Tucker Carlson: Amikor betiltják a humorizálást, tudod, hogy valami sötét közeleg

Az MCC Feszten The World According to Tucker Carlson címmel előadást tartott Tucker Carlson, a világ egyik legmeghatározóbb médiaszemélyisége. A legnézettebb amerikai kommentátor a Time szerint a legbefolyásosabb konzervatív gondolkodó az Egyesült Államokban – írja a Magyar Nemzet.

Beszédének elején Tucker Carlson a nyugati médiában, Magyarországról megjelent negatív híradásokról elmondta, hogy

„szerinte mindazok a vádak, amelyek a magyar jelennel szemben megfogalmazódnak, tulajdonképpen pont, hogy az amerikai realitásra igazak”

Egy, a nyugati médiában Magyarországról megjelent hírt is felolvasott, amelyben olyan állításokat fogalmaztak meg, minthogy a magyarországi média kilencven százaléka a kormány kezében van, a pártvezetők pedig gyanúsan gazdagok.

„Amikor ezt olvastam, rájöttem, hogy én ebben az országban élek, hiszen ez a leírás teljesen igaz az Amerikai Egyesült Államokra”

A műsorvezető kitért a szólásszabadság kérdésére is. Mint mondta, ma Amerikában már tilos bizonyos kifejezéseket használni és tilos bizonyos dolgokkal viccelődni, pedig az Egyesült államok korábban arról is híres volt, hogy mindenből viccet csinált.

Az eredeti teljes írás folytatása itt olvasható.

Orbán Tucker Carlsonnak: „A kormány Izrael-párti és Amerika-barát”

Orbán szerint a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy a nyugati civilizáción belül létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb.