Zavar a Jobbikban: Mégsem indítanak etikai eljárást a Pride-on vonuló jobbikos ellen

A Jobbik soroksári alapszervezetének elnöke, Bereczki Miklós közös molinót tartva együtt vonult a DK-s Niedermüller Péterrel, és az egykori momentumos főpolgármester-jelölt-jelölt Kerpel-Fronius Gáborral – írja Pálfy Dániel Ábel a Mandineren.

Az etikai procedúrát Szabó Balázs, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselője kezdeményezte Bereczki ellen. Szabó Balázs elmondta, hogy Bereczki Miklós részvétele a Budapest Prideon még magánszemélyként is összeegyeztethetetlen nem csupán a Jobbik szellemiségével, de jelenkori világnézetével is. Szerinte Bereczki politikusi minőségében vett részt a Prideon, és úgy véli, kérdés, hogy mindezt kinek a megbízásából, kérésére és/vagy érdekében tette.

A vasarnap.hu kérdésére Staudt Gábor (az a Staudt Gábor, aki korábban a törökországi útjáról hazatérve a Barikádnak adott interjújában hevesen kritizálta Izraelt és kiállt Irán atomfegyverekhez való jutásának joga mellett) a Jobbik etikai testületének vezetője elmondta, hogy a bizottság minden beérkező panasszal kapcsolatban lefolytatja a vizsgálatot, így Bereczki Miklós esete sem képez kivételt. Staudt hozzátette, amennyiben a fegyelmi vétség gyanúja beigazolódik, úgy Bereczkit az alapszabályban foglaltak szerint szankcionálni fogják.

Mindeközben a Telex úgy értesült a Jobbiktól, hogy igaz a párt nem vett részt a Pride-on, viszont abba nem szólnak bele, hogy a tagjaik magánemberként milyen rendezvényen vesznek részt. Ezért nem indítanak etikai vizsgálatot Bereczki ellen

A Mandiner eredeti teljes írás itt olvasható.

Szivárványos pólóban vonult az egykori jobbikos vezető

Hejner Krisztián korábban a Jobbik kapuvári szervezetét vezette.