Az afgán sajtó szerint az amerikai dróntámadás megölte egy család 9 tagját, köztük 6 gyereket

A feltételezett öngyilkos merénylők elleni vasárnapi kabuli amerikai dróncsapás okozhatott civil áldozatokat is amellett, hogy megölte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi csoportjának két emberét, és felrobbantotta a gépkocsijukba rakott nagy mennyiségű robbanószert – közölte hétfő hajnalban az amerikai haderő.

A dróncsapásról először tálib tisztségviselők, meg nem nevezett más források és szemtanúk számoltak be, majd megerősítette azt az amerikai Középső Parancsnokság. Tálib tisztségviselők beszámoltak egy olyan rakétabecsapódásról is, amely a kabuli repülőtértől északnyugatra, egy lakónegyedben történt, és egy gyerek halálát okozta. Később egy afgán tisztségviselő azt mondta, hogy három gyerek halt meg ott. Szemtanúk több ember haláláról, illetve megsebesüléséről számoltak be a szóban forgó lakónegyedből. Akkor ez egy külön rakétacsapásnak tűnt.

Bill Urban százados, a Középső Parancsnokság szóvivője hétfő hajnalban közölte: az amerikai tisztségviselők tudnak azokról a jelentésekről, amelyek szerint polgári áldozatai vannak egy rakétatámadásnak, és vizsgálják ezeket. A terv szerinti amerikai rakétacsapás megakadályozott egy támadást a kabuli repülőtér ellen, de „nagyon szomorú volna, ha ez ártatlan életeket is kioltott” – jelentette ki.

Abu Muslim Shirzad on Twitter: „Afghanistan’s Tragedy; I just spoke with member of this family in Kabul, they are originally from #Panjsher. He shared these photos with me.”It was a rocket attack, 6 members of our family including my sister killed. we are not IS-K, we are ordinary people.” He said while cried pic.twitter.com/01MmOrfACC / Twitter”

Afghanistan’s Tragedy; I just spoke with member of this family in Kabul, they are originally from #Panjsher. He shared these photos with me.”It was a rocket attack, 6 members of our family including my sister killed. we are not IS-K, we are ordinary people.” He said while cried pic.twitter.com/01MmOrfACC

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő az AP hírügynökség szerint arról számolt be, hogy a drónról egy olyan gépjárművet vett célba az amerikai haderő, amely két épület között állt, és csomagtartójába éppen robbanószert raktak be emberek. Az első robbanást a rakéta becsapódása okozta, a másodikat pedig valószínűleg a csomagtartó tartalma, és ennek hatására az egyik épület is megrongálódott, illetve civilek is áldozatul eshettek.

Szemtanúk szerint az épületet érő robbanás tüzet okozott benne. Több gyereket és nőt ki tudtak menteni, de néhány gyerek – számukat nem mondták – meghalt.

A CNN amerikai hírtévé később azt jelentette egy szemtanú közlésére hivatkozva, hogy egy család kilenc tagja halt meg a háznál, köztük hat gyerek.

Muslim Shirzad afgán újságíró Twitteren tette közé a halottak neveit, akik közül volt egy tolmács, és négy óvodás korú gyerek.

Abu Muslim Shirzad on Twitter: „9 killed by U.S rocket attack today in Kabul, who are they?1: Zemaray, Interpreter 2: Naseer, Army officer 2: Zameer, Shopkeeper 4: Faisal, Student 5: Farzad, Student6: Ayat, 2 years old7: Sumaya, 2 years old8: Armin, 4 years old9: Binyamen, 3 years old pic.twitter.com/pRajIF00Yd / Twitter”

9 killed by U.S rocket attack today in Kabul, who are they?1: Zemaray, Interpreter 2: Naseer, Army officer 2: Zameer, Shopkeeper 4: Faisal, Student 5: Farzad, Student6: Ayat, 2 years old7: Sumaya, 2 years old8: Armin, 4 years old9: Binyamen, 3 years old pic.twitter.com/pRajIF00Yd

A vasárnapi amerikai dróncsapás a második volt azóta, hogy az Iszlám Állam-Horászán Tartomány nevű terrorszervezet több mint száz emberéletet – közöttük tizenhárom amerikai katonáét – követelő öngyilkos merényletet követett el csütörtökön a kabuli repülőtérnél.

Közben Kabulban ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki a reptérre.

Fotó: EPA/STRINGER

Recsegnek a birodalom alapjai – a Pax Americana végnapjai

Még mindig az Egyesült Államoké a világ legnagyobb, legfelszereltebb hadserege, amit azonban, mint Afganisztánban nyilvánvalóvá vált: nem tud és nem is akar használni. Hajdú Tímea publicisztikája.