5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból Nyugat-Európába

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Bakondi György közölte, hogy az érintettek zöme Iránon keresztül a török határt célozza meg, a törökök azonban falat emeltek ellenük és a görögök is megerősítették a határvédelmüket.

A főtanácsadó érdekes változásnak nevezte 2015-höz képest, hogy

az Európai Unió ezt az 5 millió embert már nem akarja befogadni, inkább azon dolgozik, hogy Afganisztán közelében tartsa őket.

Ugyanakkor az európai országok kimenekítik Afganisztánból a saját polgáraikat, valamint azokat az afgánokat, akik az elmúlt húsz évben segítettek a NATO-csapatoknak, mert ők közvetlen veszélyben vannak – jelezte.

Bakondi György arról is beszélt, hogy érzékelhető az illegális bevándorlás növekvő mértéke Magyarország határainál: a napi elfogások száma már meghaladja a 300-at. Sok afgán érkezik, ez azonban nem a tálib hatalomátvétellel függ össze, hiszen azok, akik ebből az okból indultak el Afganisztánból, még nem érhettek ide.

Felfüggesztik az afgánok kitoloncolását az EU-ból

A kabuli misszióvezetők állásfoglalása ellentétes az EU-tagállamok kormányainak korábbi kérésével, hogy a közösség ne függessze fel a kitoloncolásokat.

Törökország nem tud megbirkózni egy Afganisztánból kiinduló újabb menekülthullámmal – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton.

„Elkerülhetetlen egy újabb migrációs áradat, amennyiben nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket Afganisztánban és Iránban”

— hangsúlyozta Erdogan az Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetése során.

„A mintegy ötmillió menekültet befogadó Törökország nem tud megbirkózni további migrációs teherrel”

— emelte ki.

A török államfő hasonlóan nyilatkozott pénteken is, miután telefonon tárgyalt a görög kormányfővel.

A tálibok kezébe került az afgánoknak szánt amerikai fegyverarzenál

A megkaparintott felszerelések között vannak helikopterek, drónok, éjjellátó szemüvegek sőt még repülőgépek is.