Ian Harris tizedes (eredeti nevén Hans Ludwig Hajos) kiemelkedő katona volt. Félelmet nem ismerő, elszánt, és élvezte a harcot. Sötét hajával, széles arcával és vékony bajuszával úgy nézett ki, mint egy fiatal Clarke Gable. Harris egy bécsi zsidó családban nevelkedett, ahol áttértek protestáns hitre, hogy megvédjék magukat a növekvő antiszemitizmustól. Egy protestáns, katonai internátusban tanult, amely hamarosan a nemzetiszocialisták „melegágya” lett – kezdi Leah Garret történészprofesszor (legújabb könyve az X Troop: The Secret Jewish Commandos of World War Two) a The Algemeiner oldalára írt cikkét.
Harris 13 éves koráig nem tudta, hogy zsidó, az internátusban történt a meghatározó pillanat: Egy nap a társai mindannyian elkezdtek verni egy kisfiút, és közben azt mondták: „Te rohadt zsidó!” Harris is ott állt, és a saját legnagyobb meglepetére ő is hirtelen csatlakozott hozzájuk, és megütöttem a kisfiút. Ő pedig megfordult, rá nézett, és azt mondta: „Te is?”. Harris azt mesélte, hogy soha nem felejtette el annak a kis srácnak az arcát.
Amikor 18 éves volt, elszökött az iskolából és visszament Bécsbe, mert nem bírta tovább a nyomást, hogy zsidónak kell lennie egy náci iskolában.
1939-ben eljutott Angliába, és hamarosan beválasztották az X-Troopba (a brit hadsereg egy titkos alakulata), ahol így emlékezett vissza a kiképzésre:
„Nagyon kemény volt. Én nagyon élveztem”.
Ian Harris a D-napi partraszállástól kezdve Franciaországon át egészen Németországig végig elöl járt a harcokban.
1945. április 6-án Harris a kötelékével a Weser folyón kelt át éppen, amikor kegyetlen ellenállásba ütköztek. A folyópart mentén a Hitlerjugend vizesárkot ásott, és minden egyes centimétert tűz alatt tartott.
Harris tizedes az élre állt. Teljes volt a zűrzavar. A németek egy része támadott, mások kétségbeesetten próbálták megadni magukat. Harris németeket fogott el és utasította őket a vonalak mögé. Ahogy egyikükhöz ért, látta, hogy az a gránátjáért nyúl. Harris a gépfegyverét a férfi fogai közé csapta, majd a gránáttal együtt letépte a német kabátját, és a folyóba dobta. A férfi elesett, és foglyul ejtette. Ezután Harris észrevette, hogy időközben átrohantak egy sor német lövészárkon, mögötte vagy tizenöt kommandós állt.
Cselekednie kellett, különben mindannyian meghalnak.
Harris egyenesen a németek felé rohant, folyamatosan tüzelve a Thompsonjával.
Két embert agyonlőtt, a harmadikat megragadta, és ledobta a partra.
Ekkor az ellenség közül ketten rárontottak. Neki és a németeknek is elfogyott a lőszere, így kézitusa lett belőle. Le tudta fegyverezni őket és őket is foglyul ejtette. Harris még nem fejezte be a harcot, de mit tehetett volna lőszer nélkül?
Ekkor mögötte felbukkant egy rémült tizedes, aki egy Bren géppuskát cipelt.
„Mi a fenére vársz, ember? Add ide a Brent!”
– kiabálta Harris.
A lövész tudta, hogy ez az őrült puszta kézzel fogja megölni, ha nem teszi, amit mondanak neki. Harris lőni kezdett a megmaradt németekre, akik egyenesen feléjük rohantak. Egy egész szakasz próbálta lerohanni az állásaikat. Harris nem látott még ilyet a háborúban. A németek jobbra-balra estek el, de csak jöttek és jöttek. A Hitlerjugend SS-fanatikusai rettenthetetlenek voltak, és látszólag nem tántorította el őket a britek tüze, de végül az előrenyomulásuk elapadt.
Harris barettje ekkor leesett a fejéről. Újra felvette, éppen akkor, amikor egy golyó becsapódásától felrobbant a Bren-puskája tárja, és a szilánkok mindenfelé repültek, többek között egyenesen a szemébe is. Elesett, majd legurult a partra. Harris tizedes életben maradt, de súlyosan megsebesült. Felrakták egy csónakra, hogy visszaszállítsák a folyó túlpartjára orvosi ellátásra.
A németek közül, akiket aznap megölt és megsebesített, semmit nem bánt meg:
„Ezek SS-ek voltak, néhányan közülük talán a volt osztálytársaim lehettek. Mindent tudtam róluk, és büszke voltam”.
Harris túlélte a sebesülést, bár elvesztette a szemét, és élete hátralévő részében – nem kis fáradsággal – szemkötőt viselt. Bátorságáért a Katonai Érdemrenddel tüntették ki, ami mélyen meghatotta:
„Nem sok kitüntetés járt a bécsi menekült fiúknak…”.
– mesélte Harris.
A kitüntetéséről szóló elismerést Montgomery tábornagy írta alá:
„Ennek az altisztnek a bátorságát ritkán lehetett felülmúlni, és kétségtelenül sok bajtársának az életét mentette meg cselekedetével. Szüntelen elszántsága az ellenséggel szemben mindig inspiráló lesz a többiek számára.”
– írta Montgomery.
