Száz felett a halálos áldozatok száma, újabb amerikai katona hunyt el

Tizenháromra emelkedett a kabuli repülőtérnél elkövetett terrorcselekményben meghalt amerikai katonák száma – közölte az amerikai hadsereg csütörtök este, miközben amerikai médiumok szerint már száz fölé emelkedett a két robbantásos merénylet és az azt követő tűzpárbaj halálos áldozatainak száma.

A The Wall Street Journal című amerikai lap washingtoni idő szerint késő esti jelentése szerint a halálos áldozatok száma közben 103-ra emelkedett, miután a 13 amerikai katona mellett 90 civil is meghalt a merényletek következtében.

„Megerősíthetem, hogy meghalt egy tizenharmadik amerikai katona, aki az Abbey kapunál elkövetett támadásban sebesült meg”

– közölte Bill Urban, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) szóvivője.

A merényletben megsebesült amerikai katonákról beszélve Urban hozzátette, hogy „a legfrissebb adatok szerint a sebesültek száma 18, s jelenleg evakuálják őket Afganisztánból, speciálisan felszerelt C-17-es repülőgépekkel”.

A kabuli repülőtér közelében csütörtökön két öngyilkos merénylő követett el robbantást. A terrorcselekmények elkövetőjeként az Iszlám Állam szervezete jelentkezett. A hatalmat Afganisztánban augusztus közepén megkaparintó radikális tálib mozgalom határozottan elítélte a merényleteket, és megígérte, hogy az elkövetőket bíróság elé állítják.

FJ on Twitter: „VIDEO:People looking for their missing relatives and loved ones in front of the Emergency Hospital in Kabul. Names of victims being called from loudspeakers. via @AsvakaNews #Kabul #Afghanistan pic.twitter.com/ghFLTRpVJJ / Twitter”

VIDEO:People looking for their missing relatives and loved ones in front of the Emergency Hospital in Kabul. Names of victims being called from loudspeakers. via @AsvakaNews #Kabul #Afghanistan pic.twitter.com/ghFLTRpVJJ

A kabuli repülőtérnél elkövetett robbantásokban megölt emberek közül legalább 28 a tálib mozgalom tagja volt – mondta egy tálib tisztségviselő pénteken a Reuters hírügynökségnek.

„Több emberünket veszítettük el, mint az amerikaiak”

– mondta a tisztségviselő, aki neve elhallgatását kérte.

Azt mondta, semmi sem indokolja, hogy meghosszabbítsák a külföldi erők Afganisztánból való távozásához szabott augusztus 31-i határidőt.

Közben egy a kabuli repülőtéren állomásozó nyugati biztonsági tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy a civilek Kabulból való kimenekítését felgyorsították a repülőtérnél előző nap történt merényleteket követően.

Az afganisztáni Iszlám Állam hivatalosan vállalta a kabuli öngyilkos merényleteket

A Pentagon korábban megerősítette, hogy az IS-t gyanítják a háttérben.