Ezen a hétvégén ünneplik a Zsidó Antifasiszta Bizottság (JAC) megalakulásának 80. évfordulóját, és ugyanebben a hónapban emlékeznek meg az 1952-ben kivégzett orosz zsidó értelmiségi vezetőkről – írja a The Jerusalem Post.
A kettős lojalitás – a fennálló rendszerhez vagy az ország társadalmához való hűtlenség – gondolata a modern kor egyik legelterjedtebb antiszemita sztereotípiája. Azt sugallja, hogy a zsidók mindig Izrael állam vagy a zsidó nép oldalán áll, függetlenül attól, hogy éppen hol él.
A Rágalmazásellenes Liga 2014-es jelentése szerint is a kettős lojalitás vádja a legfontosabb nemzetközi antiszemita sztereotípia.
„Ha Izrael érdekei ellentétesek annak az országnak az érdekeivel, ahol egy zsidó él, az antiszemita azzal vádolhatja a zsidó állampolgárt, hogy az izraeli érdekek mellé állt – tulajdonképpen azt mondja, hogy ‘te valójában nem tartozol közénk’. A legszélsőségesebb formájában a kettős lojalitás vádja egyenrangú a hazaárulás vádjával”
– mondta Dr. Manfred Gerstenfeld.
A JAC a szovjet zsidóság történetének egyik legtragikusabb epizódjává vált.
A JAC-ot először a szovjet hatóságok 1941-ben hozták létre propagandaeszközként.
A cél az volt, hogy a Hitler-ellenes koalíció országaiban alakítsák a közvélemény megítélését a Szovjetunióról, és kampányt szervezzenek a nyugati világ zsidó közösségeiben a Vörös Hadsereg szükségleteinek fedezésére. A JAC vezetőjének a szovjet zsidó kultúra legkiemelkedőbb alakját, Salamon Mikhoelst kérték fel.
Mikhoels maga is a szovjet zsidóság képviselőjének számított a Szovjetunióban és az országon kívül egyaránt. Köztudott, hogy az ő vezetése alatt a JAC lett az a hely, ahol a szovjet zsidók segítségért, védelemért és támogatásért folyamodhattak, és ahol megoszthatták egymással törekvéseiket és terveiket.
Azonban a JAC túllépett a hatóságok és személyesen Sztálin által meghatározott funkciókon, miszerint, hogy kizárólag a kommunista rendszer érdekében működjön.
A bizottság vezetői teljes mértékben elfogadták a megállapított szabályokat, és minden lehetséges módon bizonyították a rendszer iránti lojalitásukat.
Tekintettel arra, hogy tagjai sikeresen teljesítették a rájuk bízott feladatokat, a hatóságok egy ideig eltűrték, hogy a bizottság kissé más funkciót is kapjon.
A helyzet a második világháború végével és közvetlenül Izrael Állam 1948-as megalakulása előtt változott meg.
1946 őszén a párt külpolitikai osztályának vezetője, M. Szuszlov megjegyezte: „A JAC jól ismert pozitív szerepe a Nagy Honvédő Háború alatt … bizonyos mértékben hozzájárult a zsidó lakosság mozgósításához külföldön a német fasizmus elleni harcban … de a háború végével a bizottság pozitív szerepe kimerült, és … [politikailag] káros lett”.
A JAC felszámolásáról szóló döntés csak a körülmények és az idő kérdése volt.
1948 januárjában Mikhoels-t brutálisan meggyilkolták – megfojtották, majd egy teherautó összezúzta.
1948-ban Viktor Abakumov, a Szovjetunió állambiztonsági minisztere egy átfogó dokumentumot terjesztett Sztálin, Vjacseszlav Molotov volt szovjet külügyminiszter és Andrej Zsdanov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának volt második titkára elé a JAC tevékenységéről. E dokumentumok szerint Mikhoels, valamint Itzik Fefer, Peretz Markish, Lev Kvitko költők, David Bergelson író és a JAC más tagjai „aktív nacionalistáknak” lettek nyilvánítva, akik „az amerikaiakra összpontosítottak, lényegében szovjetellenes nacionalista munkát végeztek”.
A dokumentum megemlítette „a közöttük leleplezett amerikai és brit kémeket”, akik „ellenségesek voltak a szovjet rendszerrel szemben, és felforgató munkát végeztek”.
Amikor a kommunista berendezkedésben a kettős lojalitást kizárólag a szovjet rendszerrel szembeni hűtlenségként és a rendszer ideológiai monopóliumának megsértéseként értékelték, a JAC tagjainak sorsa eleve megpecsételődött. Vezetőit letartóztatták, megkínozták és agyonlőtték.
A legfontosabb tagok egy nagy csoportját 1952. augusztus 12-én ítélték halálra.
Lina Stern professzort, a Szovjetunió első női akadémikusát három és fél év börtönbüntetésre ítélték, amelyet öt év száműzetés követett. Salomon Bregman, a Szovjetunió egyik miniszterének helyettese „szívelégtelenségben” halt meg.
A JAC tagjai ellen felhozott vádak azonban nem voltak valósak.
Benjamin Zuskin zsidó színészt azért ítélték halálra, mert „a színházban a zsidó ókort, a zsidó shtetl hagyományokat és életet, valamint a zsidók tragikus végzetét dicsőítő, a zsidó nézőkben nacionalista érzelmeket keltő darabokat vitt színre”.
Eisenstadt újságírót és irodalomkritikust azért ölték meg, mert közzétette a Szovjetunió 135 zsidó hősének listáját, valamint anyagot gyűjtött és esszét írt néhányukról.
Az újságírónő a férjének és lányának hagyott üzenetében ezt írta:
„Az ellenem felhozott vádak szörnyűek. Nem írok alá semmit, és ez azt jelenti, hogy soha többé nem találkozunk”.
Eisenstadt lánya így emlékezett vissza:
„Nem írt alá semmit, két papírlap volt az aktájában: egy kihallgatási jegyzőkönyv és egy halálos ítélet”.
1948. január 28-án a Pravda egyik cikke a „gyökértelen kozmopolita” és a „burzsoá nacionalista” kifejezéseket használta, amelyek a zsidók definícióivá váltak, és felhívást intézett a Szovjetunióban lévő zsidó kultúra maradványainak megsemmisítésére.
A hruscsovi enyhülés és a szovjet rendszer részleges sztálinmentesítésének éveiben a JAC-ügy és más háború utáni antiszemita kampányok áldozatait és túlélőit rehabilitálták. A sztálini korszak végén meghatározott ideológiai és politikai hangnem ugyanakkor még négy évtizedig tartott.
A szovjet zsidókkal szembeni gyanakvás és a „kettős lojalitás” vádja gyakori volt, és a szovjet korszak legvégéig a zsidók mindennapi életének részét képezte a különböző foglalkozásoktól való eltiltás, a külföldi utazások korlátozása, és az iskolai továbbtanuláskor a megkülönböztetés.
