A franciaországi regionális választás másnapján nemcsak a konzervatívok jelöltállítása érdekelte a közvéleményt, hanem Éric Zemmour erősen konzervatív-jobboldali publicista esetleges indulása is — írja Soós Eszter Petronella a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.
Jelöltsége ugyanis mind a radikális, mind a mérsékelt jobboldal (a republikánusok) elnökválasztási esélyeit befolyásolhatja, annak ellenére, hogy a publicista ideológiailag Le Pentől jobbra áll.
Az antifeminista, enyhén homofóbnak tartott, 68-kritikus, Pétain- és Vichy-nosztalgikus, kifejezetten iszlám- (és nem egyszerűen iszlamizmus-ellenes), egyébként zsidó származású publicista annak a szimbóluma, hogy a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés nem fedi le teljes egészében a francia radikális jobboldalt; hanem immáron tőle jobbra is bőven van játéktér. A Le Pen-féle mérséklődés immár tehát bizonyíthatóan nemcsak kommunikációs cukiskodás.
A jobboldal felkavarása?
Mivel Zemmour jobbra áll Le Pentől, az ösztönös feltételezés az, hogy tőle venne el szavazatokat, csökkentve a radikális jobboldal támogatottságát, ezáltal erősítve a mérsékelt jobboldal esélyeit a második fordulóba kerülésre (a logika az, hogy ha a második helyezett Le Pen gyengül, akkor beérheti őt a mérsékelt jobb jelöltje, és ezzel esélyt szerezhet a második fordulóba jutásra). Csakhogy az eddigi felmérések azt mutatják, hogy az 5-6%-on álló publicista nemcsak a radikális jobboldaltól, hanem a mérsékelt jobboldaltól is tud szavazatokat szerezni. Fontos hangsúlyozni, hogy a közvélemény-kutatások változhatnak, és minden bizonnyal változni is fognak. Mindez egy pillanatkép, egy jelenbeli állapot.
Mivel Zemmour Le Pentől jobbra áll, a mérsékelt jobboldaliak, pontosabban a republikánusok megszólítása furcsa dolog lehet elsőre. Alaposabban végiggondolva azonban a 2017-es választás során is lehetett látni, hogy François Fillon mennyire meg tudta szólítani a vallásosakat, a kulturális értelemben radikálisokat. Éppen nekik köszönhette a jelöltségét. Összességében Zemour tehát a második és a harmadik helyezettet is tudja gyengíteni, s ezzel alapvetően nem rajzolja át az erőviszonyokat: ez viszont már egy Emmanuel Macronnak kedvező dolog lehet. A mostani számok szerint Zemmour esetleges indulása Macron számára kifejezetten hasznos lenne (ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint ahogy – magyar viszonylatban – egy MKKP, egy Munkáspárt vagy egy ISZOMM jellegű párt működik: ideológiailag ugyan az egyik oldalhoz tartozik, de stratégiailag a a másik oldalnak hasznos a szavazatok megosztása miatt).
Megéri?
Zemmour egy bizonyos olvasói-politikai közönség soraiban igen népszerű: A francia öngyilkosság című kötete például több százezer példányban kelt el, ő a CNews nevű televíziócsatorna egyik legnagyobb neve. Vitatott is: gyakori látogatója a bíróságoknak gyűlöletre uszítás és hasonlók miatt (estenként el is ítélték), de olyan is volt, hogy országos vitát kavart egy beszédével. Az elképzeléseiből, írásaiból, a – sajtócikkek tanúsága szerint – meglehetősen jól is él. Így el kell döntenie, hogy akar-e pénzügyi kockázatot vállalni egy kampánnyal, és akarja-e ezt a kényelmes életet felcserélni egy bizonytalanabbra. Ezt a szempontot sok nyilatkozó felhozza a jelöltségéről szóló háttércikkekben, hiszen nehéz belpolitikai újságíróként, publicistaként dolgozni, ha valaki elkezd aktívan politizálni. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy például az Albin Michel kiadó máris bejelentette, hogy Zemmour következő könyve nem náluk fog megjelenni, tekintettel a politikai szerepvállalására (amiből per lesz), hanem arról is, hogy minden egyes elnökválasztásnak vannak bizonyos költségei, amelyeket időnként a jelöltnek magának kell előfinanszíroznia (vagy megoldania a finanszírozásukat).
A Zemmour-eset könnyen ebbe az „időnként meg kell finanszírozni”-kategóriába eshet: mivel Zemmour támogatottsága meglehetősen alacsony, esetleges indulásával azt veszélyezteti, hogy a neki nyújtott állami, utólagos költség-visszatérítés alacsony összegű lesz. A francia rendszerben az állam utólag, a számlák bemutatása után nagyobb arányban térti meg a kampányköltségeket azoknak, akik több szavazatot kapnak. Ez elvben visszafogja az ideológiai jelöltek kalandvágyát (2017-ben éppen az 5% volt a varázshatár, ahol a visszatérítés tízszeresére ugrott). Az 5% körüli számok arra utalnak, hogy a Zemmour-vállalkozás nem kockázatmentes. Viszont a kudarc sokba kerülhet, személyesen a most meglehetősen jól kereső Zemmournak is, különösen, ha személyes forrásokból akarja hitelezni a kampányát.
A cikk folytatása itt olvasható.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.