „We’re not talking enough about the enormous amount of weaponry transferred to the Taliban. pic.twitter.com/J6zgGtbPlf / Twitter”

We’re not talking enough about the enormous amount of weaponry transferred to the Taliban. pic.twitter.com/J6zgGtbPlf

Az iraki veteránoknak már egyszer végig kellett nézniük, hogy az ISIS lemészárolja azokat, akik segítettek az amerikai csapatoknak, és most hasonló drámával kell szembesülniük. Sok veterán a jelenlegi vezetést hibáztatja a történtekért. Többen — akik harcoltak Afganisztánban –, azt nyilatkozták, hogy úgy érzik, teljesen értelmetlen volt a helytállásuk, és társaik áldozata.

A hadsereg hivatalos Twitter csatornája még napokkal a kabuli terrortámadás előtt is a sereg nemi, és faji sokszínűségének fontosságáról posztolt.

A vezetés pedig még a káosz után is „sikernek” nevezte a kivonulást. Az európai szövetségesek, különösen a britek megdöbbenve figyelték Amerika nehezen megmagyarázható döntéseit. Az afgán szövetségesek cserbenhagyása, az amerikai csapatok veszélybe sodrása, és az újabb potenciális menekülthullám ráengedése Európára mind-mind az amerikaiakba vetett bizalmat erodálja.

Az amerikai hadsereg demoralizálása csökkentheti a katonának jelentkezők számát, a kivonulás tragédiája pedig még inkább a háborús beavatkozások ellen fogja hangolni mind a politikusokat, mind a lakosságot. Így hiába van, és lesz nagy hadserege az Egyesült Államoknak, ha nem fogja tudni bevetni azt. Afganisztán összeomlása megmutatja, hogy — minden jóakarat ellenére — nem lehet megreformálni egy országot, ha az nem akarja. Amerika világrendőri szerepe megrendült, amit azonban saját döntéseinek is köszönhet. Az afganisztáni kivonulás nem egy erős nagyhatalom kivonulása, hanem egy összezavarodott hatalomé.

Nagy kérdés, hogy ezentúl lehet-e Amerikára számítani, hogy rendet tegyen bárhol a világban. A hadserege, az ereje még megvan hozzá. Azonban a látható belső megosztottság, a rossz vezetés, és a hadsereg demoralizációja mind azt mutatja, hogy nagy esély van arra, hogy Amerika nyolcvan év után visszavonul világrendőri szerepéből. A birodalom alapjai recsegnek, a szövetségesek pedig aggodalommal nézhetnek a jövő elé.

Borítókép: EPA/Yuri Gripas / POOL

Amihez Joe Biden hozzáér az mind elromik

Szinte minden, amihez Joe Biden a hivatalba lépése óta hozzáért, az elromlott. Ezt sem a mások hibáztatása, sem a torzítás, sem a fantáziálás és a valótlanságok állítása nem tudja elfedni – írja Victor Davis Hanson publicista.