Ez, enyhe eltérésekkel, az a kérdés, ami manapság folyamatosan felmerül, barátok és kollégák tették fel a vacsorákon, előjön a podcastokban és a véleményoldalakon. Az elemzések eltérőek, csakúgy, mint a gyógymódra vonatkozó előírások, de az erős konszenzus továbbra is ez: a probléma, hogy a liberalizmust megtámadták, és a megoldás az, hogy visszaállítják régi dicsőségét – írja Liel Leibovitz a Tabletben.
Ebben a mondanivalóban az elmúlt harminc év története Amerikában valahogy így hangzik: anno, a kilencvenes években Amerika nagyszerű volt, mert az amerikaiak valamennyien betartották a liberalizmusnak nevezett közös hitvallást. Ez a nyugodt polgári vallás ápolta egyéni szabadságainkat, és őszintének, szorgalmasnak és jónak tartott bennünket. Polgári jogokat és melegházasságot, Tom Hanks-t és Sesame Street-et adott nekünk. És örökké virágzott volna az ország, ha a barbárok egy napon nem jelentek volna meg csillogó Rómánkban.
Kik pontosan modern civilizációnk rombolói? Ismét sok értelmiségi biztos abban, hogy megvan a válasz: a barbárok marxisták, szélsőbaloldali agitátorok, céljuk, hogy szent liberális rendünket saját pogány vallásukkal helyettesítsék, rituálékkal (térdre ereszkedéssel) kiegészítve. Küldetésünk tehát az, hogy minden fordulóban ellenálljunk ezeknek a vadaknak, és tegyünk meg mindent, hogy visszafordítsuk az órát, és újratelepítsük a liberalizmust, mint kizárólagos és tévedhetetlen operációs rendszert.
Ez egy lenyűgöző történet, kiegészítve rosszfiúkkal és csodálatosan erényes seriffekkel. És sajnos ez is teljesen téves. A liberalizmus, hogy maradjunk a hollywoodi képeknél, nem a bajban lévő leányzó, akit a síneken hagynak, hanem a bajszos gazember, akit le kell győznünk, ha túl akarunk élni.
Szánjon rá egy percet, és olvassa el újra az utolsó mondatot. Ha Amerikában nőtt fel, és az elmúlt, mondjuk, 50 év alatt itt járt bármelyik iskolába, akkor ennek a mondatnak – a liberalizmus a gondjaink forrása – körülbelül annyi értelme van, mintha azt mondaná, hogy fehérfejű rétisasokat (Amerika nemzeti állata – a szerk.) meg kell ölni. Nemcsak szentségtörőnek, hanem egyenesen marhaságnak hangzik, annyira távol áll az amerikai elvektől, hogy megfontolásra sem érdemes.
Ennek oka, hogy úgy gondoljuk, hogy az elmúlt néhány évszázad története, amelyet időnként felvilágosodásnak nevezünk, nem annyira történelem, mint inkább emberi sors. Nem tudjuk elképzelni a felvilágosodást korszakként, és még kevésbé vagyunk képesek ennek végiggondolására – mert ha mégis így tennénk, akkor mi lesz a stabil demokráciával vagy az életmentő tudománnyal?
Ezek tisztességes fenntartások, de miközben megpróbálunk visszabotorkálni és meglátni a liberális rend erényeit, vessünk egy pillantást a bűneire is. A világot Rousseau és a felvilágosodás más alapító atyái előtt egy egyszerű filozófiai tétel irányította, amelyet évszázadok óta mindenféle vallás elfogadott. Ez így hangzott: az ember képes mind a nagy jóra, mind a nagy rosszra (lásd: Káin és Ábel), ezért nekünk, szegény embereknek állandóan szükségünk van erkölcsi tanításra, hogy segítsen bennünket javulásban.
Ezzel szemben a felvilágosodás radikális alternatívát kínált. Az ember – állította – jónak született; csak a kényszert alkalmazó intézmények elnyomásai késztették a gonosz tettek elkövetésére. Hogyan lehet hát megakadályozni, hogy a civil társadalom ne tegyen minket rosszul? Írja alá a társadalmi szerződést, a liberalizmus hatalmas motorját, cserébe a hatóságok – a király, az elnök, bármi – megvédik önt és minden más jogait.
Egy ideig a felvilágosodás jól ment, egészen addig, amíg az egyház és a család hirtelen és rohamosan kezdett teret veszíteni. Hogy miért történt ez, az több fontos munka tárgya, de a számok nem hazudnak: az imaházakban való tagság idén az amerikai történelem során először 50% alá süllyedt; így van az amerikai gyerekek száma is, akik arra számíthatnak, hogy egész gyermekkorukat mindkét biológiai szülővel töltik. És ők a szerencsések, egyszerűen a születésük miatt. A járvány idején, amikor az amerikai párok soha nem látott időt töltöttek együtt a lakásban, a születési ráta tovább zuhant, tavaly elérte az 50 év legmeredekebb éves csökkenését. A féktelenül hagyott liberalizmus a társadalom halálpaktumává vált.
Beszéljen a liberalizmus védelmezőivel – az egyetemeken, a tudományban, a médiában, a művészetekben vagy a politikában -, és megadják a hit következő védelmének néhány változatát: A liberalizmus azért működik, mert ez egy egészségesen szkeptikus rendszer, amely csak arra összpontosít, ami empirikusan bizonyítható. A rendszer legfőbb erénye az, hogy megszabadítja az embereket a hamis és rosszindulatú hiedelmek béklyóitól, amelyeket a vallás egykor a hívőkre erőltetett.
Kivéve, hogy a liberalizmus természetesen maga is a vallásos meggyőződés egyik formája, és az első pillanattól fogva az volt.
A kritikus fajelmélet inkoherens nyavalyáira, amelyek nyilvános bűnvallomást igényelnek és bűntudatot sulykolnak egy 19. századi áltudomány alapján, azt mondhatjuk, hogy a mi igazságszolgáltatási rendszerünk, amely a héber próféták szavaiban gyökerezik, jobb, ezért ez – és nem valami lelketlen és agyatlan akadémiai szemét – inspirált minden polgárjogi vezetőt, aki fontos volt, Frederick Douglass-tól Martin Luther King Jr.-ig.
Akkor most mi a baj Amerikával? A liberalizmus, butuskám. És hogyan javítsuk ki? Azzal, hogy pontosan azt tesszük, amit Sam bácsi ajánlott abban az 1975-ös hot dog reklámban: feleljünk egy felsőbb hatóságnak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.