8 hónap börtönre ítélték az izraeli nőt, aki februárban beszökött Szíriába

A fiatal izraeli nőt, aki februárban bement Szíriába és két héttel később orosz közvetítéssel hazakerült, nyolc hónap börtönre ítélte a názáreti bíróság az ország illegális elhagyásáért és illegális belépéséért Szíriába. A nő kiléte továbbra is hírzárlat alatt áll — jelenti az ujkelet.live.

Ügyvédei, Anat Jáári and Ijád Azzam megköszönték a bíróságnak, hogy figyelembe vette a mentális egészségi állapotával kapcsolatos érveiket, és „mérsékelt, arányos” büntetést ítélt számára.

A vádirat részletezte, hogyan lépett be a nő Szíriába. Január 31-én Kirját Smonába utazott a Golán-fennsíkra, február 1-jén pedig busszal Madzsdal Samszba, onnan pedig gyalog ment a Hermon-hegyre egy zsák étellel, személyes felszereléssel, egy telefonnal és fényképezőgéppel.

Körülbelül éjfélkor átlépte a szíriai határt és hátrahagyta a csomagját.

A nő egy olyan területen jutott be, ahol minimális a kerítés és a térfigyelő kamerák lefedettsége korlátozott. Nem világos, hogy a 25 éves nő, aki állítólag folyékonyan beszél arabul, honnan tudta, hogy ez a helyszín a megfelelő a Szíriába való belépéshez.

Nem ez volt az első alkalom, hogy megpróbálta átlépni Izrael határait. Az izraeli hatóságok szerint kétszer is megkísérelt bejutni a Hamász terrorszervezet által irányított Gázai övezetbe – egyszer szárazföldön, egyszer rögtönzött tutajon -, egyszer pedig megpróbált átjutni Jordániába. Mindháromszor a katonaság vagy a rendőrség fogta el.

Miután február 2-án éjszaka sikeresen átjutott Szíriába, néhány órát sétált és Khader drúz faluba ment, ahol nagy tömeg vette körül és a helyi rendőrkapitányságra került. A rendőrségen lefoglalták a fényképezőgépét, bebörtönözték és kihallgatták majd egy damaszkuszi börtönbe került, ahol napokig zord körülmények között tartották.

A börtönben a szíriai hatóságoknak elmondta, hol lépte át a határt, és megmutatta nekik a helyet egy térképen, valamint elmagyarázta nekik, hogyan tette meg az utat. A hatóságok arra kérték, mutassa meg nekik és térjen vissza az ösvényre, és vezesse a szír katonákat egy izraeli katonai poszthoz, ahol izraeli katonákra lőhetnek. Erre azonban nem volt hajlandó, és azt mondta, hogy nem érdekli a halál vagy a gyilkolás, mire azt mondták neki, hogy az izraeli katonákat nem ölik meg, hanem elrabolják és Szíriába viszik.

Az izraeli 13-as csatorna akkori riportja szerint a hatóságok gyorsan rájöttek, hogy a nő nem kém, hanem csak egy civil, akinek mentális gondjai vannak.

Damaszkusz értesítette Oroszországot, Moszkva pedig továbbította az információkat Izraelnek, és tárgyalások indultak a nő hazahozatalára. Izrael végül elengedett egy szír nemzetiségű biztonsági foglyot és két pásztort, hogy biztosítsa a nő szabadságát.

A Walla híroldal külföldi forrásokat idézve arról számolt be az incidens után, hogy egy titkos záradék részeként Izrael belement abba, hogy 1,2 millió dollár értékben orosz Szputnyik V COVID-19 vakcinát vásároljon Szíria számára, az izraeli nő szabadon engedéséért cserébe.

Miután hazatért, a nő állítólag azt mondta az izraeli nyomozóknak, hogy ,,kalandvágyból” ment Szíriába. A 12-es csatorna szerint nem kért bocsánatot és nem bánta meg tettét. A nyomozók megállapították, hogy nem működött együtt ellenséges elemekkel, míg fogvatartották Szíriában.

Májusban a Kan közszolgálati műsorszolgáltató riportja arról számolt be, hogy a fiatal nő megszökött az elmegyógyintézetből, ahol tartózkodott. A Népjóléti Minisztérium felügyelete alatt álló intézmény jelentette az Államiügyészségnek, hogy előzetes értesítés nélkül távozott. Lokalizálására másnap került sor.

A libanoni Hezbollah terrorszervezethez kötődő újságíró februárban olyan képeket tett közzé a közösségi médiában, amelyeken állítólag az izraeli nő látható fél évvel korábban a libanoni határnál.

Az al-manaros Ali Choeib azt állította, hogy a nőt 2020 októberében a határ közelében szúrták ki, egy terepjáróban. Akkoriban a szokásosnál nagyobb volt a feszültség határon, Izrael megtorlásra számított a Hezbollah részéről operatív ügynöke halálért Szíriában.

A Hezbollahhoz tartozó média akkor azt állította, hogy a nő egy katona volt, akit az izraeli hadsereg civil ruhában küldött a határra.

Az Ynet híroldal szerint a nőt ennél az esetnél az Izraeli Védelmi Erők egyik vezető tisztje megállította a határ közelében, figyelmeztette az ottléte veszélyére, majd elküldte.

Oroszországnak elfogyott a türelme az izraeliek szíriai légicsapásai miatt

Moszkva elkezdett lépéseket tenni a szíriai rakétavédelem korszerűsítésére.