Teherán: Biden ugyanazt akarja, amit Trump

Ali Hamenei iráni ajatollah azt mondta szombaton, Joe Biden amerikai elnöknek ugyanolyan követelései vannak az iráni atomprogrammal kapcsolatban, mint elődjének, Donald Trumpnak.

„Az amerikai kormányzat semmiben sem különbözik az elődjétől, mert amit az atomprogram kapcsán Irántól kér, az más szavakkal, de ugyanaz, amit Donald Trump követelt (…) az atomkérdést illetően az amerikaiak egyáltalán nem szégyenlősök: míg ők maguk mindenki szeme láttára kivonultak (a bécsi szerződésből), máris úgy beszélnek és olyan követelésekkel állnak elő, mintha az Iráni Iszlám Köztársaság mondta volna fel a szerződést” – jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az Ebrahim Raiszi elnök új kormányának tagjaival találkozva mondott beszédében, amelyet a teheráni média idézett.

A nyugati nagyhatalmak, Oroszország és Kína június óta várják, hogy Teherán a jelét adja: kész folytatni az áprilisban Bécsben újrakezdett tárgyalásokat az iráni atomprogramról 2015-ben megkötött, majd három évvel később Donald Trump által felmondott atomalkuról.

Raiszi augusztus elején követte az államfői székben Haszan Róhánit – aki iráni részről a megállapodás egyik fő kovácsa volt – miután a rekordalacsony részvétel és valódi vetélytársak híján megnyerte a június 18-i elnökválasztást.

Hamenei a kormány tagja előtt azt hangoztatta, hogy a nép bizalma a kormány rendelkezésére álló „legnagyobb tőke, de sajnos, kissé megkopott”, és a kabinet feladata a helyreállítása.

A 2015-ben Bécsben megkötött megállapodás értelmében Irán vállalta, hogy nem állít elő atomfegyvert, visszafogja atomprogramját a nyugati országok és az ENSZ által elrendelt szankciók fokozatos enyhítése fejében. Donald Trump 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és újból bevezette a Teherán gazdaságát fojtogató szankciókat, mire Irán fokozatosan megszegte a szerződésben vállalt kötelezettségeit, így az urándúsítás szintjére, a dúsított uránkészlet mennyiségére és az urándúsító centrifugák kapacitására vonatkozó előírásokat. Biden korábban kijelentette, hogy vissza akarja léptetni Washingtont a szerződésbe, és az áprilisban újrakezdett tárgyalások ezt a célt szolgálják.

Ali Samháni, az iráni nemzetbiztonsági tanács titkára szombaton azt mondta: jogellenes fenyegetést jelentenek Biden kijelentései, amelyek a Naftali Bennet izraeli miniszterelnökkel tartott pénteki washingtoni találkozója hangzottak el.

„Irán fenntartja a jogot a válaszlépésekre” – mondta Samháni.

A Fehér Házban Benettel tartott pénteki találkozó után Biden azt mondta, hogy az Egyesült Államok a diplomácián kívül – ha szükséges – egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését.

Biden: Ha a diplomácia kudarcot vall, vannak más lehetőségeink is Iránnal szemben

„Ezek a napok jól illusztrálják, hogyan festene a világ, ha egy radikális iszlám rezsim atomfegyverhez jutna. Ez a házasság egy nukleáris rémálom lenne az egész világ számára”