Iszlám-kritikus zsidó értelmiségi verheti meg Le Pent a francia elnökválasztáson

Egyre több közvélemény-kutatás veszi fel Franciaországban az elnökjelöltek sorába Éric Zemmourt. A zsidó származású publicistát elítélték már faji uszításért – radikális iszlámellenességével főleg Marine Le Pen táborában hozhat el szavazókat. Maga még nem jelentette be, hogy tényleg elindulna-e jövőre, de ha megteszi, azzal Marine Le Pent megakadályozhatja a második fordulóba való továbbjutástól. De ki is Zemmour, és kinek használ? Az azonnali.hu írása.

Szívesen lenne elnök – mondják a környezetében egyre többen és egyre többször. A francia politikai lapok kedvelt politikai találós játéka lett egy ideje, hogy elindul-e Éric Zemmour, a faji uszításért tavaly szeptemberben elítélt publicista a 2022-as tavaszi francia államfőválasztáson.
Noha maga még nem nyilatkozott erről semmit, egy felmérés szerint már most a franciák 13 százaléka őt ikszelné.

Hogy nem csak holmi párizsi szóbeszédről van szó, bizonyítja: februárban többek között két polgármester elindította Zemmour elnöki kampányának holnapát, ahol mellette lehet aláírni. Ennek azért lehet jelentősége, mert Franciaországban az indulhat el az államfőválasztáson, aki legalább 500 választott tisztségviselő – azaz polgármester, helyi képviselő, szenátor, EP-képviselő stb. – aláírását szerzi meg, márpedig ha valaki mögött nincs egy erős párt vagy mozgalom, akkor gondban lehet ezen szignók összegyűjtésével.

Zemmour egyik fontos támogatója a dél-francia Orange városának polgármestere, aki egykoron a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnek volt a tagja: Jacques Pompard úgy látja, hogy Marine Le Pen nem jelentene igazi alternatívát, mert „maga is része a rendszernek“ és „nem jól vitázik“. Ráadásul Marine Le Pen évek óta mérsékli a pártját – azaz vele szemben Zemmour sokban a régi nemzetifrontos, nyíltan iszlámellenes és rasszista retorikát képviseli, ami Jean-Marie Le Penre volt egykoron jellemző.

De szintén Zemmour mellett van egy másik szélsőjobboldali polgármester: Robert Ménard, Béziers első embere viszont nem annyira Le Pen ellenében akarná „felépíteni“ Zemmourt. A politikus februárban találkozott Marine Le Pennel, és szerinte a Nemzeti Tömörülés elnöke is úgy látná, hogy Zemmour képes lehet olyan embereket is megnyerni, akik Le Penre mégsem szavaznának – azaz Ménard azt szeretné, ha Le Pen átengedné a helyét Zemmournak.

Zemmour persze maga lebegtet. Amikor a L´Express napilap nagy cikkben foglalkozott indulási esélyeivel, ő az eshetőségekre csak annyit mondott: „nincs itt annak az ideje, hogy erre bármit mondjak“. A Le Parisien bulvárnapilap úgy tudja: Zemmour már háttérben szondáztatja az ismert szélsőjobboldali értelmiségieket, hogy hajlandóak lennének-e mögé felállni.

A program egyértelmű: nemzeti szuverenitás és identitás – azaz egyszerre irányulna az Európai Unió, a bevándorlás és különösen a muzulmánok ellen. Ráadásul Zemmour előéletéből következően ezeket „hitelesebben“ is képviselheti, mint a folyamatosan mérséklődő Marine Le Pen.

Zemmour 1958-ban született Franciaországban egy Algériából menekült francianyelvű zsidó családba. Ez az identitását jelentősen meghatározza: a francia nacionalizmusa és iszlámellenessége sokban táplálkozik azon élményekből, amelyeket a családja élt át Algériában.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja.

A francia nemzetgyűlés elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet

A javaslat célja célja megakadályozni a szeparatizmust.