A konzervatív német kancellárjelölt igyekszik visszatérni nevetős bakija után

Amióta Németország konzervatív vezetőjét a múlt hónapban levideózták, amint nevetgél a brutális árvízről szóló sajtótájékoztató közben, igyekszik meggyőzni a németeket, hogy mégis ő a jobb jelölt – írja a Politico.

A hétvégén Laschet Varsóba utazott, hogy megemlékezzen a varsói felkelés évfordulójáról. Hétfőn ismét szülőhazájában, Észak-Rajna-Vesztfáliában volt, és meghallgatta a helyi polgárok személyes panaszait – és persze a fotósok sem maradhattak el.

Nehezen ment. Laschet többször is bocsánatot kért a nevetős esetért, de a Politico szerint ez nem elég, mert megingott benne a bizalom.

Kevesebb, mint két hónap van hátra a választások napjáig, és a németek mindössze 13 százaléka szavazna rá, ha közvetlenül választhatná országának következő vezetőjét – derül ki egy vasárnap közzétett közvélemény-kutatásból.

Ez a két héttel ezelőtti 20 százalékhoz képest nagy csökkenés.

Laschet egyetlen vigasza az, hogy a verseny fő riválisa, a Zöldek vezetője, Annalena Baerbock sem teljesített sokkal jobban, és ő is botrányt botrányra halmoz.

Olaf Scholz pénzügyminiszter, a szociáldemokrata jelölt 22 százalékkal vezeti a mezőnyt. Scholz balszerencséjére viszont, aki több vezetői tapasztalattal rendelkezik, mint a másik két jelölt együttvéve, a németek pártokat választanak, nem pedig egyéneket, ezért továbbra is esélyes, hogy Laschet lesz Angela Merkel kancellár utódja.

A kereszténydemokraták 28 százalékos támogatottsággal vezetik a mezőnyt a Politico szavazásán, nagyjából ott tartva, ahol június eleje óta vannak, de jócskán elmaradnak attól a 33 százaléktól, amelyet a konzervatív tömb gyűjtött össze a 2017-es választásokon.

Sok konzervatív számára aggodalomra ad okot, hogy egy esetleges kormányzó-hármas egyáltalán nem fogja őket bevonni. Ha a CDU és a Zöldek nem tudnak kormányt alakítani, akkor az úgynevezett „közlekedési lámpa”-koalíció jöhet: a Zöldek, a Szociáldemokraták és a Szabad Demokraták (FDP).

A német Zöldek tündöklése és hanyatlása

Szászország-Anhaltban győzött a józan ész. Krisztina Koenen írása.

Borítókép: EPA/SASCHA STEINBACH